"Kórházban van, és nagyon nagy a baj" - Kivédené élete ziccerét is a legendás győri kapus, Horváth József

Az 1972-es müncheni olimpikonok közül elsőként Horváth József kézilabdakapust, későbbi edzőt szerettük volna megszólaltatni az emlékeiről. Az egykoron népszerű Alibi már régen eltűnt a reflektorfényből, a sportág berkein belül sem tudtak a hollétéről, az általunk ismert már mobilszámát más vette fel.

Végül a feleségét, Szvitek Erzsébetet sikerült utolérni. Rezignáltan szólt bele a telefonba:

– Szia, Győző! Madridban vagyunk, Józsit sajnos nem tudom adni, mert jelenleg is kórházban van, és nagyon nagy a baj.

Döbbent csend volt a vonal mindkét végén.

Majd elcsukló hangon annyit kért, hogy egy kicsit később keressem.

Így is történt. Egy mély levegővétel után belekezdett a szomorú történetbe.

– Tavaly decemberben karácsonyozni jöttünk ki Madridba Szandrához és az unokánkhoz, Cristóhoz. Józsi két kínai oltás után kint elkapta a Covidot és beteg is lett. Bekerült a kórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy a vírustól tüdőgyulladást kapott. Később kiengedték, de nagyon nehezen kapott levegőt, ezért kivizsgálták az Infanta Sofia kórházban, ami Spanyolország egyik leghíresebb egészségügyi intézménye. Itt állapították meg nála a tüdőelhalást. Az azóta eltelt időt hol itthon, hol a kórházban töltöttük. Folyamatosan kap oxigént, kezdetben tizennyolc, egy ideje már huszonnégy órán keresztül. Néhány napja újra visszakerült a kórházba, mert borzasztóan fájtak a csontjai. Újból kivizsgálták és kiderült, hogy áttétes másodlagos csontrákja van és az időközben megállapított tüdőrák az elsődleges. 

A kezitortenelem.hu tanúsága szerint Horváth József 119 alkalommal védett a magyar válogatottban, a TFSE, a Rába ETO és a Vasas színeiben. Tagja volt a világbajnokságon 1970-ben nyolcadik, majd 1974-ben hetedik helyen végzett nemzeti csapatnak. Münchenben a férfi kézilabda először szerepelt az olimpia műsorán.

A Faludi Mihály vezette együttestől titokban sokan jó eredményt vártak, mert az ötkarikás játékok előtt hazai pályán a nagy riválisokat is sikerült legyőzni. A csapat azonban nem tudta átlépni a saját árnyékát és a nyolcadik helyen zárt. Ahogy Horváth József évtizedekkel később fogalmazott: az olimpia forgataga, az élmények talán túlzottan is magával ragadták a keret tagjait.

Többször volt a legjobb kapus nemzetközi tornákon, a család emlékezete szerint pedig egyszer a világ legjobb hálóőrének is megválasztották Abas Arslanagiccsal és Cornel Penuval egyetemben.

A kézilabdás pályafutásának legszebb éveit Győrött töltötte, a Rába ETO-val 1973-ban megnyerték az MNK-t, a bajnokságban pedig ezüstérmet szereztek.– Nagyon megörült, amikor megtudta, hogy cikk készül róla a Kisalföldben – folytatja a felesége. – Kérdeztem tőle, mit üzen az olvasóknak, a sportrajongóknak. Azt mondta, hogy a legfontosabb, amit követni kell az életben, az a becsület. Fontos a sportszerű élet, és hogy higgyünk magunkban, mert ő is mindig így tett. Egyébként gyakran emlegeti az egykori ETO-s csapattársakat, Horváth Lajost, Cséka Lajost, Balogh Imrét és a többieket. Sok szeretettel gondol rájuk, és közben mesél nekünk egy-egy élményt, ami a kézilabdához, a csapathoz köti. Boldog, hogy megvannak ezek az emlékei, hiszen elszenvedett pluszban egy homloklebeny-sérülést is, ami időnként memóriavesztést okoz nála. Most mindent elkövetnek az orvosok, hogy meggyógyuljon, de nem sok jóval biztatnak bennünket. 

Horváth József mindenesetre küzd, ahogy egy igazi sportemberhez illik és bízik a felépülésében. Szurkolunk neki, hogy sikerüljön és védje ki ezt a ziccert is. Ahogy anno a kézilabdapályán megszokhattuk tőle.