Kedves Öcsém!

A gyerekekről kellene szót váltanunk! Nem lesz az úgy jó, Kedves Öcsém, hogy mindent megengedsz nekik, de az sem, hogy ha túlontúl szabadjára engeded őket. Korlátok kellenek, hogy megtanulhassanak alkalmazkodni. De félniük ne kelljen, a félelem megöli az egyéniséget.

Ahogy Albert Camus mondta: semmi sem megvetendőbb, mint a félelmen alapuló tisztelet. Tönkre lehet tenni az emberpalántákat úgy is, ha mindent megengednek neki, meg úgy is, ha elhanyagolják, nem veszik figyelembe igényeiket. A szabadosság azt jelenti a fejletlen személyiségnek, hogy az van, amit ő akar. Ha nincs korlát és nincs következmény, nem lesz önkontroll sem. Majd elhajtja az óvó nénit is, aztán a tanítót, a főnökének esetleg odacsap vagy le akarja váltani. Mert kiskorában azt tanulta, ezt szabad. Az ő nyelvén ugyanis az, hogy a helytelen dolgokért nem jár büntetés, az ajándékot így is, úgy is megkapja, ezt jelenti. Ez rögzül. És akkor majd lesz belőle egy kis diktátor...

De a szabályok sem köthetik gúzsba a palántát, mert megakadályozzák a fejlődését. El kell érnetek, Öcsém, hogy saját meggyőződésből kövessen a gyerek. Lehet parancsolgatni, tiszteletet ébreszteni – egy darabig. De csak egyszer derüljön ki, hogy nem voltál makulátlanul tisztességes, soha többé nem hisz neked a gyerek...

Szóval, Kedves Öcsém, a családban ugyanúgy működnek a dolgok, ahogy az országban. Kell egy főnök, aki megszabja a határokat, de nem olyan könnyű feladat az. Mert a szabályok csak akkor működnek, ha ésszerűek és ha a közösség javát szolgálják. Különben az utcára megy vagy világgá szalad a gyerek.