Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

2006-os tüntetések: felmentett két megvádolt rendőrt

Bizonyítottság hiányában, nem jogerősen felmentett két rendőrt a közokirat-hamisítás vádja alól a II-III. kerületi bíróság.
Bizonyítottság hiányában, nem jogerősen felmentett két rendőrt a közokirat-hamisítás vádja alól a II-III. kerületi bíróság szerdán. Az eljárás a 2006. őszi tüntetéseken készült rendőri jelentések miatt indult, és a feljelentő szerint nem tisztázódott az ügy.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon indult büntetőügyben felmentették G. Csaba és N. László vádlottakat a hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól, bizonyítottság hiányában. Az ügyész fellebbezése miatt az első fokú ítélet nem jogerős.

Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesületének elnöke elmondta: több mint két éve tett feljelentést a két rendőr ellen azért, mert álláspontja szerint 2006. október 23-án valótlan tartalmú rendőri jelentéseket készítettek.

A feljelentő szerint ezt bizonyítja többek között az is, hogy az egyik jelentés szerint egy tüntetőt sérülésmentes állapotban adtak át, holott az egyik vádlott tudta, hogy felettese eltörte a tüntető ujját.

Gőbl György, illetve a Fővárosi Bíróság egyik 2006-os tüntetésekkel kapcsolatos ügyben eljáró bírájának feljelentése nyomán az ügyészség megvádolta a két rendőrt, akinek neve és aláírása szerepelt a valótlan tartalmú jelentéseken.

A büntetőper bizonyítási eljárásában a megvádolt rendőrök az aláírást mindvégig sajátjuknak ismerték el, de az igazságügyi írásszakértő megállapította, hogy nem az ő aláírásuk szerepel a jelentésen, ezért menthették fel a vádlottakat szerdán - mondta a jogvédő szervezet vezetője.

Gőbl György hozzátette: az egyesület nevében 2010 ősze óta mintegy 40 büntetőeljárást kezdeményeztek a rendőrség 2006. őszi tevékenysége miatt.

Sajtóhírek szerint korábban több bíró szóvá tette, hogy sok esetben nem megbízhatóak a rendőri jelentések, és a rendőrtanúk nem mondják el a történteket a 2006. őszi túlkapások miatt kollégáik ellen folyó büntetőperekben, ezért szinte lehetetlen elítélni azokat a rendőröket, akik a tüntetőket bántalmazták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz szerint a munkavédelmi akció 680 ezer embernek segített

Az első negyedéves adatok alapján 680 ezer ember munkavállalását segítette a kormány által… Tovább olvasom