Hétvégi retro: a győri férfi útja a pannonhalmi apátságtól a tihanyi levendulásig – fotók

Homályba taszított évtizedek

Ha a lila pompában tündöklő levendulamezők mellől feltekintünk a pannonhalmi bazilika sziklaszilárd kupolájára, el nem képzelhetjük, hogy egykoron alig érkeztek látogatók Szent Márton hegyére nyáron. Pedig volt ilyen idő. A második világégés és az ’56-os forradalom leverését követően nem volt „ajánlott” idejárni. A negyvenes évek végén mindent elmond a korszellemről, hogy a bencés gimnáziumot 1948 júniusában államosították, a monostorral összekötő folyosókat lefalazták.

Az iskola mint egyházi oktatási intézmény 1950-ben indulhatott újra. Egyike volt annak a nyolc katolikus gimnáziumnak, amely a kommunizmus éveiben is fennmaradhatott Magyarországon. Akárcsak a Pannonhalmi borvidék, az apátság idegenforgalma is teljesen elhomályosodott a hazai szocializmus első két évtizedében.

Titkos zugok

Bár az túlzás, hogy a madár sem látogatta a monostort, mégis a ’60-as évek közepéig kellett várnia arra, hogy az apátság turisztikai vonzerejét elkezdjék kiaknázni. 1966-ban került Szent Márton hegyére Zátonyi Zsigmond, innentől adjuk át a szót neki.

„Mihályi Ernő bencés tanár vett a szárnyai alá, kiváló művészettörténeti előadásokat tartott. Napról napra gyarapítottam a tudásom, majd idegenvezető lettem” – hallottuk az idős férfitől. Zátonyi Zsigmond TIT-tagként az apátság kincseit, értékeit rendszeresen tartott diavetítéses előadásokkal népszerűsítette. A saját fotóiból válogatott, közel 400 felvételből álló, másfél órás előadást zenével, versekkel színesítette. Ezeket főleg nyugdíjasklubokban, szanatóriumokban, SZOT-üdülőkben tartotta. Sajátos előadói stílusa, közvetlensége, alapos felkészültsége és humora garancia volt a sikerre. Ötletére az eminens bencés diákok kirándulócsoportokat vezethettek, miután vizsgát tettek. A gimnazisták fizetsége 80 forint volt alkalmanként.

„Igyekeztem beszélni a monostor zugairól, amelyeket a turisták nem láthattak. Ilyen a bazilika feletti »gyilokfolyosó«, ahonnan Uros apát és negyven szerzetese nyilazta a várat ostromló tatár hordát. A lenyűgöző pompájú barokk refektóriumról, a káptalanteremről, a harangtoronyról és a nők előtt klauzúraként lezárt belső területekről is szót ejtettem” – elevenítette fel Zátonyi Zsigmond.

Tiltott, aztán tűrt orgonakoncertek

„A hatalom hogyan értékelte a munkáját?” – kérdeztük. „Többször voltam raporton. Hol megyei, hol országos szinten. Szerettem orgonakoncerteket szervezni a bazilikába, az igény egyre nagyobb volt rá. Legányi Norbert főapát biztosított arról, hogy a koncertekre előteremtik a pénzt. Ám erre kis idő után nem volt szükség, annyi jegyet adtunk el. Valószínűleg ez szúrta a szemét a hatalomnak. Többször figyelmeztettek, hogy vallási propagandát folytatunk és ennek nem lesz jó vége. Végül onnan érkezett a segítség, ahonnan nem számítottam.

Egy Bogdanov nevű, magas rangú szovjet katona látogatott az apátságba. A bazilikában hallotta, mennyire szépen szól az orgona. Megérintette a lelkét. Mondtam neki: nem biztos, hogy sokáig fog szólni. Megtudta, hogy el akarják lehetetleníteni a koncerteket, majd megígérte: intézkedik. Pár hét múlva kisebb szovjet delegációval tért vissza, amelynek orgonakoncertet is kért. A megyei pártvezetés nem tudta hova tenni a történteket, de ezt követően nem merték fúrni a komolyzenei előadásokat” – közölte Zátonyi Zsigmond. Hozzátette: „láttam, amikor Bogdanov térdet hajtott az oltár előtt”.

A győri férfi 92 koncertet szervezett Pannonhalmára. Olyan művészeket sikerült megnyernie, mint Peskó György, Gergely Ferenc vagy Hoffmann László. A pannonhalmi apátság pedig „hódító útra indult”, évről évre több turista látogatott a monostorba. Egyre többen érkeztek a tengerentúlról is. Az Ázsiából érkezett vendégeket kínai és japán nyelven is kalauzolták a szerzetesek. A ’70-es években akadt olyan év, amikor 220 ezren látogattak Szent Márton hegyére.

Lila öröm a Tihanyi-félszigeten

Zátonyi Zsigmond és családja amire még nagyon büszke lehet, hogy a ’80-as években újraültették a tihanyi levendulást. A ’20-as években dr. Bittera Gyula öt holdon alakította ki az első ültetvényt, majd a ’60-as évek derekán felszámolták a lila virágú növényeket a félszigeten.

„Bittera Gyula nyomdokain haladva élesztettük fel Tihany egyik nevezetességét az elvadult ültetvényen. Hat hektárt béreltünk a nemzeti parktól, illetve a Belső-tótól nem messze vásároltunk egy szántót. Itt 300 négyszögölön termesztünk a mai napig levendulát. Emlékszem, az első párlás után pár liter olaj maradt. Innen indultunk, hogy aztán 1995 és 2000 között évenként 1–1,5 hektárt vessünk be új növényekkel. Bár a nemzeti parkkal nem sikerült szerződést hosszabbítanunk 2012-ben, örömmel tölt el, hogy a Tihanyi-félszigeten 40 ezer levendulabokor él. A csodaszép, illatos növényekben évről évre rengetegen lelik örömüket” – búcsúzott Zátonyi Zsigmond.