Hat perc alatt két remek bombagól - 50. születésnapját ünnepelte Korsós Attila

Egy jó futballista fiának lenni nehéz, de dicső örökség. Így volt ezzel Korsós Attila is, akinek az édesapja az ETO-val és a Vasassal is nyert magyar bajnokságot, és talán azért volt csupán egyszeres válogatott, mert a hatvanas években bővelkedtünk világklasszis támadókban, és a „csak” kiválóknak kevesebb lehetőség jutott. A „kis Kancsó” stílszerűen az ETO-ban kezdte a pályafutását, a zöld-fehéreknél is lett NB I-es játékos, de aztán Győrtől hosszú időre elkanyarodott a pályafutása. Az SLC-ből Fehérvárra, majd Újpestre került, onnan az osztrák Salzburgba ment, aztán kilenc évig felváltva szerepelt ebben a három klubban.

„Köszönöm az érdeklődést, szolidan, családi körben ünnepeltem – kezdi Korsós Attila, aki december 25-én töltötte be az ötvenet. – Ki érne rá karácsonykor engem köszöntgetni?” – teszi hozzá nevetve, majd természetesen a futballra terelődik a szó. „Ha a karrieremre gondolok, akkor annak egyértelműen az Újpesttel szerzett bajnoki arany­érem jelenti a csúcspontját – mondja. – Amikor 1998-ban először a Megyeri útra igazoltam, a vezetők emlegették is, hogy éppen tíz éve volt legutóbb bajnok az Újpest. Mondtam magamban, ez elég hosszú idő, itt van az ideje egy újabb aranyéremnek.

Örülök, hogy a részese lehettem. Egy másik lila-fehér klub, az osztrák Salzburg is a szívemhez nőtt. A korábbi Casino és a mostani Red Bull között mi képeztük az átmenetet Wüstenrot néven. Salzburg csak négyszáz kilométerre van a magyar határtól, de nekem akkor olyan volt, mintha ötven évet ugrottam volna előre az időben. A futball körülményei között hatalmas volt a különbség. Sajnos kint nem kerültek el a sérülések, ennek is köszönhetően nem tudtam továbblépni, pedig konkrét ajánlatom volt az angol másodosztályból és a német Bundesligából is.”

Sikerei közepette visszatért volna az ETO-ba, Győrbe azonban akkor nem hívták. „A legnagyobb csalódásom az volt, hogy mielőtt Újpestre szerződtem Fehérvárról, az összes NB I-es klub megkeresett, csak a nevelő egyesületem nem. Pedig nagyon vártam egy hívó szóra. Később aztán jelentkeztek a győri vezetők, de akkor már elígérkeztem a Salzburghoz.” Korsós Attila életében külön fejezetet érdemel a válogatottbeli szereplés, azért is, mert két góljával beírta magát a halhatatlanok közé.

„Valóban, a grúzok elleni góljaimra a mai napig emlékeznek – idézi fel a történéseket a csatár, aki 2001. június 6-án a Grúzia elleni világbajnoki selejtezőn hat perc alatt két nagyszerű találatot helyezett el a vendégkapuba. – Először egy keresztbe lőtt labdát balról a tizenhatos vonal közeléből lőttem kapásból a bal alsó sarokba. A lábak között elsuhant a labda, így a kapus tehetetlen volt. Aztán hat perc múlva Halmai adott elém, én pedig majdnem ugyanonnan, csak kicsit beljebbről bombáztam a labdát a bal felső sarokba. A meccs után félre is hívott Bicskei Bertalan, és annyit mondott: ezeket a gólokat egész életedben emlegetni fogják. És milyen igaza lett.”

A profi pályafutása után mégis visszatért Győrbe. Előbb Gyirmótra, ahol tagja volt az NB III-ból feljutó együttesnek, majd játszott a DAC-ban is. Legutóbb Ménfőcsanakon futballozott, ahol közel az ötvenhez is pályára lépett az NB III-ban. „A kényszer vitt rá bennünket, mert tizenhat covidos játékosunk volt, de az MLSZ utasítása szerint mégis játszanunk kellett. Plusz tizenkét kiló súlyfelesleggel, öreg fejjel már csak hátul vállaltam szerepet. Fejben még tartottam a lépést a fiatalokkal, de a testem már nem engedelmeskedett úgy, ahogy kellett volna. Kaptunk is egy hatost...” – mondja mosolyogva Korsós Attila, aki napjainkban Ménfőcsanakon edzősködik és technikai vezető is.

A Korsós dinasztia az ő szereplésével valószínűleg véget ért a magyar labdarúgásban, hiszen nála és a bátyjánál sincs, aki továbbvigye a régi örökséget. 

Korsós Attila közel az ötvenhez kényszerűségből még beszállt az NB III-as Ménfőcsanakba. 

Fotó: ns