2023.10.29. 07:01
110-el végigautóztuk a 83-as főút Győr-Pápa közötti szakaszát + videón az új út
Nemrég adták át a 83-as főút Győr és Pápa közötti mintegy 36 kilométer hosszú szakaszát. Bejártuk a szakaszt.
Fotó: ambu_transp
A mintegy százmilliárd forintos beruházás eredményeként húsz perccel rövidül a menetidő a két nagyváros között, ráadásul a fejlesztés révén a 83-as főút északi vonala mellett található települések forgalma is enyhül a jövőben.
Videó
A harminchat kilométer hosszan épülő, új nyomvonalú pálya projektje két szakaszban készült el az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában: a Pápa és Tét-dél csomópont közötti 18,4 kilométeren 15 műtárgy és két külön szintű csomópont, valamint egy vasúti felüljáró épült meg a pápai repülőteret bekötő úton. A Tét-dél csomópont és a Győr közötti 17,6 kilométeres szakaszon pedig nyolc műtárgy kapott helyett, és négy külön szintű csomópont is megépült (Tét-dél, Tét-észak, Győrszemere, Koroncó).
Nyomógombos jelzőlámpa segít
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mintegy száz milliárdos forintos beruházással elkészült fejlesztés újdonsággal is szolgál: egyedülálló az országban, hogy a győri bevezető szakasz mindkét turbó körforgalmában nyomógombos jelzőlámpa segíti a jövőben a gyalogosok, és a kerékpárosok átkelését.
Számos érdekesség
A projekt jelentőségét mutatja, hogy összesen 3 613 822 m3 földanyagot mozgattak meg, több mint 110 000 m3 betont, és több mint 141 000 m3 aszfaltot építettek be a szakemberek.
Emellett a beruházáshoz felhasználtak mintegy 150 kilométernyi szalagkorlátot és 71 kilométernyi vadvédő kerítést is. A projekt érintett szakaszán a zöldövezet növelése érdekében 2024. áprilisig 9900 fát és 207.131 cserjét is telepítenek. Erről készült cikkünket és videónkat itt tekinthetik meg.
A Magyar Közút nemrég a lámpás csomópontok használatának veszélyeire hívta fel a figyelmet >>
kisalfold.hu videó
- Demjén-koncerttel startolt a SopronFest - fotók, videó
- Valéta ünnepséggel búcsúztak a Soproni Egyetem végzős hallgatói - fotók
- Hatalmas motoros felvonulás a XXI. Jótékonysági Motoros Találkozón Győrújbaráton - videó, sok-sok fotó
- Emlékhelyek napja Győrben - A városháza tornyától a kazamaták mélyéig - fotók
- Táncoló nyugdíjas lábak a csornai színpadon - fotók, videó