Belpolitika

2022.05.15. 07:42

Karácsony nem akarja elvinni a balhét egy európai parlamenti lebőgés miatt

Bár Karácsony Gergely már korábban is mondott olyat, hogy lemond a Párbeszéd vezetéséről, majd mégis a mikropárt társelnöke maradt, most úgy tűnik, komolyan gondolja a dolgot. Azonban nem kell rögtön a politikus lassú visszavonulására gondolni. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemző szerint a főpolgármester döntésének taktikai okai vannak.

– Karácsony Gergely arra készül, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon újra elindul, hogy Budapest főpolgármestere maradhasson, és folytathassa abból a pozícióból az országos politizálást a kormánnyal szemben. Csakhogy amennyiben előtte pártja, a Párbeszéd az ő társelnökségével rosszul szerepel az európai parlamenti választáson, romlanának az esélyei főpolgármester-jelöltként – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán politológus azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely nemrég bejelentette, nem indul újra a mikropárt társelnöki posztjáért.

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint Karácsony Gergely úgy gondolhatja, jobb, ha Tordai Bence viszi el a balhét egy esetleges lebőgés után.

Márpedig nem valószínű, hogy a mérésekben alig látható formáció jó eredményt szerez az EP-választáson

– jegyezte meg Kiszelly.

Mint ismert, Tordai Bence – akit Karácsony maga helyett ajánlott társelnöknek a párttagoknak – néhány hete arról beszélt, a baloldali pártoknak külön kellene indulniuk az EP-választáson.

Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (fotó: Kurucz Árpád)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában