Titkok a kéziratban - A rejtőzködő zseni

Albert Einstein négyéves kora után kezdett csak beszélni, majd hegedülni. Később mindig barkácsolt valamit, de ennek ellenére környezete lassú felfogásúnak tartotta. Állítólag többféle okot megneveztek, pl. diszlexia vagy túlzott félénkség, az autizmus enyhébb formája, esetleg az átlagtól nagymértékben eltérő agyfelépítés. Később viszont relativitáselméletét épp ennek a „lassúságnak" a javára írja, mert sokkal többet töprengett a tér és idő problémáján, mint a legtöbb gyerek. Bizonyos anekdoták szerint matematikából megbukott, ám ez nem igaz, mert Németországban a legjobb osztályzat az 1-es, Einstein pedig mindig 1-es vagy 2-es osztályzatot kapott. Középiskolai tanulmányait már Svájcban fejezte be, ahol a 6-os a legjobb osztályzat. Érettségi bizonyítványa szerint matematikából 6-os osztályzatot kapott. Felnőttkori írása kidolgozott, egyedi, nyitott, de mégis visszafogott. Szerény, nem túl domináns, hiszen betűi mindig kisméretűek, nincsenek túldíszítve. A tévesztéseket észreveszi, nem rejti el, áthúzza és javítja. Viszont e szelídség és az elmélyülő természete mellett megjelenik akarata – erős, magas „t"-áthúzásaiban, „szöges" kötésmódjában egyaránt jelen van a következetesség és a spontaneitás is.

A Nobel-díjas tudós

Sokak számára még ma is Einstein „a legmagasabb fokú zsenialitás szinonimája". Azt mondják, hogy zsenialitására jellemző, hogy „előre tudott jelezni olyan dolgokat, amelyeket 100 évvel később a gyakorlatban is bizonyítottak". Kidolgozta a relativitáselméletet, nagyban hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. 1914-től 1933-ig a Vilmos Császár Fizikai Intézet igazgatójaként dolgozott. Ez alatt az idő alatt tette legtöbb úttörő felfedezését, és 1921-ben fizikai Nobel-díjat kapott az „elméleti fizika területén szerzett eredményeiért, konkrétabban a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek felismeréséért". Az atombomba tervezése, kivitelezése és kipróbálása idején Einstein mellett a magyar, majd német egyetemeken képzett, de Amerikába menekült fizikusok létfontosságúnak látták az atombomba kifejlesztését, később azonban, annak hatásáról értesülve, a bomba betiltásának, illetve nemzetközi felügyeletének szóvivőivé váltak.

Albert Einstein - Fotó: wikipedia

A „zsenialitás" nem mindig hivalkodó. Vannak jelei, kiáltásai, eredményei, de nem tolakodó. Einsteinnél is az elmélyülés, a „keresés" igénye, a tudás vágya, a kitartó makacsság és még sok-sok személyiségjellemző elegye az, ami által kialakult különlegessége és ezeket meg is tudta valósítani. Nemcsak elképzelte, nemcsak felvetette, hanem végigjárta az utat.

Agyát a halottszemlét végző patológus a család engedélye nélkül eltávolította és megvizsgálta, de nem talált semmi érdemlegeset, viszont később, 1999-ben a McMaster University részletesebb vizsgálata kimutatta, hogy „a fali burkolati területe hiányzik, és ennek ellensúlyozására belső fali lebenye 15%-kal szélesebb a szokásosnál. Ez a régió felelős a matematikai gondolkodásért és a térlátásért."

Látszat és valóság

Azt állítják, Einsteint istenhívőnek és ateistának is tartották. Ennek megítélésében az is közrejátszhatott, hogy Einstein igen gyakran példálózott Istennel, amit sokan véltek az istenhit bizonyítékának, mások szerint viszont Einsteinnek „Isten csak példálózni volt jó". Bármelyik is igaz, jelen volt az életében, gondolt rá, foglalkozott vele. Amit példaként említünk, az valahol benne van a tudatunkban. Hogy hogyan fért ez meg a tudományos racionalitással? Ahogy az a sok más „ellentét" is megfért a személyiségében, melyek mégis egy irányba hajtották és ezáltal stabilizálták őt. Biztonságigénye erős volt, kellettek számára a megerősítések és az önigazolások. Hitte, amit tudott. Magánéletét bonyolultnak titulálták, válás, szerelem, új házasság – sok minden volt benne a tudományos élet mellett, vagy éppen amiatt?...

Einstein olyan volt, ahogyan őt a külvilág látta. Nem akart szerepet játszani, viccelődéseiben is önmagát adta. Komoly, elmélyült, igazságkereső. Makacsul elképzeléseihez ragaszkodó. Vicces, mégis tudatos. Ezen ellentétnek tűnő hozzáállásokkal tudta egyensúlyban tartani önmagát, szellemiségét, tudását és érzelmeit az azok megvalósításához vezető úton. Kézírása és aláírása teljesen azonos, nincsenek benne kiugró eltérések, mivel a valós és a vágyott „énkép" azonos volt, nem is akart más lenni. Más volt, mégis önmaga...