Parcellakövet és márványtáblát avattak Pannonhalmán, emlékeztetve a kommunizmus kegyetlenségére - fotók

A legtöbben jezsuiták, de az 1950-ben megszüntetésre ítélt szerzetesrendek közül szaléziek, premontreiek, domonkosok, pálosok, ciszterciek is, akik rendjük feloszlatása után megalázva, megkínozva, betegségektől gyötörten a főapátság épületében lévő otthonban leltek menedékre, majd a közelben végső nyughelyre. A Pannonhalmi Főapátság és a Nemzeti Örökség Intézete pénteken a Pannonhalmi Szociális Otthonba száműzött és ott elhunyt szerzetesek sírhelyét jelölő márványtáblát és parcellakövet avatott a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából: 1947-ben február 22-én tartóztatták le a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Ma tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját: az emléknaphoz kapcsolódva tegnap Pannonhalmán, a győrszentmártoni temetőben a helyi szociális otthonba száműzött és ott elhunyt szerzetesek sírhelyét jelölő emléktáblát és parcellakövet avattak. Az eseményen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgató beszédében elmondta, hogy a hatalom közérdekkel indokolta 1950-ben a szerzetesi rendházak lakóinak kilakoltatását. A 23 férfirendben 157 rendházban 2429 rendtag élt. Ők 106 plébániát vezettek, 74 iskolában tanítottak. A 44 női szerzetesrendben 580 rendházban 9036 nővér élt, 328 iskolában tanítottak, 127 óvodát vezetett, 80 kórházban, 127 szociális intézményben tevékenykedtek. Mindezt szüntették meg 1950-ben egyetlen tollvonással.

Irányt mutatnak

Sokat, de soha nem eleget beszélünk a megkínzottakról, a bebörtönzettekről, a megfélemlítettekről, jelentette ki a főigazgató. A magyar történelem sötét fejezete szól arról, milyen különös kegyetlenséggel bánt a kommunista államhatalom a római katolikus egyházzal és a magyar szerzetesrendekkel.

- Jelképekre, emléknapokra, jelzőfényekre szükségünk van. Ilyen iránymutató mostantól a temetőben elhelyezett parcellakő és márványtábla, emlékeztetve a több mint tízezer szerzetest érintő intézkedésekre, figyelmeztetve, hogy milyen volt a kommunizmus igazi arca: kegyetlen, istentelen és hitetlen - hangsúlyozta Móczár Gábor. A parcellakő és tábla örök mementó: a szerzetesrendeknek hitünk, éleslátásunk kialakításában és megtartásában is óriási szerepe volt és van mai is, zárta szavait.

Tízezer szerzetes és szerzetesnővér vált földönfutóvá

Hortobágyi T. Cirill főapát emlékeztetett: a szerzetesrendek működését megvonó 1950-ben megjelent rendelet értelmében több mint tízezer szerzetes és szerzetesnővér vált földönfutóvá. Először öt rendházat jelöltek ki 440 idős, beteg szerzetes ápolására, majd 1951 novemberétől Pannonhalmát is. A főapáti fogadó és tárgyaló díszes, nagy termeit kórházi kórtermekhez hasonlóan rendezték be, hogy befogadják a szélrózsa minden irányából érkező, ágyhoz kötött idős betegeket.

Rendületlenül bíztak Istenben

- A hatalom az otthont nem azért hozta létre, hogy gondoskodjon ezekről a földönfutóvá tett emberekről, hanem azért, hogy elkülönítsék és megfigyelés alatt őket. Kezdettől fogva gyanakodva nézte az itt összegyűjtött, reakciósnak tartott sereget. Pedig ők a lehetetlen helyzetben is csak tudásukat akarták gyarapítani, szellemüket fejleszteni, lelküket nemesíteni akarták, készen állni a szolgálatra. Az Istenbe vetett hitet akarták eltörölni, ezt pedig a társadalomban sokrétű tevékenységet végző szerzetesrendek kiiktatásával kezdték. Kitartásuk, helyállásuk, az, hogy lehetetlen helyzetben is rendületlenül bíztak Istenben, ma is példamutató - jegyezte meg Hortobágyi T. Cirill.

Az avatás végén a jelenlévők felavatták a parcellakövet, majd leleplezték és megkoszorúzták az emléktáblát, amelyen 21 munkásságukkal kiemelkedő szerzetes nevét külön megörökítették.