Első női magyar mászóként jutott fel a Yukhin-hegy csúcsára a nyúli Pákozdi Izabella

Pákozdi Izabella Nyúlon él a szüleivel, főiskolára jár és mindene a hegymászás. Túl van jó néhány teljesítménytúrán, élete első expedícióján, jövőbeli tervei között is hangsúlyos szerepet kapott a sport, holott csak egy nyári edzésnek indult a történet.

– Tizenhét éves voltam, valami erősítő sportot kerestem a nyárra, apu vitt be a mászóterembe– mesél Izabella a kezdetekről.– Emlékszem, apu azt kérte a srácoktól, hogy rakjanak rám izmot mert attól fél, hogy elfúj a szél. Tényleg nagyon vékony voltam. Az Ibexben nagyon családias a hangulat, megtetszett a hely és hogy rögtön befogadtak, pedig én voltam ott a legfiatalabb.

– A falmászás viszonylag steril, biztonságos közegben zajlik. Hogyan került a hegyek közelébe?

– Kovács Albert volt az edzőm, egy hónap teremben gyakorlás után kivitt minket a Bakonyba sziklát mászni. Ereszkedtünk, szereltünk, de nem volt benne gyakorlatom, előtte nem futottam, nem csináltam teljesítménytúrákat, kifejeztetetten kényelmetlen volt a helyzet. Ügyetlennek, erőtlennek éreztem magam, nem is értettem mit keresek ott. De Albert nem az az edző, aki hagyja, hogy elhatalmasodjon a kétségbeesés, így aztán nem sokkal később már a Schneebergen találtam magam. Ez volt az első komoly hegymászásom, nem találtam ott sem a helyem.

– Ennyi sikertelen próbálkozás után a legtöbb ember azt gondolja, hogy na jó, ez mégsem az én sportom, keressünk valami mást.

– Nem mondanám sikertelennek a próbálkozásokat, csak bennem nem érett meg a magabiztosság. Végül is mindent megoldottam, csak nem éreztem magam otthonosan a helyzetben. A fordulópontot Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, a 3798 méter magas Glockner hozta 2016 nyarán. Igaz, hogy ott is sokat kellett segíteni nekem, de már otthonosabban mozogtam a hegyen. Elindult bennem a kíváncsiság, hogy mi van még bennem. Vajon milyen magasra tudok feljutni? Meddig bírnám?

– A Yukhin meghódítása volt az első expedíciója?

– Igen, itthon a szüleim egyáltalán nem örültek neki, hogy el akarok menni. De egy évig készültünk rá, volt idejük feldolgozni és látták azt is, hogy milyen komolyan készülök rá. Kovács Zoltán hegymászó volt, aki folyamatosan hajtott, hogy fussak, eddzek, mert nem fogom bírni.

– Milyen érzés volt elindulni itthonról?

– Nagyon izgultam. Az úton végig az járt a fejemben, hogy milyen lesz az alaptábor, vajon fogom-e bírni, fel tudok-e jutni. Nem voltam magamban biztos.

– Végül mégis sikerült feljutni egy csúcsra, ahol ezelőtt sosem járt magyar női hegymászó.

– Igen, és azt hittem katartikusabb élmény lesz, de az az igazság, hogy nem tudtam felfogni ott és akkor, hogy mi történik. Zoli (Kovács Zoltán) és Albert (Kovács Albert) végig mellettem voltak és segítettek. Amikor felértünk furcsa érzés volt, hogy a többiek jöttek gratulálni, meseszerű volt az egész. Az éjszakát fent töltöttük a csúcson, aztán hajnalban a fagyos havon, a nyomokban haladva indultunk lefelé. Számomra az alaptáborba való lejutás katartikusabb élmény volt, mint a csúcs elérése. Nagyon elfáradtam és nagyon büszke voltam magamra. Megcsináltam.

– Mit ad a hegymászás, mi az a plusz, ami miatt érdemes ennyi energiát belefektetni?

– Nagyon sokat köszönhetek az Ibexnek. Ha nem figyelnek rám, nem hajtanak, sosem jutottam volna el ilyen helyekre. Sokat javult a magabiztosságom, de továbbra is nagy szükségem van a külső visszacsatolásra. Nagy álmom egy egy hónapos expedíció teljesítése. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi van bennem. Ki akarom deríteni.