Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Az igazgatóhoz kísérhetné a rendőr az iskolakerülő diákot

Az igazgatóhoz kísérhetné a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról.
Az igazgatóhoz kísérhetné a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról - ezt javasolja Pintér Sándor belügyminiszter a rendőrségről szóló törvény módosításában.

A parlamentnek benyújtott indítvány szerint a rendelkezés úgy szólna: ha egy 14 évnél fiatalabb diák nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról vagy a kötelező iskolai foglalkozásról, és nincs vele nagykorú, akkor a rendőr - az iskolával való előzetes egyeztetés után - az igazgatóhoz kísérheti őt. "Hitelt érdemlő igazolást" az iskola, orvos vagy a szülő állíthat ki.

A belügyminiszter ezzel összefüggésben módosítaná a köznevelési törvényt is, rögzítve abban, hogy a tanuló iskolájának megállapítása, a hiányzás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az iskolával és a szülővel való kapcsolatfelvétel céljából a köznevelés információs rendszeréből továbbítható a rendőrségnek egyebek mellett a diák neve, neme, születési helye és ideje, lakcíme, állampolgársága, diákigazolványának száma, tanulói jogviszonyának adatai, valamint iskolájának neve, címe.

Az új szabályozás 2013. január 1-jén lépne hatályba.

Pintér Sándor törvényjavaslata emellett lehetőséget adna - ugyancsak 2013-tól - önkormányzati rendészeti szervek megalakítására, amelyeket a polgármesteri hivatalok hozhatnának létre, akár társulásos formában is, és tagja lehetne az önkormányzati természetvédelmi őr, a közterület-felügyelő, a mezőőr, az erdészeti szakszemélyzet és a halászati őr.

A javaslat továbbá egységesíti a rendészeti feladatot ellátó személyek - így a természetvédelmi őrök, az erdővédelmi szolgálat tagjai, a hegyőrök, a hivatásos vadászok, az erdészeti szakszemélyzet tagjai, a halászati őrök, a közterület-felügyelők, az önkormányzati természetvédelmi őrök és a mezőőrök - intézkedési jogosultságait.

Eszerint a felsoroltak jogosultak a törvényben meghatározott feladataikkal összefüggő jogellenes cselekmény, szabálysértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért embert a cselekménye abbahagyására felszólítani, valamint annak folytatásában megakadályozni, épületet zárhatnak le, szükség esetén testi kényszert és vegyi eszközt alkalmazhatnak, valamint a rendőrség megérkezéséig - de legfeljebb két órán keresztül - visszatarthatják a tetten ért, a személyazonosságának igazolását megtagadó vagy az előállításnak ellenszegülő embert.

A szabályok szerint a belterületnek nem minősülő, a település elsősorban mezőgazdasági, erdőművelési célra szolgáló részén - a szolgálati feladatok ellátása során nyíltan viselve - a mezőőr, a hegyőr és a halászati őr sörétes lőfegyvert, az erdővédelmi szolgálat tagja, az erdészeti szakszemélyzet és a természetvédelmi őr önvédelmi célból maroklőfegyvert, a hivatásos vadász pedig vagy maroklőfegyvert, vagy vadászlőfegyvert tarthat magánál.



Olvasóink írták

  • 12. machers 2012. június 24. 13:43
    „11.Mankapunka 2012.06.24. 13:28
    Miért?
    Szerinted felvennék? Írni sem tud.”
  • 11. Mankapunka 2012. június 24. 13:28
    „zsukov

    Le van írva,hogy 6:30-tól dolgozzák fel a kommenteket. 2-szer nem kell leírni. Neked is egy kis esti tagozatos gimi nem ártana.”
  • 10. Csapláros 2012. június 24. 11:31
    „Most osztán majd jól oda lesz kísérve az igazgatóhoz. Az igazgató meg ezután sem tud vele mit kezdeni, mert semmi jogköre nincs. Mário és Dzseniferke kocsival jár eztán oskolába.”
  • 9. Jandex 2012. június 24. 09:17
    „ovi és pereputtya ismét alkotott!:))))))))))”
  • 8. pancser 2012. június 24. 09:11
    „Az iskolák korábban rendet tudtak tartani, nem is emlékszem nagyon igazolatlan hiányzásra. Az iskolák tekintélye a mélyben, a tanároké szintén. Egyébként ezt a rendelkezést is helyeslem, meg a fegyveres mezőőrt is.”
  • 7. zsukov 2012. június 24. 07:00
    „Máshvá kiséénném......”
  • 6. zsukov 2012. június 24. 04:27
    „Lehet máshová kisérni őket ????”
  • 5. Mankapunka 2012. június 23. 19:09
    „JAJ,hát nekik jogaik vannak,de a kötelezettségeikről sosem esik szó.”
  • 4. georgbob 2012. június 23. 17:59
    „Teljesen korrekt! Majd nagyot néznek az emberek, hogy mennyi ilyen eset lesz.”
  • 3. öröksoproni 2012. június 23. 17:26
    „Ide jutottunk a nagy liberális közneveléssel á la Magyar Bálint és társai. Mert a diáknak fene nagy jogai vannak, még az iskolába is bemehet, ha akar. Most meg itt a ló másik oldala, amúgy szokás szerint, magyar módra. Hát komolyan mondom, nem tudom, sírjak-e vagy nevessek?”
  • 2. prdr 2012. június 23. 13:35
    „Csípjen meg valaki!”
  • 1. ekkenekepen 2012. június 23. 11:24
    „sintérkém, először értelmet kéne adni a közoktatásnak, utána megpróbálhatsz belekényszeríteni másokat.
    pacsi”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanmilliós cigarettaszállítmányt foglaltak le Szabolcsban

Hatvanmillió forint értékű, csempészésből származó cigarettaszállítmányt foglaltak le a pénzügyőrök… Tovább olvasom