A hét embere – Bana József, hétszázötven év levéltári őre

– Mindig is erre a pályára készült, vagy fiatalon más vonzotta?

– Édesapám a győri Révai Miklós Gimnáziumban tanított történelmet, sokan tőle eredeztetik a téma iránti érdeklődésemet, de én úgy érzem, hogy egyfajta belső fogékonyságom is volt erre. Valószínűleg ezért jelentkeztem a Szombathelyi Tanárképző Főiskola történelem–népművelés szakára, majd később tanultam tovább az ELTE levéltár szakán. Itt a történelemnek speciális, közigazgatási részeiben mélyedtünk el, ennek később a gyakorlatban is nagy hasznát vettem. Mikor például a városi levéltár alakulásánál össze szerettem volna hívni a helyi illetékeseket, olyan bürokratikus technikát használtam, ami 100–150 évvel ezelőtt volt bevett szokás.

Ha elrejtenéd, tedd rossz helyre

– A laikusoknak csak ritkán van lehetőségük belelátni abba, mi is történik egy levéltárban.

– Kerestek már nálunk ki nem kézbesített postai leveleket, sőt, volt olyan is, aki azt hitte, a lehullott falevelekkel csinálunk valamit – emlékezett vissza kis mosollyal Bana József. – Minden levéltári dokumentumnak van saját selejtezési ideje. Személyi anyagoknál ez például 70 év. Ennyi ideig van értelme annak, hogy például egy nyugdíjpapír visszakereshető legyen. Ezen felül már csak a fontosabb, maradandó értékkel bíró iratokat őrizzük meg. Viszont a kiegyezés előttről származó dokumentumok egyáltalán nem selejtezhetőek. Így mikor egy-egy helytörténeti kutatáshoz keresünk anyagokat, gyakran rendkívüli mennyiségű fennmaradt jegyzéket kell egyesével végiglapozni, hogy megtaláljuk azokat a leírásokat, amik egy könyv vagy egy előadás szempontjából érdekesek lehetnek. És amelyekből aztán majd a későbbi kutatásoknál mások is dolgoznak majd.

– Akkor ez kicsit olyan, mint egy nyomozás?

– Mondhatni. A levéltár kifogyhatatlanul sok kincset rejt még. A legjobb módja annak, hogy az ember elrejtsen valamit, az, ha rossz helyre teszi a levéltárban. Ezt a technikát a közigazgatásban gyakran használta például a nyilaskormányzat. A propagandaanyagaikat egy teljesen más évszámmal ellátott dobozba tették, és csak évtizedekkel később, egy véletlen folytán kerültek elő. Viszont így fennmaradt. A városi adminisztrációban is jegyeztek be más betűkhöz olyan dolgokat, amiket el szerettek volna titkolni. Itt latin, német és magyar nyelven is vannak dokumentumok, hiszen sokáig a latin volt a közigazgatás nyelve, emellett pedig jelentős számú német ajkú lakója volt a városnak. Ironikus módon mégis a magyarul írott szövegeket a legnehezebb olvasni. Ugyanis a magyar nyelv használatának sokáig nem volt kialakult gyakorlata, tehát ahány írnok, annyiféle verzió. A XIX. században például rengeteg névelírás található, mivel a korabeli szépírással a t betű annyira pici volt, hogy sokan c-nek hitték. Ugyanakkor használtak olyan betűket is, amiket ma már nem, ilyen például a ÿ vagy a németből átvett ß. A latin leveleknél pedig rendkívül sok formulával dolgoztak, amiket nem írtak le mindig, csupán néhány betűvel rövidítettek. A másik véglet, mikor másfél oldalon keresztül csak illedelmességi formulák vannak egy levélben, és még mindig nem derült ki, miért is írták azt. De fordítottam többoldalas Kossuth-levelet is. Itt mikor az államférfi látta, hogy kezdett fogyni a papír, neki pedig lenne még mondandója, elkezdett nagyon apró betűkkel írni.

Megáldva és egyben megverve

– Az ön irányítása alatt szerveződött újra Győr városi levéltára. Ez nem kis feladat. Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időszakra?

– Amikor nekifogtunk ennek a rendszerváltozás után, Magyarországon még nem volt elterjedt, hogy a városoknak saját levéltáruk legyen. Előttünk csak Székesfehérváron volt, a fővárost leszámítva, így a szakmai rész kialakítása teljes egészében ránk hárult. Mondhatni mi voltunk megáldva és egyben megverve az ehhez szükséges tudással. Ezzel szemben például Németországban általános, hogy az egészen kis településeknek is van saját levéltáruk. Így nyugati példa alapján elkezdtünk megszervezni egy átmeneti levéltárat is, ahova olyan dokumentumok kerülnek, amik még nem minősülnek levéltári anyagnak, és az adminisztratív szervek még kereshetnek bennük. Szerencsére a város történelme nagyon jól dokumentált. A török időktől, pontosabban a város visszafoglalásától kezdődően hiánytalanul megmaradt minden. Érdekesség, hogy a legrégebbi dokumentumok a személyekre vonatkozólag nem az anyakönyvi bejegyzések, mint ahogy sokan hiszik, hanem az adóösszeírások.

Négyszer annyi irat

– Mi volt az, amit mindvégig szem előtt tartottak, amikor kialakították az új levéltárat?

– Az egykori Győr város levéltára eredetileg is itt, a Rákóczi Ferenc utcában volt, ami 1898-ig még városházaként működött és a padláson tartották az iratokat. Bizonyos helyiségek már korábban raktárként működtek, így az elterjedt Dexion-Salgo polcrendszer már megvolt, amikor átvettük az épületet. Amit fontosnak tartottunk, hogy ne szúrjunk ki az utánunk következő levéltáros generációkkal. Ezért a korábbi rendszert folytattuk, aminek bár megvannak a maga szépséghibái, mégis könnyebb kereshetőséget biztosít, mint ha egy gyökeresen újat alakítottunk volna ki. Emellett sok új katalógust hoztunk létre, ami tovább segíti a gyors keresést. Ennek köszönhetően, ha egy körülbelül tízéves intervallumra be tudjuk határolni az adott irat keltezését, a mutatók és a sorkönyvek alapján szinte azonnal meg tudjuk mondani, hol van. Az újranyitás óta eltelt években a nálunk őrzött iratanyag mennyisége megnégyszereződött. Ezt a belvárosi épületünk már nem lenne képes befogadni, így lett egy külső „birodalmunk” is, amit mi műszaki fióklevéltárnak hívunk.

– Van olyan pillanat, amire különösen szívesen emlékszik vissza? Esetleg olyan, a levéltárból előkerült dokumentum, ami nagyon meglepte önt?

– Az elmúlt években számos nagy, országos és nemzetközi kiállítást és konferenciát is tudtunk szervezni. Ezek közül is emlékezetes volt számomra például a kismegyeri csata 200 éves évfordulóján tartott kétnapos programunk, valamint az 1956 ötvenedik évfordulóján megrendezett „Menekülés állomásai” konferencia, amely több mint 200.000 elmenekült magyarnak állított emléket. De volt olyan is, amikor a hedonizmusról értekeztünk, és a levezető elnök stílusosan, egy libacombbal a kezében kezdte el a mondandóját. Az első előadás pedig az éhezésről szólt. Emellett azt is érdemes megemlíteni, hogy az 1993-at megelőző negyven évben alig 5–6 kiadvány készült el a megyei levéltárban, amit az elmúlt majdnem három évtizedben sikerült jelentősen túlszárnyalnunk.

A filmek szerelmese

– Ilyen, amikor az embernek a munkája egyben a hobbija is?

– Mikor még nem voltak számítógépek, munkaidő után gyakran még órákig itt voltam és keresgéltem a raktárban. Most pedig már otthonról is elérem a benti rendszereket, ahol sok minden digitálisan is megvan, így még egyszerűbb a dolgom. Emellett nagy szenvedélyem a kazetták, videók gyűjtése. Főleg ’80-as évekbeli filmek, meccsek és híradók vannak meg. Ennek a passiónak köszönhető, hogy az ’56-os tárlathoz be tudtuk szerezni a BBC Szigethy Attila-interjúját, valamint a Máté Mária temetéséről készült osztrák felvételek is megvannak, amiket annak idején csak a mozihíradóban vetítettek Ausztriában.

– Számos folyóiratnak és kiadványnak a szerkesztője, emellett különböző tárlatvezetéseket és kutatásokat is végez. Nyugdíjas­évei alatt is benn marad a város „helytörténeti vérkeringésében”?

– Természetesen. Nem szűnök meg létezőnek lenni. Már korábban is kutattam a cigányság történetét, valamint a nagy polgármestereket bemutató sorozatomat is szeretném folytatni. Emellett továbbra is tartok majd tárlatvezetéseket. Úgy gondolom, hogy a helytörténetet népszerűsíteni kell, méghozzá élvezetes, humoros formában. Valójában csak az igazgatói munkától búcsúzom, szabad­időmben továbbra is szeretnék bejönni és kutatni a levéltárban, hiszen elképesztően sok történet rejtőzik még itt.

Névjegy Bana József

Született: Budapest, 1956. április 29.

Munkahelyei: 1975. október 1-jétől a Győr-Sopron Megyei Levéltár. 1993-tól az újjáala­kult Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója.

Elismerések: 2013-ban átvehette a szakma legnagyobb elismerését, a Pauler Gyula-díjat.

2007-ben Győr önkormányzata emlékéremmel jutalmazta.

Szerkesztőségi tagságok: Győri Tanulmányok (1993), Levéltári Füzetek (1998), Újvárosi Krónika (2001), ­Magyarországi Levéltárak (2004),

Cigánysors – A cigány­ság történeti múltja és jelene (2005), Mediawave Konferen­ciák (2007), Arrabona (2017).

Bizottsági tagságok, szakmai és egyéb megbízások: Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE), választmányi tag 1999-től; Önkormányzati Levéltárak Tanácsa (ÖLT), új nevén Megyei és Városi Levéltárak Vezetőinek Tanácsa, választmányi tag 2002-től; a Richter János Alapítvány elnöke, 2006; Győri Múzsa Alapítvány elnöke, 2008.