Keretre vár Supka Attila életműve

– Azért passzivitással nem lehet vádolni, az idők során felhalmozódott egész sor tennivaló a ház körül – tiltakozik elöljáróban Supka Attila. – És nem is lenne életem a labdarúgás, ha közben nem követtem volna figyelemmel a nemzetközi trendeket, itthon pedig a két legmagasabb osztály történéseit.– Ez azt jelenti, hogy hatvanegy évesen még mindig hiányzik a kispad sokszor hálátlan világa? 
– Abban a miliőben nőttem fel, ott lettem azzá, aki vagyok, és ezt nemcsak az elért címekre értem, hanem arra a tényre, hogy ahol megkaptam a lehetőséget, ott éltem is vele. Tehát megvan a tudásom, hozzá a tapasztalatom is egy jó csapat összekovácsolására. Manapság nálunk észrevehető a vezetők részéről az igény, hogy fiatalítsanak az edzői posztokon, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az én korosztályom is volt fiatal, végig kellett járnunk a tapasztalatok megszerzésének útját. A labdarúgás vezető országai- ban pedig nem a kor, hanem a tudás számít, elég, ha Carlo Ancelottira, Luis van Gaalra gondolok, de például Jürgen Klopp nemzedéke is közelít a korosabbak csapatához, és a nálunk kétségkívül sikeres Marco Rossi sem a legfia- talabb nemzedéket képviseli. 
– Milyennek látja a nemzetközi labdarúgás irányait? 
– A legjobb együtteseknél bevált módszer, hogy az akaratukat ráerőltetik az ellenfélre: magas letámadással, a megszerzett labda mielőbb kapu közelébe juttatásával. A tiki-taka időszaka lassan teljesen lecseng, ma már kevés a pusztán a labda birtoklására törekvés. Sokkal célirányosabb a játék, a váltások alkalmazásával, a hátsó régiókból a középpálya minél gyorsabb átjátszásával. Jó érzés ezt a törekvést a válogatottunk játékában is felfedezni. 
– Mennyire tudjuk ezt a tendenciát itthon követni? 
– Még nem tartunk ott, ahol sokan szeretnénk. Sajnos rengeteg középszerű légiós határozza meg sok csapatunk játékát. Ez nemcsak nem szerencsés, hanem csökkenti a válogatás lehetőségeit is. Nem véletlen, hogy nemzeti együttesünkben jó néhány külföldről beválogatott labdarúgó kap helyet. Most legalább vannak olyan játékosaink, akik odakint be tudnak férni a csapatukba, míg a korábbi időkben a legtöbben statisztaszerepre voltak kényszerítve. Ahogyan a holland, a német, a belga futballban is volt egy-egy jó korosztály, ez most – ne kiabáljuk el – a mieinkre is érvényes. 
– Hogyan látja a mindig vitatott utánpótlás-nevelés kérdését? 
– A legnagyobb gond, hogy az akadémiai rendszerben ugyanazok az edzők dolgoznak, akik korábban is a csapatoknál, csak most jobb fizetésért. Sok huszonegy évnél fiatalabb futballista csak a fiatalszabály miatt kap lehetőséget, és ez bizony felveti a képzés színvonalának problematikáját. Nagyon sok ifjú titánon nem látni a maximális akaratot ahhoz, hogy jó játékos legyen. Négy év után az akadémiáról már képzett játékosoknak kellene kikerülni, de sokszor már a kiválasztással is baj van, és a korai eredménykényszer sem segíti a felkészítést a nemzetközi szintű helytálláshoz. Ha jól tudom, van itthon vagy másfél száz pro licences végzettségű edző, ők sokat segíthetnének az utánpótlás tervszerűbb nevelésében. 
– Lehet ebben szerepe Supka Attilának is? 
– Azt nem tudom, de mindenesetre szeretném edzői pályámat keretbe foglalni. Bizonyára lesz még szükség olyan szakemberre, aki már lehiggadva, a játékosokkal bánni tudás birtokában képes megtalálni az illető csapat játékára legalkalmasabb, eredményes szerkezetet.