Emberi sorsok a kiállítás tablóin Sopronban

– Tíz éve élek a belvárosban és döbbenten tapasztaltam, hogy a szomszéd utcában lakók közül sokan nem tudják, hogy két zsinagóga is van az Új utcában – fogalmaz dr. Tárkányi Sándor építész, helytörténész, a kiállítás megálmodója. Elmeséli, a város építés- és társadalomtörténetével foglalkozva fedezte fel, hogy a Soproni Zsidó Hitközség hétszáz éves múltra tekint vissza, a budaival és a pozsonyival együtt említik a középkori iratok. Akkoriban jó kapcsolatot ápoltak az Árpád-házi királyokkal, hitelezéssel foglalkoztak. Mivel azonban rajtuk keresztül szedték be az adókat, ebből sok feszültség is származott. 1526-ban kiűzték őket a városból, csak az 1800-as években kezdtek visszaköltözni a leszármazottaik. A középkorban négyszázan éltek itt, 1944-ben közel kétezren, ennek tíz-tizenöt százaléka jött vissza a lágerekből. 1956-ban a legtöbben külföldre emigráltak, jelenleg körülbelül harmincfős a hitközség – foglalja össze a hétszáz évet a helytörténész.

Az utolsó pillanatban talált meg embereket

Négy év kutatómunka előzte meg az Elfeledett soproniak című kiállítás létrejöttét, amely a tizenkilencedik és a huszadik század történéseit mutatja be. – Amit a tankönyvekben olvasunk, az politikatörténet, a valóságos történelem az, ahogyan az egyes emberek megélik az eseményeket. Elkezdtem kutatni, hogy kik éltek korábban a belváros épületeiben. Számos fotó, dokumentum, tárgyi emlék került elő, ezekből a kiállításon 222 fénykép, 114 dokumentum és közel ötven, a holokauszttal kapcsolatos irat látható – mondja, majd hozzáteszi:

– Sok embert az utolsó előtti pillanatban találtam meg, a Krausz és a Steuer család leszármazottai itt élnek Sopronban, a többiek külföldön. Kapcsolatba kerültem olyan hölgy-

gyel is, aki tőlem kapott fényképet az édesapjáról.

Napokig nem bírt aludni

Kiemeli, a felesége sokat segített a tárlat anyagának előkészítésében és a témával foglalkozó első könyv megírásában: – Én gyűjtöttem össze az anyagot, ő írta meg a családtörténeteket. Ez nagy lelki terhet jelentett számára is, sokszor napokig nem bírt aludni. Egyik volt tanárom azt mondta, olyan ez a kiállítás, mint Michelangelo Pietá szobra, fájdalmasan szép.

A helytörténész elmondta, a tárlat nyitását megelőző napon újra kikerültek az épület elé a napvitorlák, amelyek a kiállítás utcai installáció részét képezik: egyrészt szimbolikusan összekapcsolják a két zsinagógát, másrészt a nevek, évszámok megállítják és gondolkodásra késztetik a járókelőket.

– Azt szeretném, hogy a látogatók szembesüljenek vele, kik éltek korábban a környékbeli házakban. Ugyanakkor az emberi sorsok által érzékenyíteni szeretném a közönséget, hogy a holokauszthoz hasonló események többé ne fordulhassanak elő – emeli ki dr. Tárkányi Sándor.