2016.04.01. 12:23
Szívből jövő emlékezés
Ötször volt világbajnok, hatszor az év játékosa Némethné Kristyán Zsuzsanna, a Győri Lenszövő hajdani kiválósága. A sportág egyik legnagyobb egyénisége tegnap lett volna hatvanéves, de sajnos már jó ideje nem lehet közöttünk. A sírjánál a lányával együtt emlékeztünk rá.
Sokan a tekesport koronázatlan királynőjének tartották Kristyán Zsuzsannát, aki csodálatos eredményeket ért el a pályafutása során. A Győri Lenszövő üdvöskéje már húszévesen világbajnoknak és itthon az év játékosának vallhatta magát. A szerencsecsillaga sokáig fenn ragyogott, és a sok edzés, a kemény munka mellett ennek is köszönhette sikerekben gazdag karrierjét.
A civil életben sajnos már nem volt ilyen kivételezett helyzetben, viszonylag fiatalon, ötvenegy évesen, súlyos betegség után hunyt el. Azóta – idén immár kilencedik alkalommal – Győrött nemzetközi emlékverseny őrzi a nevét, amely az indulók számát tekintve az ország egyik legnépesebb ilyen jellegű tekeviadala. Ez is mutatja, mennyien szerették és tisztelték az ötszörös világbajnokot.
Németh Zsuzsanna az édesanyja sírjánál a győri nádorvárosi temetőben. Fotó: Mészáros Mátyás
A lányával, Németh Zsuzsannával (30) együtt kerestük fel a sírját a nádorvárosi temetőben. Abból az alkalomból emlékeztünk rá, hogy édesanyja tegnap lett volna hatvanéves.
„Szinte a Lenszövő-pályán nőttem fel – idézi az emlékeit Németh Zsuzsa. – A nagybátyám és a nagyszüleim voltak a csarnok gondnokai, és ugyan mi Szabadhegyen laktunk, de én például Gyárvárosban jártam óvodába, hogy minél közelebb legyek a pályához és anyuval minél több időt tölthessek ott. Talán ezért is fáj jobban, hogy a Pannon-Flax felszámolása miatt bezárták azt a hangulatos helyet és minden bizonnyal az enyészeté lesz majd."
A kis Zsuzsát azonban ennek ellenére jobban vonzotta a kézilabda, mint a bábuk világa, és ahogy mondja: az édesanyja sem terelgette igazán a tekézés felé.
„Tehetségesnek tartottak a sportágban, a dobóstílusom állítólag nagyon hasonlított az anyuéra. De én megelégedtem azzal, hogy ügyesnek tartottak, és nem akartam versenyző lenni. A nagybátyám félig tréfásan szokta is emlegetni: »A kézilabda elvett tőlünk egy világbajnokot.« Kiskoromtól kezdve anyu szinte minden meccsén ott voltam előbb itthon, majd később Ausztriában, így engem is rengetegen ismernek a teke berkei-
ben. Idén május közepén tartjuk a rá emlékező tornát, ilyenkor anyukám egykori versenyzőtársai, tisztelői kijönnek a temetőbe is és hoznak virágot édesanyám sírjára."
A temetőből kifelé ballagva arról beszélgetünk, hogy Kristyán Zsuzsa annak idején nem kapott sem Pro Urbe Győr díjat, sem díszpolgári címet a várostól, de jó lenne, ha neve fennmaradna az utókor számára. A Győr-Szol tekecsarnoka viselhetné a nevét – mint ahogy korábban többször el is hangzott ez ígéretként. A csarnokban kialakított tárlókba szívesen adná oda Kristyán Zsuzsanna érmeit és serlegeit, hogy ne otthon bedobozolva várják jobb sorsukat. Nemes a gondolat, Mráz László, Varga Miklós és mások ereklyéivel együtt méltó emléket lehetne állítani a teke győri nagyjainak.
Név: Kristyán Zsuzsanna.
Születési idő: 1956. 03. 30.
Halálozási idő: 2007. 09. 14.
Csapatai: Győri Lenszövő, Neudörfl, Schattendorf (osztrákok)
Díjai: Világbajnoki címek, 1976 (egyéni összetett és csapat), 1978 (egyéni összetett), 1984 (csapat), 1986 (csapat). Matesz év játékosa: 1976, 1978, 1981, 1982, 1983, 1986. Bauer Rudolf-díj: 1986. Kisalföld megye legjobb női sportolója: 1984, 1986.