Játék megemelt tétekkel - Kovács Patrícia kerületi primadonnát alakít a Riviéra című Molnár-darabban

– Meglepett, amikor azzal szembesültem, hogy a pályáján mindössze kétszer találkozott Molnár Ferenccel. Az Egy, kettő, három milliomos lánya mellett a Riviéra Lujzája volt a másik Molnár-szerepe. 

– Azért a korszakból megtaláltak még más figurák is: Szép Ernő Vőlegényét kétszer is eljátszhattam, meg ott van Szomory Dezső Györgyike, drága gyermeke is. Hízelgő, amire utal, én magam is imádom ezeket a szerzőket, és úgy érzem, jól állunk egymásnak. Rajongom a szövegeik humorát, rafináltságát, bölcsességét. Azt, hogy a

 fiatal lányok nem úgy fiatal lányok, ahogy azt megszoktuk. Lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de Molnárban s a kortársaiban ott dobog a „magyar szív". Úgy értem, ha valakinek meg kell magyarázni, hogy milyen egy magyar ember, egy magyar szerelem, akkor ezekhez a szerzőkhöz irányítanám. 

Ismerős és igazi szerelem

– Akkor megkérdezem: milyen egy magyar szerelem?

– Milyen egyáltalán a szerelem, az itt a kérdés, és erre egy válasz van: önző. Nincs empátia, nincs szemérem, nincsenek erkölcsök egy igazi szerelemben. Nemcsak a színpadon, hanem a való életben is önző, és zavar, amikor sok színpadi író megszépíti, ellágyítja ezt. Molnár, Szép és Szomory valahonnan tudja, hogy ha az ember szerelmes, akkor mindenre feljogosítva érzi magát. Ettől pedig nagyon ismerős és nagyon igazi nekem az egész. 

– Azért az egy fura, bizarr ötlet Molnártól, hogy kirakati bábukat von be a Riviérában a történetmesélésbe.

– Az egész nagyon abszurd, de hát amikor Liliom felmegy a mennybe nála, akkor is elveszítjük, mi reális és mi nem... Meg ennek is van valóságalapja: a játék hevében hányszor fordul elő, hogy az ember kiböki, amit valójában gondol, amit a másiknak szemtől szemben soha nem merne elmondani! Igen, kegyetlen játék zajlik itt a két ember között, miközben ők csak játszanak a kirakati babákkal.

Kovács Patrícia Fotók: Takács Attila

– Milyen teret hagy a rendezőnek egy Molnár-szöveg?

– Ezen a terepen csak az tud sikeres lenni, aki teljesen tiszteletben tartja a leírtakat. Ezek a szövegek zeneművek, és tudni kell olvasni a kottát. Minden más megközelítést ledobnak magukról. Benedek Miklós éppen amiatt tökéletes választás a Riviéra esetében, mert mindent tud erről a korszakról. Rengeteget lehet tőle tanulni, igazi élvezet hallgatni, ahogy Molnár történeteit felidézi. Mintha még az iskolában lennénk, mindenről azt érzem, hogy muszáj megjegyezni és kérdezni. A színésznek ugyanakkor rengeteg önuralomra van szüksége a próbán. Nem hagyhatjuk, hogy a nagy indulat elsodorja a mondatok értelmét. Ha a szöveg zeneiségét megtaláljuk, ha a humorát megtartjuk, akkor minden klappol. Ennek saját szabályrendszere van, amit Benedek rendkívül jól ismer. 

Gátlástalanság az abszurditásban

– Mi itt a legnagyobb kihívás színészként?

– Az irgalmatlan mennyiségű szöveg megtanulása. És az, hogy ezek nehéz mondatok. A szöveg részben egyezik a mai beszélt nyelvvel, mégsem könnyű tanulni, mert csak pontosan lehet mondani: minden vesszőnek a helyén kell lennie, különben nem működik. Ezzel van a legtöbb dolgunk, meg azzal, hogy a szöveg abszurditásában teljesen gátlástalanok tudjunk lenni. Van bennünk valamiféle klasszikus jólneveltség, de itt el kell magunkat engedni, korlátok nélküli lényekként kell léteznünk a színpadon. 

– Két férfi között őrlődik a darabban, a Mischt alakító Schruff Milánnal és a Casellát játszó Szabó Kimmel Tamással számos közös bemutató után összeszokott triót alkotnak. Nekik milyen volt a találkozás a szöveggel? 

– A mi hármasunk összeszokottsága nagy biztonságot ad, de igazi élmény, hogy megint jöttek olyan kollégák, akik átrendezik a viszonyokat a biliárdasztalon. Nagy boldogság, hogy velünk van például Kardos Robi, aki tökéletes molnári hős: pontosan érti a humorát, és attól, ahogyan megjeleníti a kisembert, a mi kapcsolati hálónk is módosul a színpadon. Kifejezetten inspirál, hogy Orlai Tibor producerként a szinte családként működő alapemberek mellé jó érzékkel hív emblematikus alkotókat, akik szellemileg is frissen tartanak minket. 

Kovács Patrícia a Riviéra olvasópróbáján. Fotó: Takács Attila

Lány a kesztyűosztályon

– Molnár azt írja Lujzáról, hogy kerületi primadonna. Hogy kell ezt érteni? 

– Valaki, aki nincs a helyén. Jobb sorsra érdemes, de lehet, hogy csak azért, mert erre vágyik. Ez a lány egy udvari földszinti lakásban született, egy jó ruhája van, abban dolgozik, és arra vágyik, hogy egyszer csak odajön hozzá valaki a kesztyűosztályon, és elviszi, mert nem oda való. Többet akar az élettől, ettől aztán primadonna, de azért mégiscsak kerületi...

– Misch és Lujza viszonya mintha egy durcás gyermek és egy felnőtt kapcsolata lenne, azonban amikor Casella belép a képbe, Lujzáról kiderül, hogy félénk, hogy zavarban van. Milyen ez a két férfi a nő oldalán? 

– Amikor tizenhárom éve a Radnótiban játszottam Lujzát, még féltem Casellától, de most már egészen másról szól ez a történet. Mihez is hasonlítsam... Ha próba közben egyszer csak odajönne hozzám mondjuk George Clooney, és közölné, hogy a magángépén elvisz Amerikába. Viccelődünk ilyesmivel, de fogalmam sincs, mit mondanék, ha ez egyszer valóban megtörténne. Casella belépésével a rang, a pénz jelenik meg a kesztyűosztályon. Valaki, akinek felfoghatatlan nagyságú vagyona van a többiekhez képest. És ettől nem annyira fél Lujza, inkább távolságtartással kezeli. Lesüti a szemét, és ez annak szól, hogy ő csak egy kis pont, de nem egy ártatlan gyermek. Benedek Miklós nem akarja, hogy naiva legyek, engem akar ebben a történetben látni, a tapasztalataimmal, az élményeimmel. Misch és Lujza viszonyában viszont tényleg van valami infantilis és testvéri. Mintha azt üzenné Molnár, hogy hiába vagyunk szerelmesek, ez úgyis el fog múlni, mert hát minden szerelem elmúlik, és akkor döntened kell, hogy inkább kesztyűt árulsz vagy a Riviérára mégy.

Mások a tétek

– A szintén Orlainál játszott Vőlegényben is sok év után találkozott újra ugyanazzal a szereppel. Milyen volt a mostani találkozás Lujzával?

– A régi szerepek nem törlődnek, de mivel mindig az adott állapotomból dolgozom, illetve a rendezőből és az engem körülvevő kollégákból, ezért természetesen nagy változások vannak az ilyen, amúgy ritkán előforduló esetekben is. Egyébként is inspirálnak az előképek, szeretek minél többet megtudni a karakterről, és biztos vagyok benne, hogy Lujzáról most többet tudok, mint egy évtizede. Molnár saját korában, száz évvel ezelőtt sokkal nagyobbak voltak egy ilyen, a darabban megfogalmazott játéknak a tétjei: nagyobb volt a különbség gazdag és szegény, menés és maradás között. És azt hiszem, nagyobbak voltak a tétek nekem harmincévesen, mint most, negyven körül. Úgy érzem, gazdagabb leszek ebben a Lujzában, mint legutóbb, mert én magam is túl vagyok sok mindenen: tudom, milyen igazán akarni, és azt is, hogy milyen elveszíteni dolgokat.

Kovács Patrícia a Riviéra című vígjáték olvasópróbáján. Fotók: Takács Attila