Rommá verték Pilátust és három napig kereplővel hívtak misére - népszokások a Nagyhéten

Nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek a közismert szólás szerint, és csak nagyszombaton este térnek vissza. Hanem akkor mivel hívogatják a híveket misére? Mivel mással, mint az áhítatra kevéssé alkalmasnak vélt kereplővel. Az egyházi, vallásos nagyheti hagyományokról egyébként az írásban kevés szó esik majd: a népi hiedelmekből, szokásokból válogattunk. A tavasz, a természet megújulása az embert is környezete megtisztítására készteti, írja a Magyar Néprajz: ezek a részben gyakorlatias, részben mágikus cselekedetek a nagyhéthez kötődtek, amelynek jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat.

Kereplővel, egyéb, hasonló hangú zajkeltő eszközökkel járták a falut a fiatal fiúk, gyerekek, mialatt a harangok Rómában tartózkodtak. Fotó forrása: a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum honlapja

A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért alakult úgy, hogy csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás. A harangszót a - valljuk be, sokkal idegesítőbb hangú - kereplő váltja, váltotta fel sok vidéken. A kereplés szokásában a gonoszűző zajkeltés ősi szertartása maradt fenn a néprajztudósok szerint. A kereplő gyerekek munkájukért adomány is gyűjtöttek.

Kereplők Bajon. Fotó forrása: a Győri Egyházmegye honlapja

A Győr-Sopron megyei Vitnyéden 1953-ig nagypénteken és nagyszombaton csörgettek. Hajnalban, délben és este fából készült csörgetőt vittek végig a falun. Ilyenkor nem otthon aludtak a résztvevők, hanem a templomhoz legközelebb lakó fiú istállójában. Húsvétvasárnap kora reggel énekelve járták végig a falu házait: „Segillék ezeket a csörgető gyerekeket, egy pár tojással, Békaszemű garassal, vagy pedig egy százassal!" A háziak pénzt és piros tojást adtak nekik ki az ablakon. Bajon pedig máig tartó hagyomány a kereplés: egy beszámolót elolvashatnak a Győri Egyházmegye honlapján.

„Pancilus Pilátus mért verted mög a Jézust?"

Ugyancsak zajkeltéssel járó szokás volt a pilátusverés, pilátuségetés is. A nagyhét egyik napján, szerdán, csütörtökön vagy pénteken a gyerekek a templomban nagy lármát csaptak, verték a padokat,vagy a templom ajtaja előtt felhalmozott ládákat, padokat. Mondhatni levezették a csütörtöki spenót miatti feszültséget. Néha a szétvert holmik roncsaiból rakták a máglyát a nagyszombati tűzhöz.

A pilátusverésnek voltak más változatai is. Tolna megyében a Pilátust ábrázoló deszkát ütötték. Még az 1920-as években is élt az a népszokás az Alföld déli részén - erről a Múlt-kor cikkében olvastunk -, hogy a miséző pap nagyszerdán és nagycsütörtökön az egyik zsoltár elhangzását követően – annak jeléül, hogy Jézus halálakor a Szentírás szerint kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja – a templom lépcsőjét ütötte meg a misekönyvvel, a hívek pedig elővették a padjuk mellé gondosan előkészített botjaikat, és a padsorokat püfölték. A lépcső, illetve a pad szimbolikus jelentőségű, ugyanis Pilátust jelképezi, aki elárulta Isten fiát, és mosta kezeit. Csongrád megyében „pancilusozásnak" nevezték azt a szokást, amikor a gyermekek a Pilátust megszemélyesítő deszkát vagy gyékényből font ütővel a fűszálakat verték. Szőregen ilyenkor így kiáltoztak: „Pancilus Pilátus mért verted mög a Jézust?" 

Általánosan ismert a szólás: „Verik, mint a Pilátust!" Kaposvár környékén egy nagyobb bábut felöltöztettek Pilátusnak, ezt nagycsütörtök délután a község főterére vitték, és ott a lakosok jól helyben hagyták. Legtöbbször elsorolták saját gondjaikat, bajaikat is, Pilátuson álltak érte bosszút. Annak emlékére, hogy hajdan Jézus az olajfák hegyén virrasztott, nagycsütörtök este az idősebb asszonyok a kálvárián, vagy útszéli kereszteknél imádkoztak - ez is elterjedt szokás volt.

Útszéli kereszteknél imádkoztak az idősebb asszonyok nagycsütörtök estéjén.

Nem csak Pilátus járt rosszul a Nagyhéten: a pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, de különösen a nagypénteket, mert az Jézus megfeszítésének emléknapja. Nem szabadott például mosni, mert úgy hitték, villám csap a ruha viselőjébe.  Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat. „A nagypinteken ültetett kotlóhoz nem vót szerencsink" – vélték Jászdózsán. A moldvai magyarok nem fogták be a lovakat, mert úgy tartották, hogy akkor megbetegednének. Voltak azonban olyan állattartással kapcsolatos műveletek, melyeknek egyes vidékeken éppen nagypéntek volt a hagyományos ideje, például a herélésnek, a jószágok bélyegzésének. Boriban ilyenkor hajtották ki ünnepélyesen a disznócsordát. A kanásznak tojást, babot, lisztet, kenyeret vittek az asszonyok, az pedig - hogy tényleg jól végződjön a történet - mindenkit megkínált pálinkával.

Sarkadkeresztúron a nagyhetet tartották a legalkalmasabbnak a krumplivetésre, Zagyvarékason ellenben úgy tartották, „nagypénteken nem szabad fogasolni, boronálni a búzát, mert elszárad, kipusztul a töve". Az sem volt mindegy, milyen az időjárás ezen a napon, és nem csak azért, mert szakadó esőben krumplit sem jó vetni. Eső esetén jó tavaszt jósoltak a bukovinai magyarok. Galgamácsán úgy tartották, hogy ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz. Zagyvarékason úgy mondták: „Nagypénteki eső, annyi méreg, amennyi szem lehull. Rossz termés lesz."

Megmutatta a kenyér a vízbe fúlt holtat

A népi gasztronómiát ki nem hagynánk a gyűjtésből: kiderült például, hogy a nagycsütörtök nem a válogatós gyerekek napja volt. Zöldcsütörtöknek is nevezték: a jugoszláviai magyar adatok szerint ilyenkor spenótot, fiatal csalánt főztek, hogy jó termés legyen. A csirkék ételébe is vagdalt csalánt kevertek, bár ők biztos nem panaszkodtak annyit, mint a gyerekek a spenótra.

Lakoma nagycsütörtökre

Nagypénteken a protestáns vallásúak sem ettek húst. A Tápió menti falvakban a katolikusoknál délben rántott leves és kifőtt tészta, vacsorára tej, aludttej, túró került az asztalra.

A böjti tilalom nem terjedt ki  azonban a pálinkaivásra: a Tápió mentén mindenütt hangsúlyozták is a nagypénteki reggeli és délelőtti pálinkaivás fontosságát.

A zempléni falvakban babsalátát ettek nagypénteken, este tejeskávét, túrós metéltet, tojáslevest fogyasztottak. Turán nagypénteken egy-egy gerezd fokhagymát ettek, hogy az illetőt meg ne csípje a kígyó és egy-két szem pattogatott kukoricát is, hogy ne legyenek gyomorfájósak. Az ebéd ugyanaz volt, mint karácsony böjtjén: bableves és mákos tészta.

Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem szítottak tüzet, kenyeret már ezért sem süthettek. Hajdan ugyanis évenként egyszer, nagyszombaton szítottak új tüzet. A szentelt tűz maradványát kivitték a szántóföldre, szőlőbe, hogy a termést ne érje jégverés, hogy a föld termékeny legyen. A népi hagyományvilággal összekapcsolódó nagyszombati szertartás a tűzszentelés, illetve az új tűz kultusza - fentebb, a pilátusverés kapcsán már említettük a nagyszombati tüzet. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették, a megszentelt tűz lángjainál gyújtották meg a templom húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait a hívek hazavitték, és nagyon sokféle célra használták. Általában nagycsütörtöktől nagyszombatig nem tüzeltek, ilyenkor a szentelt parázzsal élesztettek új tüzet. Ezen főzték a húsvéti ételt.

Szeged vidékén azonban dagasztottak kenyeret - akkorát, mint egy libatojás. Ezt megszárították és eltették, és akkor vették elő, ha valaki vízbe fúlt. A közepébe szentelt gyertyát tettek, és ahol a vízre eresztett kenyérből a gyertya kifordult, ott kellett a holttestet keresni - írta meg Bálint Sándor. Itt említenénk meg, hogy a Magyar Néprajz csodálatos olvasmány: kimeríthetetlen tárháza az olyan népszokásoknak, amelyekről nem tudjuk elképzelni, hogyan alakultak ki.

Néma lányok viszik a szótalan vizet

Ha már a víznél járunk, meg kell említeni, hogy nagypénteken különös jelentőséget kapott ez az elem. Ezen a napon szentelték meg a templomok keresztelővizét. Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek, úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. „Nagypénteken napfeljött előtt a folyóvízbe háromszor belémártózott, az semmiféle betegséget nem kapott el mástól" - tartották a bukovinai magyarok. Nem mindenütt voltak ennyire kegyetlenek - ilyenkor azért még nem túl meleg a folyó-, volt, ahol a mosdást is elegendőnek tartották.

A nagypénteki hajnali mosdás nem csak a betegségek, hanem a szeplők ellen is véd.

A nagypénteki mosdás nem csak betegségek ellen véd, hanem szépségvarázsló ereje is van - sőt, a szeplő ellenszere! A Tápió menti falvakban a lányok, asszonyok hajnali mosdása a patakban a szépségvarázslást célozta. Odamenet nem szólhattak senkihez. A nagypénteki hajnali vizet aranyos víznek, aranyvíznek nevezték.

Múlt századi leírás szerint a Tiszára járó lányok az egykori Szegeden a mosdás után a füzek alatt fésülködtek, hogy a hajuk hosszú legyen.

Zagyvarékason a szokás úgy maradt fenn, hogy a vizet hazaviszik és otthon mosdanak vele. Hanem  a szépségért szenvedni kell: a csépai hiedelem szerint szótalan víznek kellett lennie, vagyis menet közben nem volt szabad megszólalni - odafelé sem. Turán a lányok üvegben vittek haza a folyóról vizet, ugyancsak szótlanul. Ilyen vízben a gazda vagy gazdasszony megforgatja a sonkát, szalonnát, hogy ne essen bele a féreg. Menyhén a gyerekeket azért küldték a patakra, hogy ne legyenek lusták, Mohiban azért mosakodtak a patakban, hogy ne fájjon a szemük. A jószág egészségére is hatással volt a régiek szerint a nagypénteki víz: egészségvarázsló célzattal fürösztötték az állatokat.

Aki álmában letörli az arcát

Nagyszombaton aztán - újabb tisztasággal kapcsolatos rítus - eljött a féregűzés ideje. A ma is közismert húsvéti nagytakarítás a legtöbb helyen meszeléssel, mázolással egészült ki. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: „Kígyók, békák távozzatok!" vagy "Kígyók, békák szaladjatok, megszólaltak a harangok!"

Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra.

Gyerekjátékként is fennmaradt a nagyszombati féregűzés. Haranggal, csengővel a nyakukban szaladták körbe a házat, miközben azt kiabálták: "Kígyó, béka, távozz el a háztú!" Göcsejben pedig a férfiak kapták meg a főszerepet: nagypéntek hajnalán meztelenül körberohanták a házat, és azt kiabálták: Patkányok, egerek, csótányok, poloskák, oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok." Valószínűleg pogány szokások keveredtek a hagyományba, írja a Múlt-kor vonatkozó cikke: felettébb bájos jelenetek lehettek. Reméljük, mint oly sok elfeledett népszokást, ezt is felélesztik egyszer - ma, az internetes videók korában. 

Már csak két dologról nem esett szó, amiről mindig szó esik egy-egy ünnepkör kapcsán: a boszorkányokról és a házasságjósló szokásokról. Ezt most pótoljuk. Csépán úgy vélték, hogy nagyszombaton a ház körülseprésével a boszorkányokat is elhajtják. Nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka pedig sokfelé ismert volt a következő szokás: a leány egész napi böjt után megmosdott, de nem törülközött meg. A törülközőt a párnája alá tette, és úgy tartották, az a legény lesz a jövendőbelije, aki álmában letörli az arcát.

(Forrás: Magyar Néprajz)