Pályázati kisokos

2014.09.01. 13:02

Készüljünk mert hamarosan indulnak a pályázatok.

Blogom célja egy felhasználó barát, ember központú közérthető pályázati tanácsadás. Egy egységes fórum az egyéni vállalkozóknak, mikró,- kis és középvállalkozóknak, őstermelőknek, családi gazdaság üzemeltetőinek és a mezőgazdaságban tevékenykedőknek valamint nonprofit illetve civil szervezeteknek és önkormányzatoknak azzal a céllal, hogy hasznos információkat, szakmai publikációkat és apró, de hasznos célravezető tippeket kapjanak a pályázatok és hitelek útvesztőjében.

Terv a pályázatok előfinanszírozása

A pályázatok megvalósításához eddig hitelekre vagy önerőre, saját tartalékra volt szüksége a nyertes vállalkozásnak. A kormányzat elképzelése szerint a 2014-2020-as európai uniós ciklusban kamatmentes hitelkonstrukcióval lehetővé válik a pályázatok előfinanszírozása. A pályázók a támogatási szerződés aláírását követően juthatnak a megelőlegezett forráshoz. Ezzel egy hatalmas nehézséget old meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mert a kisebb, elegendő tőkével nem rendelkező, ám piacképes mikro- és kisvállalkozások számára is lehetővé, elérhetővé teszi végre a pályázatokat.

Érdemes odafigyelni mert új elemek jelennek meg a mezőgazdaság uniós támogatási rendszerében is. Ennek oka az, hogy megváltoznak a forrásfelosztás elvei.

Így az alaptámogatás és a zöldítés együttesen teszik majd ki a mostani területalapú támogatás összegét. (A hektáronkénti 226 euró, árfolyamtól függően 68-70 ezer forint.)

  • Az alaptámogatás az eddigi területalapú támogatáshoz lesz hasonló.
  • A zöldítés keretében plusz feltételeket kell teljesíteniük a gazdálkodóknak.
  • A fiatal gazdálkodók külön támogatása megjelenik a közvetlen támogatási elemek között is, bizonyos feltételek teljesítése esetén.
  • A termeléshez kötött támogatásokra felhasználható forrás összege szintén jelentősen emelkedik.
  • Az érzékeny ágazatok támogatására ugyancsak több pénzt fordítanak:

  • az állattenyésztésre - főként a kérődzőkre -,
  • valamint a zöldség-gyümölcságazat fejlesztésére.
  • Ez a közvetlen támogatási forrásösszeg évente - 2020-ig - 60,5 milliárd forintot tesz ki.

  • A munkaigényes és érzékeny ágazatokra 52,4 milliárd forint költhető.
  • A fehérje növények termesztésének támogatására 8,1 milliárd forint költhető.
  • Az uniós rendszert kiegészíti még a nemzeti költségvetés 2015-től évi plusz 33 milliárd forint -, amelyből azokat a területeket lehet anyagilag segíteni, mint például a sertés-, továbbá a baromfiágazat. Ezek ugyanis nem támogathatók termeléshez kötötten.

    A mezőgazdászok a fenti források mellett új elemként a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) is forráshoz juthatnak.

    GINOP keretén belül 300 Mrd Ft-os a keret élelmiszeripari pályázatokra, ezáltal jelentős támogatási források hívhatók le mezőgazdasági termelő beruházásokra és élelmiszeripari fejlesztésekre

    Gönczi Zsolt

    pályázati szakértő

    +36 20 377-9200

    [email protected]

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!