Alvilági módszerek

2023.12.22. 06:14

Egy hírhedt rablóbanda verőemberével verethette össze ellenségét az Amnesty-vezér testvére

Többek között egy, az éjszakában jól ismert nehézfiút bízott meg a korábbi gyanú szerint a több száz milliós számlagyárba belebukó Vig Mór, hogy verje össze felesége volt párját – értesült a Magyar Nemzet.

MW

A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat

Forrás: NAV

Ahogy arról korábban beszámoltunk, évekkel ezelőtt Vig Mórral kapcsolatban az is felvetődött, hogy egy elmérgesedett családi vita után verőlegényeket küldött felesége volt kedvesére

A két elkövetőt megtalálták a rendőrök, és mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Dávid testvére mint a bűncselekmény megbízóját ugyancsak azonosították, és felbujtás gyanújával őt is kihallgatták a nyomozók. Az eljárást végül mégis megszüntették, mert a hatóság szerint kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani, hogy az érintetteknek köze lenne a bűncselekményhez.

A megtámadott férfi azonban ebbe nem törődött bele, és pótmagánvádat terjesztett elő, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság befogadott.

Úgy tudjuk, csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a férfi a verés következtében nem szenvedett maradandó sérüléseket. Ez már csak azért is igaz, mert a Magyar Nemzet információi szerint az 

egyik támadó az alvilág jól ismert alakja volt, akit pár éve a „kötözős” rablóbanda tagjaként fogott el a rendőrség.

A 2010-ben kezdődött és hét éven át tartó „kötözős” rablássorozat országszerte több települést érintett, fővárosi, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, valamint Baranya vármegyében hasonló módszerrel elkövetett bűnesetek borzolták a kedélyeket. A rendőrök megállapították, hogy a vizsgált bűncselekmények helyszínén 3-4 fős, rendkívül agresszív elkövetői csoport garázdálkodott, bejutásukat a házba tapasztalt betörő segítette, megkötözött áldozataikat pedig fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették értékeik, több tíz millió forint, illetve ékszereik átadására, menekülés előtt pedig nyomaikat alkoholt vagy vegyszereket szétlocsolva igyekeztek elfedni.

A hatóságok 2020 végén csaptak le az első gyanúsítottakra, de még tavaly is történtek elfogások. A rendőrségi közleményekből tudható, hogy 

a bűnszervezet drogkereskedelemben is utazott, sőt a rablássorozat egyik gyanúsítottjáról később az is kiderült, egy négy évvel ezelőtti kettős emberöléssel is összefüggésbe hozható:

 egy XIII. kerületi lakásban 2016. február 11-én több lövéssel megöltek két szlovák állampolgárt, értékeiket elvitték, majd a feldarabolt holttesteket Pilisszentiván erdős részén elrejtették. A rablóbanda ügye jelenleg bírósági szakban van.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában