2018.10.22. 20:00
Velünk élő múlt - A párt hadserege
Egészen 1989 októberéig voltak tervek a Munkásőrség átmentésére, s hogy ezek nem valósultak meg, abban nagy szerepe volt a négyigenes népszavazás aláírásgyűjtésének - állítja Kiss Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa, akinek az elmúlt hónapokban két könyve jelent meg a párthadseregről.
– Kutatásaiból kiderül, hogy a pártmilíciának két világháború közötti előzményei is voltak, majd 1945 után néhány évig a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Dolgozók Pártja is működtetett hasonlót. A testület 1957-es megszervezéskor felhasználták ezeket a tapasztalatokat?
– Leginkább a második világháború utániakat, mert korábban a szociáldemokraták rendező gárdája kis létszámmal működött, és nevének megfelelően elsősorban rendezői feladatokat látott el. A kérdés az volt, hogy a Munkásőrség miként kapcsolódjon szervezetileg a Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP). A csehszlovák gyakorlattal szemben nálunk az a döntés született, hogy a párt párt- és tömegszervezetek osztálya nem telepedett rá teljesen a Munkásőrségre, inkább a személyi állomány kiválasztását felügyelte, azaz mai kifejezéssel élve egyfajta humánerőforrás-feladatot bíztak rá.
A VII. kerületi munkásőrség zászlóavató ünnepsége a Madách Imre téren. Fotó: Fortepan
Átrostálták az állományt
– A párthadsereg felállításának legfőbb oka az volt, hogy ne ismétlődhessen meg 1956. Ha létezett volna korábban, meg tudta volna akadályozni a forradalom kitörését?
Erre nehéz válaszolni. Csehszlovákiában a prágai tavasz idején, 1968-ban az ottani Lidová Milíciát a szovjetek nem tudták felhasználni a rendszer védelmében, s a szervezetet fel kellett oszlatni, majd újjászervezni. A magyar Munkásőrség állománya ugyanakkor kezdetben fanatikus kommunistákból állt, akik mindenre képesek lettek volna a rendszer védelmében. 1963-tól átrostálták az állományt, így több szempontból is vegyessé vált.
– Hány fősre tervezték a Munkásőrséget és miként tudták teljesíteni az előírt létszámot?
– Amikor 1957. január 29-én a párt ideiglenes intézőbizottsága határozatban rögzítette a testület felállítását, harmincezres létszámot tűztek ki célként. Ezt 1957 augusztusára teljesítették is, ekkor azonban felvetődött, hogy abban a harminchét járásban is kell munkásőregységet szervezni, ahol még nem működött. A javaslatra novemberben bólintottak rá, s a döntést 1958 áprilisára sikerült végrehajtani, így már közel negyvenezer munkásőr volt. Utána 1963-ig többször történt bővítés, s a létszám fokozatosan nőtt hatvanezerre, amiből nyolc-tízezren a tartalékállományhoz tartoztak.
A munkásőrség tömegoszlatási gyakorlata. Fotó: Fortepan
– Milyen szűrőket alkalmaztak a felvételnél?
– A vízválasztó ebből a szempontból az 1963-as év volt. Előtte törvényerejű rendelet, kormány- és párthatározatok rögzítették, hogy csak párttagok kerülhettek a testületbe két munkásőr ajánlásával. A jelentkezési kérelmet a helyi parancsnoknak és a pártszerveknek is jóvá kellett hagyniuk. Előnyben részesítették azokat, akik harcoltak a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban partizánok voltak vagy az 1956-os forradalom – az ő szóhasználatukban: ellenforradalom – alatt a számukra megfelelő oldalon tevékenykedtek. 1963 után viszont kvótákat, irányszámokat szabtak meg, s évente a testület nagyjából tíz százalékát újították meg. Azt is meghatározták, hogy ebben a tíz százalékban milyen arányban legyenek munkás-, paraszt- és értelmiségi származásúak, párton kívüliek, szakszervezeti vagy KISZ-tagok. Célul tűzték ki, hogy a Munkásőrség a pártba való belenevelés, felvétel előszobája legyen.
Sok priuszos embert vettek fel
– A testület milyen felszereléssel rendelkezett?
– Fegyverzetük a Magyar Néphadseregét követte, az 1957-es alakuláskor ugyanazokkal az eszközökkel – például Gorjunov géppuskával, PPS géppisztollyal – szerelték fel őket, amilyeneket a katonák is használtak. A hadsereg korszerűsítése a hatvanas évektől kezdődött meg, a Munkásőrségé pedig a hatvanas évek második felében és a hetvenes években folyt. A hetvenes évek végére hasonló fegyverzettel rendelkeztek; persze kézifegyverekről van szó – például AMD–65-ös gépkarabélyról, AMP–69-es puskagránátról –, tankokról vagy repülőgépekről nem. Ezek maradtak meg 1989-ig.
A VII. kerületi munkásőrség zászlóavató ünnepsége. Fotó: Fortepan
– A könyvben azt írja, hogy a Munkásőrségnél főleg az első években nagyon sok rendkívüli, nemritkán halállal végződő esemény – például véletlen baleset, szándékos lövöldözés – történt. Ennek a gyenge kiképzés vagy valami más volt az oka?
– Kétségtelen, hogy kezdetben a kiképzéssel is akadtak gondok, hiszen a parancsnoki állomány számos tagja nem volt alkalmas erre a feladatra. A másik problémát az jelentette, hogy nagyon sok priuszos embert vettek fel munkásőrnek. Egy 1961-ben kezdődött felülvizsgálat során derült ki, hogy az akkor közel negyvenötezer fős állományból hatezren szerepeltek a bűnügyi nyilvántartásban. Közülük aztán mégiscsak százharminchat embert zártak ki. Politikai alapon dőlt el, hogy kinek mit bocsátottak meg.
– Önt melyik rendkívüli esemény döbbentette meg leginkább?
Talán az, amely egy vendéglátóipari egységben történt: egy munkásőr részegen elkezdett lövöldözni, egy szovjet kapitány odalépett hozzá, hátracsavarta a kezét és hátba lőtte. Az illető a helyszínen elhunyt. Persze előfordultak egészen banális történetek is, például volt, akit azért zártak ki a testületből, mert a kocsmában berúgva elkezdte énekelni, hogy „Horthy Miklós katonája vagyok én".
– Milyen intézkedéseket tettek ezen jelenség visszaszorítására?
– Először büntetésekkel próbálkoztak, sokszor a tettek súlyához viszonyítva egészen nevetségesekkel, például szobafogsággal vagy a fegyver időleges bevonásával. Igazi megoldást az jelentett, amikor 1963-ban határozatban mondták ki, hogy az állomány tagjai nem vihetik haza kézifegyvereiket. Onnantól jelentősen csökkent a rendkívüli események száma, amelyek egyébként ebben az időszakban a néphadseregnél és a rendőrségnél is problémát jelentettek.
