A világ legjobb Acapella "Vocal Play" produkciója érkezik Budapestre

A Naturally 7 együttes március 2-án kezdi meg európai turnéját és április 2-ig koncerteznek, majd visszatérnek az Egyesült Államokba, ahol a tavasz második felében végig koncertezik Amerikát.

Dalaikat csodálatosan gazdag és kellemes harmóniák vezérlik, gyönyörű vokál megoldások és a Naturally 7 egyedi tehetségével kombinálva, a változatos hangszereket saját hangjaikkal elevenítik meg. Ez a stílus és technika rendkívül ritka és különleges.

A ‘Vocal Play’-t róluk nevezték el.

2019-én április 13-án adják ki “BOTH SIDES NOW “ hetedik albumukat , melyből a koncerten a magyar rajongók is kapnak egy kis ízelítőt. Budapesten 2019. március 27-én 19:30 órától találkozhatunk a fiúkkal a MoM Sportban.
 

Az új album és ehhez tartozó turné érdekes újdonságokat tartogat számunkra

Többféle műfajt ölel át, az egy évszázadon átívelő klasszikus dallamoktól kezdve, mint például Anton Dvorak “Going Home”, Anglia leghazafiasabb himnuszán át (“Jerusalem”), egészen Roberta Flack: “The First Time Ever I Saw Your Face, vagy Sting: Shape Of My Heart daláig, az ACappella-YouTube szenzáció, Peter Hollens közreműködésével, valamint Paul McCartney: “Pipes of Peace” című dala.

 

A főcím dal Joni Mitchell szerzeménye, a “Both Sides Now”. Az együttes saját eredeti szerzeménye, minden koncertjük záró dala, a “Caught in the Moment”, melyben közreműködik a Naturally 7 rajongója, a Pentatonix együttes tagja, Kevin Olusola csellón.
Kevin lelkesedése, hogy együtt játszhat a bandával, nem meglepő, hiszen sokan úgy tekintenek a Naturally 7 tagjaira, mint a vokál műfaj modern „keresztapjaira”. Kevin csellója lesz az egyetlen valódi hangszer, amely megszólal ezen az új mesterművön, a Vocal Play királyok új nagylemezén!

 

Slágereiket már több mint 20 millióan élvezik a YouTube-on. Korábban Michael Bubléval közös /3/világturnéjukon, 467 koncerten, több mint 4 millió nézőnek 25 országba vitték el zenéjüket a világ minden tájára (3 duettet elő is adtak Michael Bubléval). Töretlen sikerek vannak mögöttük és hatalmas sikerek előttük.

A koncerten várható a korábbi sikerszámaik figyelemre méltó feldolgozásai olyan világhírű slágereknek, mint Phil Collins “Feel It (In The Air Tonight)” című száma, vagy a Coldplay emlékezetes “Fix You” című dala, egészen a “Wall Of Sound” című saját szerzeményükig.

A New York-i vocal banda igazi örömteli és szívmelengető az igényes muzsika kedvelőknek.

Ne hagyja ki!

“A Naturally 7 kilóg az acappella énekegyüttesek sorából, inkább a vocal play meghatározás illik rájuk. Míg az a cappella hangszerek nélküli éneket takar, a Naturally 7 tagjai „hangszerekké válva” énekelnek, trombitaként, elektronikus gitárként, nagybőgőként, dobként és még sok más hangszerként – kizárólag a saját hangjukat használva. Olyan, mint egy optikai csalódás, csak hangzásban.”  – Boston Globe

Jegyek

A ‘Naturally 7’-ről:

A Wall Of Sound című albumuk a top 30-as lemezlista élére került Angliában. Az együttes a Coldplay koncertek vendégeként lépett fel, valamint több nagyobb TV csatornán is szerepeltek, mint például a Royal Variety Performance, ‘Night at the Proms’ a Royal Albert Hall-ban, az Ellen DeGeneres show, The Jay Leno Show és a Today Show. Más előadó művészekkel való legnevezetesebb együttműködéseik közül megemlítenénk duettjüket Ludacris-el a Quincy Jones’ legújabb stúdió albumon.

A Naturally 7 tagjai:

Rod Eldridge. DJ
Roger Thomas- MC
Warren Thomas-dobok
Kelvin Mitchell- basszus hangok
Dwight Stewart- harsona
Garfield Buckley-szájharmonika
Ricky Cort-gitár

 NAUTRALLY 7 – Plusz

• Világ turnék Michael Bublé vendég előadójaként
• 3 duett Michael Bubléval
• A Coldplay vendég előadója
• Duett Ludacris-al a Quincy Jones legújabb stúdió lemezén
• BET Honours kitüntetés Herbie Hancock-nak
• Night Of The Proms show-ban Mick Hucknall-al és a The Jackson-okkal
• “All Natural Live” album kiadása – DVD-n és CD-n 2013-ban
• Fellépés a The Arsenio Hall Show-ban
• Új studio album kiadása “Hidden in Plain Sight” címmel 2015-ben

A Naturally 7 életében a fordulópont 2007 őszén következett be. Az európai turnék csendes sikerétől a világ színpadára kerültek, több millió ember előtt játszottak.

A nemzetközileg elismert énekes Michael Bublé különleges vendégeként, a Naturally 7 Európában, az Egyesült Királyságban, Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban minden este állva tapsoló közönséggel találkozott.

2009 volt az az év, amikor az együttes igazán befutott. Januárban a londoni Pigalle-ban teltházas koncerten játszottak, ahol számos híres művész lépett fel – a Coldplay Chris Martin-ja, a legendás zenész és producer Brian Eno. Másnap, meghívták a bandát, hogy csatlakozzon a Coldplay-hez és Eno-hoz a stúdióban. Az Egyesült Királyságból a Naturally 7 Kaliforniába utazott, ahol a rangos TED (Technology, Entertainment, Design) konferencián lépett fel, a közönség pedig állva tapsolta meg.

Több híres televíziós showban is felléptek, többek között a londoni Royal Variety Television show-ban, az este csúcspontjaként még Károly herceggel is találkozhattak.

A gazdag harmóniákkal, hangszereket utánzó hihetetlen képességükkel és energikus színpadi jelenlétükkel, a Naturally 7 az első Vocal Play együttes, akik mindenhol elbűvölik a közönségét, járjanak bárhol is a világban.

Az együttes eredete 1999-be, New Yorkba nyúlik vissza, amikor Roger Thomas a testvérével, Warren-lel, és még öt másik tehetséges énekessel megalapította a bandát, akikkel az évek során megismerkedtek fellépéseik során.

Amikor egy a capella versenyre meghívták őket, megnyerték a tehetségkutatót, és továbbjutottak az országos döntőbe, valamint két másik énekversenyt is megnyertek abban az időben.

Az újonnan megízlelt siker birtokában nem tudta először eldönteni, hogy a Naturally 7 egy a cappella énekcsoport legyen vagy egy hagyományos együttes, de ekkor Roger-nek egy új ötlete támadt: miért ne lehetne a kettő egyszerre.

Eszébe jutott, hogy gyermekkorukban a fivére, Warren mindig is akart egy dobfelszerelést, de az édesanyjuk nem engedte meg, mivel túl hangos lett volna. Ezért Warren megtanulta a különféle dobhangokat a szájával kiadni, ezzel ellensúlyozva egy valódi dobfelszerelés hiányát, így őt kérték meg, hogy legyen a Naturally 7 dobkísérete. Az ötlet továbbfejlődött, és mindenki kitalálta, hogy melyik hangszert tudná utánozni. Ezzel megszületett a Vocal Play ötlete, mely a Naturally 7 zenei hangzásának az alapja.

Koncert turnéikkal bejárták a világot, felléptek Európában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Kínában, Taiwanon, Dél Koreában, Japánban, Kanadában és az Egyesült Államokban.

“Bohemian Rhapsody” feldolgozásuk kétszer is a brit slágerlista vezető dala volt és sok más országban is jó darabig vezette a slágerlistákat világszerte.

Elképesztő tehetségük hihetetlenül szórakoztató élő színpadi show-val párosul, sokan ezért a világ egyik legjobb előadásának tartják. A Naturally 7 készen áll a további sikerekre, és hogy nézőit világszerte elkápráztassa!

Gyász
„Elmegyek, mert el kell mennem… Az elválás nagyon nehéz… belátom! Szólítottak, nincs mit tennem... isten veled, földi élet, s családom. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szüleink, nagyszüleim, testvéreink, rokonaink és barátaink, WÖLLER LÁSZLÓ és WÖLLER LÁSZLÓNÉ Mátyás Erika váratlanul elhunytak. Temetésük 2019. 09. 20-án, pénteken 15 órakor lesz a győr-ménfőcsanaki, Koroncói úti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik őket, és mély gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmentél, itt hagytál bennünket, hatalmas bánat ül szívünkben. Amíg élünk, megőrizzük emlékedet, szereteted elárasztja a kék eget. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, sógornőnk és rokonunk, SZEKERES LÁSZLÓNÉ szül. Czitó Mária 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 18-án, szerdán 15 órakor lesz a győr-újvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmentem, szeretteim, nehéz volt már élni, kopogtatok a Jóistennél bebocsátást kérni. Búcsúzom tőletek, nekem már könnyebb, értem néhanapján ejtsetek egy könnyet. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink és rokonunk, OCSKAI JÁCINTNÉ szül. Varga Erzsébet életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szerdán 15 órakor lesz a püski temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak. Csak a könny és a bánat marad utánad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BOGNÁR VIKTORNÉ szül. Magyar Terézia életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 13 órakor lesz a fertőszéplaki temetőben. Előtte, 12.30 órától engesztelő szentmisét tartunk a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyósom, testvérem, rokonunk és ismerősünk, FENYŐSI JÓZSEFNÉ szül. Enzsöl Olga életének 91. évében csendesen eltávozott. Hamvasztás utáni temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 13 órakor szentmisével egybekötve a győri Szent Imre-templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak, és utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MENYHÁRT JÓZSEFNÉ szül. Koloszár Erzsébet életének 64. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 15.30 órakor lesz a fertőszentmiklósi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.45 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló fiai
Megtört szívvel emlékezünk HORVÁTH TIBOR halálának 1. évfordulóján „Miért sirattok? Isten arca volt, mely simogatón Rám hajolt. Én mentem. Most fényözönben élek, s nem vagyok más, csak tisztuló lélek: ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha Rám gondoltok, mosolyogjatok, mert Én már Istennél vagyok. Bánatos feleséged, gyermekeid, vejeid, unokáid Emléked szívünkben örökké él!
Annyira szerettem volna még élni értetek, de az Úr magához hívta lelkemet. Tiszta szívből azt kérem tőletek, szeressétek egymást, mint én titeket. Mindig ott leszek köztetek, s féltve vigyázom minden léptetek. Fájó szívvel emlékezünk ÁBRAHÁM JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége és fia
Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Itt hagytál bennünket, mint a lenyugvó nap emléked szívünkben örökké megmarad. IN MEMORIAM Fájó szívvel emlékezünk imádott férjem RING LÁSZLÓ halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége Ildikó és családja
Fájdalommal emlékezünk DOBAI BARBARA tragikus halálának 19. évfordulójára. Az évek múlnak de feledni nem lehet, hogy fiatalon kettétört életed. Szívünkben őrizzük kedves arcod emlékét. A jó Isten adjon neked ott a fent az égben nyugalmat, amit itt a földön nem élhettél meg. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk KERTÉSZ BÉLÁNÉ halálának 6. évfordulójára. ,,Csendesen elmentél, mint a lenyugvó nap. Szívünkben élsz, s örökre ott maradsz. Szerető testvéreid és családjaik
Fájó szívvel emlékezünk POLCZER CSABA halálának 4. évfordulóján. Álmok, emlékek, szép szavak, ez minden ami a múltból megmaradt. Ott pihensz ahol már nem fáj semmi, nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog mint a fényes csillag. Édesanyja és testvére
Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok hiszen napként az égen nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok, inkább a szép dolgokon kacagjatok. Ha telihold van, az értetek ragyog s azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen, akkor mondjatok egy imát értem. Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok hiszen szívetekben jó helyen vagyok. Fájó szívvel emlékezünk Horváth Györgyné született Kovács Márta halálának 5. évfordulóján Szerető családja
A Kazinczy Ferenc Gimnázium 1994-ben végzett IV.E osztálya szeretettel emlékezünk HORVÁTH PÉTER osztálytársunkra. Emlékét megőrizzük.
Hálás szívvel mondunk köszönetet az osztálytasaknak, akik a kisbaboti temetőben UNGER MÁTYÁS sírján a szeretet virágait elhelyezték. Testvérei