Táncban nem ismernek tréfát

2023.08.01. 11:24

Mókás képzelgéseket táncoltak el a Tatai Szabadtéri Színpadon

Fun Fiction, azaz Mókás képzelgés címmel új, vidám hangulatú táncprodukciót láthatott a közönség, melyet az Enter- tainment Társulat előadásában, Román Sándor vezetésével adtak elő a táncművészek az elmúlt hétvégén.

Kiss T. József

A táncprodukciót a közönség a Tatai Szabadtéri Színpadon láthatta-hallhatta, ahogyan azt Román Sándor rendező, koreográfus megálmodta, elképzelte. Az Entertainment Társulat pedig fantasztikus módon és szenvedélyesen tolmácsolta azt a tánc nyelvén a közönségnek, tökéletes szórakozást, kikapcsolódást nyújtva ezzel. A színpadon a szenvedély, az alázat, a profizmus, a humor, az összhang és még megannyi érzés és érzelem egyszerre volt jelen Román Sándor Entertainment Társulatának magasan képzett táncosai előadásában. Az időjárás is kegyes volt a rendezvényhez. A szombaton a város felett átvonuló kisebb vihar már jóval az előadás kezdete előtt elcsendesült, így nem gördített akadályt az előadás sikere elé. 

Másfél óra lüktető tánc, szenvedély és humor szórakoztatta a közönséget az Entertainment Társulat előadásában.

A fergeteges előadás tulajdonképpen folytatása a Tatai Szabadtéri Színpadon tavaly be- mutatott Fun Fiction – Mókás képzelgés című zenés táncszínháznak. A koreográfia magával ragadta, lenyűgözte a közönséget. Hosszú taps volt a jutalma a különleges produkciót be- mutató táncművészeknek. A tánckar tagjai újfent bebizonyították, hogy nemcsak az életük, hanem a szenvedélyük is a tánc! 

A darab tartalma dióhéjban: az egyik főhős egy sármos életművész, aki minden nőt elvarázsol, van kulcsa a szívükhöz. A gazdagokat időnként megszabadítja drága ékköveiktől. Mindig elbűvölő, mindig elegáns és mindig egy lépéssel előrébb jár a többieknél. A másik főhős a szerencsétlenkedő, kétbalkezes nyomozó, aki a maga ügyefogyott módján mindent megtesz azért, hogy a tolvajt végre elkapja. A harmadik főszereplő egy gyönyörű nő, aki alakjával, ruháival, mozgásával, pillantásaival és persze táncával egyaránt elbűvöli a playboyt, a nyomozót, a többieket és a nézőtéren ülőket is. 

A táncprodukció és a ráadás után még egy kedves színfoltja volt a műsornak. A tatai elő- adás szervezője, Lobenwein György a köszönő szavak mellett Tata város díszborát adta át Román Sándornak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában