Kisalföld logö

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 5°C | 7°C Még több cikk.

A lelkészek válásáról tárgyalt a református zsinat

A lelkészek válásáról tárgyalt a református zsinat az Égető kérdéseink című sorozat első részeként csütörtökön Budapesten - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Közleményükben rámutattak, Szarka Miklós lelkész, pár- és családterapeuta beszélt arról a dilemmáról, hogy válóperes eljárás megindulásakor az esperesnek kötelessége legyen-e az érintett lelkészt felfüggeszteni a szolgálatából addig, amíg a világi és egyházi bíróság nem állapítja meg a felelősségét.

Szerinte a lelki krízis korai szakaszában bekövetkező szankcionálás tévútra vezethetne, ez csak akkor lenne javasolt, ha a párkapcsolati válság "kigyűrűzne a gyülekezetre". A krízis előidézésében a felelősség megállapítása nehéz, mert a válság általában két ember felelőssége, mindketten követnek el hibákat, de mindketten áldozatok is - jegyezte meg.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hozzászólásában kiemelte, azért van a zsinat előtt a kérdés, mert "nem fogadják el a világi bíróság eljárásait", és a módosítási javaslat - véleménye szerint a lelkipásztor érdekében - megelőző szándékú lenne. Ma olyan kultúrában élünk, ahol a házasságok hatvanöt százalékának válás a vége, ezért "emberiesnek és keresztyéninek kell lenni, ugyanakkor közösségek vezetőiről van szó" - fogalmazott.

Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke rámutatott: a lelkészek válása mögött az egyház krízise áll. Simonfi Sándor, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese azt mondta, hogy amikor lelkészek lettek, azt is vállalták, hogy a hit erejét felmutassák, és "amikor az egész világ elválik", ők hűek maradjanak esküjükhöz.

Börzsönyi József, a zsinat tiszáninneni lelkészi tagja úgy gondolja, hogy az elvált lelkipásztor a korábbi gyülekezetében ne szolgáljon. Ónodi-Szabó István, a zsinat tiszántúli világi tagja szerint viszont "a jogi megoldás a legrosszabb" ebben az esetben. Molnár János tiszántúli világi tag hozzászólásában kifejezte, hogy a lelkipásztorok és házastársaik számára bizonyos időszakonként "házassággondozó alkalmakat" lehetne biztosítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Matolcsy: fordulópont előtt áll a magyar gazdaság

Matolcsy György szerint növekedési fordulat előtt áll a magyar gazdaság, ennek a lehetőségét az… Tovább olvasom