Gazdaság

2024.05.23. 22:07

Szijjártó Péter: a kormány célja a jelenleg 75 százalékos foglalkoztatási ráta 85 százalékra emelése

Az elmúlt évek drámai válságai során is sikerült megvédeni a korábban komoly erőfeszítésekkel elért közös eredményeket – fogalmazott a miniszter Foktőn, ahol a munkásszállás átadó ünnepségén vett részt.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a foktői munkásszálló átadó ünnepségén 2024. május 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Bús Csaba

A kormány célja a jelenleg 75 százalékos foglalkoztatási arány 85 százalékra emelése, hogy ezáltal újabb lendületet kaphasson és még egy polccal feljebb kerülhessen a gazdaság az elkövetkezendő időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Foktőn.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a településen épített munkásszállás átadó ünnepségén arról számolt be, hogy a kormány a projektet 390 millió forinttal támogatta, a létesítménynek ugyanis nagy jelentősége van, mert innen nyolc-tíz kilométerre valósul meg a magyar gazdaságtörténet legnagyobb beruházása, a paksi bővítés, amely hatalmas lehetőséget jelent a környék számára is.

SZIJJÁRTÓ Péter; FONT Sándor; FILVIG Géza; KOVÁCS Mihály
A foktői munkásszállás átadó ünnepsége
Fotó: Bús Csaba / Forrás: MTI

Kitért arra is, hogy Foktő bekapcsolódását az is megkönnyíti, hogy június elején átadásra kerül a Kalocsa és Paks közötti újabb Duna-híd.

"Itt a paksi beruházáson a csúcsidőszakban tízezres nagyságrendben fognak dolgozni emberek. És nekik pedig szállás kell, őket el kell szállásolnunk, nekik lehetővé kell, hogy tegyük, hogy itt tartózkodjanak a munkavégzésük idejére" - mutatott rá.

Beszédében kiemelte hogy az elmúlt öt év három súlyos válságot hozott magával, amelyeknek nyomán felbomlott a világgazdasági status quo, és ezek a krízisek különösen nagy kihívások elé állították azokat az országokat, amelyek nyitott gazdasággal rendelkeznek.

Szavai szerint ezért Magyarországon is hatalmas küzdelmet kellett folytatni a munkahelyek megvédése és az infláció letörése érdekében, de a kormány sikerrel járt, így hazánk megerősödve tudott kikerülni ebből a helyzetből is.

"Az elmúlt évek drámai válságai során is sikerült megvédeni a korábban komoly erőfeszítésekkel elért közös eredményeket" - fogalmazott.

Szijjártó Péter a siker alapjának azt nevezte, hogy a kormányzat kitartott a munkaalapú társadalomról szóló gazdasági stratégiája mellett, amelynek a segítségével teljesült az a 2010-es célkitűzés is, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek.

Talán arra is emlékszünk, mit mondtak akkor az úgynevezett szakértők, és hogyan nevettek ki minket, hogyan vonták kétségbe az épelméjűségünket (.) És mára oda jutottunk, hogy a 2010-es több mint 13 százalékos munkanélküliség ma 4 százalék körül van. Egymillióval többen dolgoznak Magyarországon, mint dolgoztak 14 esztendővel ezelőtt

 - hangsúlyozta.

Majd nagy eredménynek minősítette, hogy Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol többen dolgoztak a koronavírus-járvány után, mint előtte.

SZIJJÁRTÓ Péter; FONT Sándor; KOVÁCS Mihály
Felnagy Zsolt, a TURBO–TRUCK Kft. igazgatóhelyettese, Almási Erzsébet, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kovács Mihály, a TURBO–TRUCK Kft. tulajdonosa, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Font Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miután átvágták a nemzeti színű szalagot a foktői munkásszálló átadó ünnepségén 2024. május 23-án
Fotó: Bús Csaba / Forrás: MTI

"Mi nem engedtünk a csábításnak, nem engedtünk az ellenzéknek, s nem voltunk hajlandók visszatérni a segélyalapú gazdaságpolitikához. Kitartottunk amellett, hogy ne a munkanélküliség finanszírozására fordítsuk az állami forrásokat, hanem a munkanélküliség megelőzésének finanszírozására" - idézte fel, az utóbbi évek beruházásösztönzési programjait méltatva.

A miniszter leszögezte, hogy nehéz évek vannak az ország mögött, viszont ennek dacára is sorozatosan dőlnek meg a beruházási, foglalkoztatási és exportrekordok.

"Soha annyian nem dolgoztak Magyarországon, mint manapság. Több mint 4,7 millió honfitársunk áll munkában. De tőlünk távol van az elégedettség, (.) ezért jelenleg azon dolgozunk, hogy a jelenlegi 75 százalékos foglalkoztatási rátát - ami korábban elképzelhetetlen volt -  85 százalékra emeljük" - húzta alá.

Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy ehhez javítani kell a munkaerő mobilitását, amihez elsősorban azt kell lehetővé tenni a munkavállalók számára, hogy el tudjanak menni a munkavégzés helyszínére akkor is, ha az nem esik közel a lakóhelyükhöz.

"Ehhez munkásszállásokra, kulturált, magas színvonalú munkásszállásokra van szükség" - közölte, arról számolva be, hogy igen fontos az a program, amelynek keretében több ezer férőhelyet hoznak létre az ország különböző pontjain hasonló létesítményekben.

Magyarországon a foglalkoztatást még tovább növeljük. Elérjük, hogy a mostani 75 százalékos szintről a foglalkoztatást 85 százalékos szintre emeljük, ezáltal is egy újabb lehetőséget biztosítsunk a gazdasági növekedés dinamikájának fenntartására, s arra, hogy a magyar gazdaság még egy polccal feljebb lépjen az elkövetkezendő időszakban

 - összegzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában