Női kézilabda

2024.03.19. 11:59

Egy napja volt dönteni a Győri Audi ETO KC svéd edzőjének, aki nem zárja ki a folytatást

Hétfőn vált biztossá, hogy Per Johansson veszi át a Győri Audi ETO KC vezetőedzői pozícióját. A svéd szakember több nagy csapatot edzett már a női kézilabdában, múltját és eredményességét tekintve a győri kiemelkedik ezek közül.

Kisalföld.hu

Per Johansson edzői pályafutása eddigi legnagyobb kihívása előtt ál.

Fotó: Ludvig Thunman

Johannsson a svéd Sportbladet nevű újságnak adott interjújában így fogalmazott: „Izgalmas, hogy hisznek bennem. Érdekes érzés, de élvezem a helyzetet. A presztízs szempontjából ez a legnagyobb feladat, amit valaha kaptam. Ez nyilván annak szól, amit az évek során különböző klubokban és válogatottakban elértem. Ezekre büszke is vagyok”

A cikk kiemeli, hogy az ETO öt Bajnokok Ligáját nyert, és még négyszer játszott döntőt. Hazai pályán évekig dominált a klub, de úgy tűnik, idén lemarad a bajnoki címről, és a kupadöntőt is elveszítette az ősi rivális Ferencvárossal szemben. Ez pedig a dán Ulrik Kirkely állásába került.

Az 53 éves Johansson korábban is volt beugró szerepben nagy kluboknál, például 2017-ben és 2018-ban a román CSM-nél, a bukarestiekkel mindkét évben BL-bronzérmes lett.

Minden nagyon gyorsan történt. Egy napom volt arra, hogy döntsek

– mesélte a szakember, aki pénteken csatlakozik a győri csapathoz. A zöld-fehérek a Bajnokok Ligájában már biztos negyeddöntősök, ellenfélre várnak, az érintett párharcban a hétvégén a norvég Vipers – mely az előző három kiírást megnyerte – Debrecenben tudott győzni.

„Meg kellene nyernünk a Bajnokok Ligáját. Ez hatalmas feladat, de izgalmas, hogy hisznek bennem” – mondta Per Johansson, aki arra a kérdésre, lesz-e folytatás a következő szezonban, így válaszolt: „Úgy döntöttünk, három hónapig csináljuk így, aztán majd menet közben beszélünk a jövőről.”

Johansson maradt a holland válogatott szövetségi kapitánya, áprilisban az olimpiai kvalifikáción vesz részt majd az együttessel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában