EzTörténtKisalföld

2023.06.13. 07:29

Erről írtunk - Városszépítő felhívás Győrben, színjátszók minősítése, zöldséghelyzet Győr-Moson-Sopronban

Erről írt a Kisalföld napilap június 13-án 60, 50 és 20 évvel ezelőtt.

kisalfold.hu

60 éve - Százezer fej saláta

A városi ember gyakran keresi fel a győri Új Élet Tsz boltjait. S eddig még friss, szép árut talált. A kertészet nap mint nap munkálkodóktól hangos. Kocsik jönnek, mennek, pedig az eső ugyancsak késlelteti az embereket. Olyan tócsákká terpeszkedik a földeken a víz, hogy még a legnagyobb igyekezettel sem lehet ott dolgozni. Ilyenkor rakodnak az emberek, gyomlálnak a melegágyakban és készítik tisztítva, csomóba kötve a főzőhagymát a boltokba. Szerdán 10 000 csomót szállítottak. 

— Milyen árukra kötöttek nagyobb tételben szerződést a MEK-kel? Sován Imre kertész míg irányítja a munkát, a szállítást, közben sorolja a zöldségféléket, számokat. Már a beszélgetés kezdetén megállapítottam, hogy emlékezete felér egy számolóautomatával, ilyenekre mondják: kisujjában van a szakma. — Új zöldségből mindennap 2—3000 csomót küldünk, meg tízezer fej salátát, hagymát, uborkát. Nap mint nap árut szállítunk a két boltnak is. Eddig például 10000 karalábét küldtünk. Ezt a MÉK-nek csak a jövő héten szállítjuk, nagyobb mennyiségben. Salátából 100000 fejet vettek át. 

Asszonyok jönnek, érdeklődnek, hol dolgozhatnak, a táblákon áll a víz. — Milyen növény féleségeket termelnek a 100 holdon? — öttől húsz holdig osztottuk fel a táblát. Termelünk paprikát, paradicsomot, káposztát, uborkát, zöldséget, salátát, hagymát. Hogy jól kihasználjuk még a 100 holdat is, a korai kertészeti növények után újra vetünk. Így a saláta után kelkáposztát, őszi karfiolt, őszi karalábét. Az idén is jó hasznát veszik az öntözésnek? — Májusban kellett öntözni, azóta inkább visszaadnánk a vizet. 

— Uborkából mennyit szállítottak a boltnak, és mikorra várható a paprika, paradicsom? — Eddig 100 kiló uborkát adtunk el, paprikát körülbelül két hét múlva árusítunk. A paradicsomnak, ahogy nézegettem, kell egy hónap is. — Mennyi jövedelmet terveztek a kertészetből az idei évre? Ezt a számot is fejből mondja: — Egymillió-hétszázezer forintot. S az idén jutalom is szerepel a tervben, a többlettermés 30 százaléka. Vagyis ha a tervezettnél több a bevétel, bármiből is van, annak a 30 százalékát jutalomként a kertészetiek kapják meg. — Akkor van ami serkentse az embereket. — Csak az idő tegyen kedvünkre, a szorgalmon nem múlik a jó jövedelem.

Forrás: Kisalföld Archív

50 éve - Színjátszók minősítése

A műkedvelő művészeti csoportok kulturális életünk részei. Szükség van rájuk, műsorukkal színesítik a társadalmi ünnepségeket, önálló esteken, bemutatókon szórakoztatják a közönséget. Az egyes művészeti ágakban , a népitáncban, a kórusmozgalomban, a fúvószenekari mozgalomban — minősítő versenyeken értékelik az együtteseket és arany, ezüst, bronz fokozattal tesznek különbséget azok szakmai, művészi színvonala között. 

Az említett művészeti ágak után most a Népművelési Intézet az amatőr színjátszó csoportok és irodalmi színpadok értékelésére dolgozott ki minősítési rendszert? A minősítésre bármely ifjúsági és felnőtt amatőr színjátszó csoport, irodalmi színpad nevezhet egyéves működés után. Az értékelést a Népművelési Intézet által kiküldött minősítő bizottság végzi a csoportok működési területén megrendezendő fesztiválon, bemutatókon. A minősítésre vállalkozó csoportoknak évente legalább két bemutatót és összesen hat előadást kell tartaniuk, éves munkaterv szerint kell működniük, és a csoportvezetőknek a minősítés időpontjában legalább „D” kategóriás (ideiglenes) működési engedéllyel kell rendelkezniük. 

A Népművelési Intézet négy kategóriában végzi a minősítést: a „Hevesi Sándor”kategóriába a fenntartószervtől függően a városi és üzemi csoportok tartoznak, a,.Justh Zsigmond” kategóriába a falusi együttesek, a„Kelemen László” kategóriába a középiskolai, főiskolai,egyetemi csoportok, a „Zrínyi Miklós” kategóriába a fegyveres erők és a fegyverestestületek által működtetett amatőr együttesek minősülnek. Mind a négy kategóriában arany, ezüst és bronz fokozatot lehet szerezni. 

A minősítő versenyen elért fokozatot a csoportok — a többi művészeti ágakhoz hasonlóan — két évig tarthatják meg. A legjobb együtteseknek odaítélt kiváló együttescímet ezentúl csak az aranydiploma fokozatot elért csoportok kaphatják meg. A műkedvelő színjátszó irodalmi színpadi mozgalom legjobb együttesei részére kiemelt minősítési kategóriát létesített a Népművelési Intézet. A jövő évi versenyre az elmúlt években rendszeresen kiváló színvonalon működő együtteseidet hívták meg (megyénkből ebben a kategóriában még egy csoport sem minősülhet). Kiemelt minősítést csak olyan együttesek kaphatnak, amelyek két egymás utáni minősítő verseny kategóriájukban aranydiplomát szereznek.

Forrás: Kisalföld Archív

20 éve - A környezetért: „Szeresd, ápold és óvd!” A virágoké a főszerep

A közvetlen környezetükre igényes győriek ismét kitehetnek magukért, már olvasható az idei városszépítő felhívás. A jelentkezők száma már meghaladta a tavalyi résztvevőkét. Az értékes jutalmak négy kategóriában pályázhatók. Az Életfa Győr Környezetbarátok és Egészségvédők Egyesülete, valamint a Kertészek és Kertbarátok Győri Egyesülete összefogásával született meg az idei felhívás. 

A közvetlen környezetük díszítésére, szépítésére vállalkozó városlakók jelentkezését családi ház, telepszerű többszintes lakóépület, kereskedelmi és ipari telephelyek, valamint utcák, terek (közösségek) környezetében lévő közterületek gondozása kategóriákban várják. A Virágos Magyarországért pályázat mára a civil szervezetek, intézmények és magánszemélyek mozgalmává nőtte ki magát. Tavaly csaknem másfél száz pályázó válaszolt a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. koordinálta felhívásra. 

- Hét éve egyre többen ragadnak ásót, kapát, ápolják, szépítik környezetüket - nyilatkozta a Kisalföld érdeklődésére Szabó Sándor,a Komszol városüzemeltetési főosztályvezetője. - A versenyt szeretnénk tovább bővíteni a lakosság körében. Hiszen a győriek munkája a jó szereplés záloga a további környezetszépítő versenyeken. Az az álmunk, hogy az európai megmérettetésen a tavalyelőtti ezüstérmet aranyra váltsuk. Mi az, amiben erősíteni szeretnénk? Városunk néhány éve nemzetközi szakemberek elismerését vívta ki azzal, hogy a szépítésnél előtérbe helyezte a hazai honos növényeket. A nyár folyamán kétezer négyzetmétert meghaladó területet ültetünk be csak ilyen, szemet és lelket gyönyörködtető fajtákkal. 

A jelentkezéseket az alábbi címen várják: Győri Kommunális Szolgáltató Kft., 9024 Győr, Kálvária u. 4—10. Telefon: (96) 516-600. A plakáton meghirdetett június 15-i határidőn túl érkező jelentkezéseket is elfogadják.

Forrás: Kisalföld Archív

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában