Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Az ORFK kerékpárokkal és motorkerékpárokkal támogatja a polgárőröket

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2014-ben is támogatja a polgárőr szervezeteket, az idén mintegy 50 millió forint értékben vásárolnak számukra kerékpárokat, illetve motorkerékpárokat - mondta el Papp Károly országos rendőrfőkapitány szombaton Békésen, a 20. alkalommal megrendezett országos polgárőr napon.
Közölte: már zajlik a közbeszerzési eljárás, amelynek keretében 50 millió forintos értékben kerékpárokat és motorkerékpárokat szereznek be a polgárőr egyesületek számára.

A Békés városa melletti Dánfoki üdülőtelepen megjelent csaknem négyezer polgárőr előtt Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, tolmácsolva a kormány és Pintér Sándor belügyminiszter üzenetét azt hangsúlyozta, hogy a "polgárőrök nélkül ma nincs közbiztonság".

"Önök azok, akik a településeken, a falvakban közvetlenül tapasztalva a problémákat segítik, kiegészítik, kiteljesítik a rendőrség közbiztonság érdekében végzett munkáját - jelentette ki. Az államtitkár szerint a kormány a polgárőrök tevékenységét mindenek előtt abban tudja segíteni, hogy a jogszabályi környezettel megkönnyíti a munkájukat. A működéshez kapcsolódó pénzügyi támogatásokkal kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy az állami segítség is "fejlődő tendenciát mutat", és kifejezte bizakodását, hogy "a gazdaság teljesítő képességéhez viszonyítva ez folyamatosan tovább fog fejlődni".

Túrós András, az országos polgárőr szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy a polgárőrségnek minden oka megvan, hogy ünnepeljen. "Az elmúlt évben olyan fantasztikus teljesítmény nyújtott a polgárőrség a közbiztonság védelmében, a bűnmegelőzésben, a katasztrófa-elhárításban, szervezettségben, az egységben és a közösségi nevelésében, amely megalapozta a sikereiket, és ezekre nem csak minden egyes polgárőr, hanem Magyarország polgárai is büszkék lehetnek.

Túrós András szerint a társadalom és a kormány elvárja tőlük, hogy a következő esztendőkben is kiegyensúlyozott, kiemelkedő teljesítményt nyújtson a polgárőrség. Ehhez szerinte megvannak a személyi és technikai feltételek, amelyeket ráadásul folyamatosan javulónak nevezett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: a kormány lemondott a munkahelyteremtésről

Az LMP szerint a kormány közmunkatársadalmat akar létrehozni ahelyett, hogy a piaci munkavállalást segítené elő. Tovább olvasom