Kályhák kalandos élete

A Fő téri Storno-házat 1976-ban ürítette ki az Országos Műemléki Felügyelőség, az épület helyreállítása ekkor vette kezdetét. Négy gyönyörű kerámiakályhát – szétbontva, szakszerűen beszámozva és csomagolva – a Rejpál-ház pincéjébe szállítottak.

– A pince közös használatú volt a ház gondnokával, a Soproni Múzeum szakalkalmazottai pedig nem is tudtak a kályhákról. Egészen addig, míg a gondnok gyermekei – konditermet alakítva ki – ki nem lapátolták az udvarra. Ömlesztve. A muzeológusok ekkor szereztek róluk tudomást. Állapotuk siralmas volt: a darabok összekeveredtek, a sérülések pedig súlyosabbak voltak, mint amiket gyorsan javítani lehetett volna – emlékszik vissza Nemes András művészettörténész.

Ekkor már 1986-ot mutatott a naptár, készült az új kiállítás. Két kályhát, a legkevésbé sérülteket sikerült felállítani, de a másik kettő maradt a Rejpál-házban. Csaknem húsz év kellett ahhoz, hogy lehetőség adódjon a felújításukra.

– Az úgynevezett császár alakos kályhát már korábban restaurálták, a legmostohább sorsa viszont annak az oszlopkályhának jutott, ami egykor a Storno-ház erkélyes szobájának belső sarkában állt. Nemcsak az állapota késleltette a felállítását, hanem a műemlékvédelem nyolcvanas évekre jellemző értékítélete is. Mivel a második emeleti szobákban jó minőségű, 1760 körül készült falképek kerültek elő, az OMF szakemberei ellenezték a kályha felállítását. Így az maradt tovább a Rejpál-házban, igaz, már becsomagolva. Nem mondhatjuk, hogy árválkodott, mert további, legalább huszonöt cserépkályha került mellé a múzeum Deák téri épületéből. Dobozaik Csipkerózsika-álomba szenderültek egészen 2002-ig, akkor költözniük kellett. Fertőszéplakra kerültek, a tájházak két használaton kívüli istállójába, aztán újabb átszervezés miatt Fertődre vitték. Ott sem maradhattak sokáig, újabb költözés után Sopronban kötöttek ki egy szükségraktárban – sorolja az állomásokat Nemes András.

Nemes András művészettörténész büszkén mesélt a megmentett kályha történetéről.

Itt legalább hozzáférhetett a darabokhoz az a néhány eltökélt szakember, akik nyaraikból szántak egy-két hetet arra, hogy szétválogassák a kályhák cserepeit. A sok költözés nem tett jót a törékeny kerámiáknak, úgyhogy jól jött a Nemzeti Kulturális Alap pályázata, ami lehetőséget adott a megmentésükre.

– Ekkorra már a historizmus, vagyis a Storno-gyűjtemény megítélése is jelentősen megváltozott, megőrzendővé érett. Felállításának nem volt már akadálya. A sérült felületeket kijavították, a hiányzó részeket pótolták. Visszaállították arra a helyre – az erkélyes szobába –, ahol utoljára 1976 első felében láthatta a nagyközönség – mutatta a gyönyörű darabot immár a helyén Nemes András.

A kályha helyreállítása Szebényi Judit Ferenczy Noémi-díjas restaurátorművész munkája, segítette a felújítást Harasztovics Veronika, a Soproni Múzeum szilikátrestaurátora is.

A látogatók, ha gyönyörködnek nemes formáiban, gondoljanak arra, mennyi szakértelem és értékmentő igyekezet van a „kályha mögött".