Sokat spórolhat Mosonszentmiklós

Mosonszentmiklós azt célozta meg, hogy növelje intézményei (óvoda, konyha, orvosi rendelő, polgármesteri hivatal) energiahatékonyságát. Erre a Területi Operatív Programból (TOP) kaptak végül 81,5 millió forintos támogatást.

Mészely Réka

 – Az elnyert összegből sikerült is megvalósítanunk a vállalt feladatokat. Így az önkormányzatnak nem kellett önerőt hozzátennie a beruházásokhoz. A munkálatokat mecséri vállalkozás végezte – hangsúlyozta Bedő Csaba polgármester. 

Napelemekkel spórolnak az óvodában is – mutatja Bedő Csaba.

– Az óvodára, a konyhára, az orvosi rendelőre és a községházára napelemeket helyeztünk, homlokzatukat hőszigeteltük a padlásfödémmel együtt. Az óvodát akadálymentesítettük: rámpa készült és WC-t alakítottunk ki mozgássérülteknek. A konyhában a meleg vizet napkollektorral állítjuk elő. A polgármesteri hivatalon nyílászárókat cseréltünk, kondenzációs gázkazánt építettünk be, szintén WC-t alakítottunk ki a mozgássérültek számára. Ahogy az orvosi rendelőnél is, a rámpa kialakítása mellett akadálymentesítettük az épületet – sorolta a faluvezető. 


– Az anyagi megtakarítás mellett nem mellékes, hogy a fel nem használt energia révén a szén-dioxid-kibocsátást is csökkenteni tudjuk. Így környezetünket is védjük – fűzte hozzá a polgármester. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!