Hetven éve hunyt el a győri diakonissza, Molnár Mária (3. rész)

Kivégzés az Akikaze fedélzetén

             A japánok 1943 elején súlyos vereségeket szenvedtek, amelyek megpecsételték a szigetvilágban tartózkodó európaiak sorsát. Kémkedéssel vádolták meg őket, és elhatározták, hogy összegyűjtik a misszionáriusokat Rabaulban, a japánok hadifogolytáborában. Ennek értelmében – felsőbb utasításra – 1943. március 16-án az Akikaze nevű torpedóromboló fedélzetére vezették valamennyiüket, és elindultak. Másnap Új Írország szigeténél megálltak, az Akikaze fényjeleket adott le, mire egy kis hajó indult el a partról. Utasai „lezárt parancsot” adtak át a torpedóromboló kapitányának, aki azonnal közölte a tisztjeivel az abban leírtakat. Egyikük így emlékezett vissza erre a pillanatra: „Sabe kapitány parancsot kapott amikor megálltunk, hogy a foglyokat ki kell végezni. Sabe és társa sápadtak voltak és zavartak. Nem értették a parancsot. Minden tisztet a parancsnoki hídra rendeltek…Mindnyájan meg voltunk döbbenve, de mivel katonai parancs volt, nem volt más választásunk, meg kellett kezdeni az előkészületeket…”

            A foglyokat egyenként végezték ki, majd a vízbe dobták őket, köztük Molnár Máriát is. Először a férfiakat gyilkolták le, majd a nőket, és a gyermekeket. Három óra öldöklést követően Sabe összehívta a hajó legénységét és a következő szavakkal figyelmeztette őket: „A külföldieket felülről kapott parancsra kellett megölnünk, felettébb sajnálatos esemény volt. Partraszállás után sem bajtársaitoknak, sem barátaitoknak, egyáltalán senkinek sem szabad említeni a történteket.”

A parancs

             Amikor Sabe Rabaulba, a főhadiszállásra érkezett, részletesen beszámolt arról, mi történt az Akikaze fedélzetén: „Ha még egyszer ilyen parancsot kapok a főhadiszállásról, nem teljesítem.” Erre a vezérkari tiszt, Mikawa felkiáltott: „Micsoda? Megölték őket?” Mikawa nem tudott a parancsról, és a mészárlás híre teljesen felzaklatta. Miután lecsillapodott, megegyezett a kapitánnyal arról, hogy senkinek sem beszélnek a kivégzésről. Sabe ezt követően visszatért az Akikazéra, és másnap elindult egy távoli támaszpont felé. Egyik tisztje, Kai hadnagy a szárazföldön maradt és jelentést tett az öldöklésről. Nem sokkal később, 1943 augusztus elején a torpedórombolót bombatalált érte, és Sabe is életét vesztette.

            Valójában mi történt? – merülhet fel a kérdés. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy hamisított parancsot adtak át Sabe kapitánynak. De ki lehetett az a becstelen, aki ilyet tett? Erre a kérdésre a mai napig nem lehet biztos választ adni; továbbá rejtély marad az is, hogy miért mészárolták le a misszionáriusokat. Talán a kémkedés gyanúja miatt kellett meghalniuk? Vagy a kivégzés „kegyetlenségre edző gyakorlat” volt az újoncok számára? Nem tudhatjuk! Annyi bizonyos, hogy Sabe kapitánynak meg kellett volna győződnie a parancs hitelességéről, valamint ki kellett volna derítenie, kitől érkezett az utasítás.

Hol van Molnár Mária?

             Mivel az Akikazén 1943 márciusában történtekről csak egy-két japán tiszt, illetve katona tudott; Molnár Mária tartózkodási helye ismeretlen volt a misszió számára. Senkit nem informáltak arról, hol tartózkodik, milyen állapotban van. A győri diakonissza után az Amerikai Magyar Reformátusok Egyesülete indított nyomozást a Vöröskereszt segítségével 1944 tavaszán. Ekkor már a szigeteken amerikai, illetve ausztrál katonák tartózkodtak. Mivel a kutatás semmilyen eredménnyel nem járt, Antal Árpád tábori lelkészhez fordultak segítségért, aki a Csendes-óceán vidékén szolgált. Ő elhatározta, meglátogatja azokat a bennszülötteket, akikről Mária gondoskodott, és tőlük próbált információkat gyűjteni. Sajnos, a pápuák nem tudtak neki segíteni, csupán megerősítették azt a tényt, hogy Miszisz Molnárt elvitték a japánok, és azóta semmit sem hallottak felőle. Ezt követően Antal Árpád nem folytatta a nyomozást, csak a háború befejezése után foglalkozott újra az üggyel: a japánok fogságába került személyek között kereste a hölgyet, de nem találta. A titokra 1946 végén derült fény, amikor Kai japán hadnagy egy ausztrál őrnagynak elmesélte, mi történt az Akikaze fedélzetén. Ezen hír napvilágra kerülése után az amerikai magyarok református lapjában megjelent egy cikk az alábbi címmel: „Megrendítő hírek a mánuszi hittérítő tragikus haláláról. A magyar hittérítő is a kegyetlen háború áldozata lett.” Az írásból idézzük az alábbi sorokat: „Az utolsó baljós hír az volt, hogy nem szerepel a japán hadifoglyok listáján. Most már tudjuk, hogy miért nem találta meg Antal Árpád lelkészünk a nevét a hadifoglyok között…Nagyon fáj a szívünk, hogy ilyen rossz hírt kell közölnünk Molnár Mária barátaival, éppen karácsonykor.”

            Magyarországon 1947-ben közölték hivatalosan Mária halálhírét. A sors különös eseménye, hogy Budapesten az a püspök jelentette be a szomorú eseményt, aki 1927-ben felszentelte és útjára bocsátotta. Ravasz László prédikációjában megemlékezett Molnár Máriáról, és követendő példaként állította személyiségét a felszentelendő lelkészek elé.

A mártírok emlékműve őrzi a győri hölgy nevét Lugosban

 A Miszisz emléke

             Molnár Mária különleges jelensége volt korának. Érzékeny, az emberek felé nyitott természetével könnyen tudott kapcsolatokat teremteni. Valószínűleg ez is hozzásegítette őt ahhoz, hogy szót értsen a pápuákkal, és elfogadják ápolójuknak, nevelőjüknek, illetve a hit terjesztőjének. Soha nem volt számára teher a misszionáriusi szolgálat, és szabadsága alatt is csak a „feketéire” tudott gondolni. Emléke még ma is él a szigetvilágban! Amikor Balázs Dénes világjáró geográfus 1976-ban Új-Guineában járt, felkereste azokat a szigeteket, ahol Mária tevékenykedett. Még beszélhetett olyan emberekkel, akik személyesen is ismerték a hölgyet. Kivétel nélkül szeretettel gondoltak rá, sőt az egyikük még az evőeszközeit is megőrizte. Mária házát azonban – amely mindig nyitva állt a bennszülöttek előtt, és ahol tanította a gyermekeket, felnőtteket, valamint kezelte a betegeket – már nem tudták megmutatni. Az idő enyészetévé vált. Csupán néhány virágzó, sárga liliom maradt meg otthonának egykori virágoskertjéből. Emlékét azonban másként is őrzik a szigeten: egy fekete márványtáblán  szerepel a neve, azon misszionáriusok között, akik egy japán katonai akcióban vesztették életüket 1943. március 17-én. Továbbá, egy 1958-ban lányok részére alapított bentlakásos diákotthont is elneveztek Molnár Máriáról, Lugosban.

            Hazánkban is tisztelettel adóznak Molnár Mária előtt. Cegléden a Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthont nevezték el róla, Sárospatakon pedig a pápuáktól származó emléktárgyait őrzik. Győrben 1993 óta látható egy tábla a szabadhegyi református templom bejáratánál, amely a győri diakonissza emlékét őrzi. 2011-ben születésének 125. évfordulója alkalmából szülővárosában, Várpalotán tartottak konferenciát a tiszteletére, 2013-ban pedig halálának 70. évfordulója ad alkalmat megemlékezésekre. 

Dancsecz Mónika