Győri volt az ország legidősebb focibírója

Egész életében közel állt a sporthoz, a futballhoz, kapusként a Radnóti, a Koroncó és a Bácsa játékosa is volt, de amikor szükség volt rá, jobbszélsőként lépett pályára Ménfőcsanakon. Később testneveléssel foglalkozó hivatásos katonaként lett játékvezető, majd fociedző Bangó János, aki két éve, 68 évesen tért vissza focibíróként a futballpályákra, s lett az ország legidősebb aktív játékvezetője.

„Huszonöt évig voltam hivatásos katona Győrben, s hogy ki tudjanak menni a laktanyából edzésekre, olyan neves labdarúgóknak segítettem, mint Hannich Péter, Korsós Attila, Turbék Pista vagy Kis Zsolt. Volt olyan futballista, ma már edző, akit a fogdáról »loptam ki«, hogy aznap ott lehessen a bajnokin. Le is buktunk, amikor másnap elolvasták a Kisalföldben, hogy gólt lőtt. A nyolcvanas évek közepén lettem játékvezető, s öt évig jártam a pályákat mindenféle bonyodalmak nélkül. Eljutottam Olaszországba is, ahol egy nemzetközi edzőmérkőzésen is bíráskodhattam” – mesélte Bangó János, aki a játékvezetést követően több kispadra is leülhetett. 

„Szerettem edzősködni. először a katonacsapat Radnótit vezettem, s bár magasabb szinten is szerepelhettünk volna, feljebb azt mondták, elég nekünk a megyei első osztály. Tizennégy település csapatát is irányíthattam. Közülük a Töltéstavával a legjobb hatvannégy csapat közé jutottunk a Magyar Kupában, a Rábacsécsénnyel bajnokok lettünk, az Enesével és a Rábapatonával pedig ezüst- érmet szereztünk. Talán nem túlzás, a futball csínját-bínját megtanultam, rengeteg embert megismertem, s elmondhatom, bárhová mentünk, mentem, mindig jóbarátként, ismerősként fogadtak s üdvözöltek.” 

Két éve hívták vissza, hogy újra vezessen. 

„Személyesen a játékvezetői bizottság elnöke szólt, s örömmel kezdtem újra a bíráskodást. Bár a hetvenet már betöltöttem, még mindig jó erőben vagyok. Sokat sportolok, mindennap futok, sokat kerékpározok. Sajnos nemrég szóltak, hogy most már elég idős vagyok, s be kell fejeznem a játékvezetést. Azt hiszem, ebben az is benne van, hogy én sosem rejtettem véka alá a véleményemet, s lehet, ez so- kaknak kényelmetlen volt. Sajnálom, mert így kénytelen voltam szögre akasztani a sípom.”