Történelmünk sötét korszaka

2022.01.29. 05:32

Interjú Várszegi Asztrikkal a meghurcolt szerzetesekről - "Mintha hadi temetőben járnék" - videó

A Pannonhalmi Főapátság nyugalmazott főapátja, Várszegi Asztrik történészként hosszú ideje kutatja a hazai szerzetesrendek múltját. Asztrik atya fiatal bencésként maga is találkozott olyan szerzetesekkel, akik elszenvedői voltak az ötvenes évek borzalmainak. A pannonhalmi köztemetőben több mint kétszáz bántalmazott atya nyugszik. Az átélt kínok napjainkig érő tanulságairól kérdeztük.

Szeghalmi Balázs

Várszegi Asztrik nyugalmazott főapát meghurcolt szerzetesek sírjai között. A pannonhalmi köztemetőben több mint kétszáz száműzött atya nyugszik. Fotó: Nagy Gábor

Várszegi Asztrik nyugalmazott főapát meghurcolt szerzetesek sírjai között. A pannonhalmi köztemetőben több mint kétszáz száműzött atya nyugszik. Fotó: Nagy Gábor

  • A Magyar Passió történelmi film fájó sebeket tép fel. Az alkotók kendőzetlenül, sokkoló felvételeken mutatják be a ferences szerzetesek pokoljárását a Rákosi-diktatúrában.
  • Az alkotás pannonhalmi premierjén részt vett Várszegi Asztrik.
  • A Pannonhalmi Főapátság nyugalmazott főapátja történészként hosszú ideje kutatja a magyar szerzetesközösségek múltját. Fiatal bencésként maga is találkozott olyan szerzetesekkel, akik elszenvedői voltak az ötvenes évek borzalmainak.
  • Többek közt erről beszélgettünk vele.

– Milyen érzései vannak a Magyar Passióról?

 

– A háború utáni nemzedék tagja vagyok, 1946-ban születtem. Kisgyerek voltam, amikor a diktatúra támadást indított az egyház ellen. Meg nem tapasztaltam a borzalmakat, a következményeit láttam. Történelem szakos tanárként sokat foglalkozom a témával, oktatom a bencés rend hazai történetét. Amióta nyugdíjas vagyok, még többet kutatok. Testközelben vagyok tehát a szerzetesrendek feloszlatásának tényével az ötvenes évekből.

 

 

– 1949 és 1956 között több mint 3000 hazai szerzetest börtönöztek be vagy internáltak. Amikor Pannonhalmára érkezett a ’60-as évek közepén, találkozott olyan szerzetestársakkal, akik átélték a poklot?

 

– Igen, többekkel. Pannonhalmán a mai napig emlékeznek Olofsson Placid, Pálfy Aurél, Kováts Arisztid, Solymos Szilveszter, Csizmadia Gerő, Söveges Dávid atyára, továbbá néhány internált meghurcolására. Dávid atya a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója volt, 1957 márciusában ávósok jöttek érte, kiráncigálták az iskolából, s már a hegyről lefelé menet ütlegelni kezdték. Dávid atya bántalmazása Győrig tartott. Kórházba került, az életét megmentették az orvosok. Végül két és fél év börtönre ítélték. Pontosan ma sem tudjuk, ő sem tudta, hogy miért bántak vele így a hatalom pribékjei, miért vesztette el a szabadságát hosszú időre.

 

Söveges Dávid atya

A hatalom haló porában sem kímélte

 

– Hány pannonhalmi szerzetest érintett a diktatúra nyers brutalitása?

 

– Bizonyos tekintetben az egész bencés rendet, hiszen részlegesen feloszlatták a 300 főt számláló közösséget, és nem maradhatott mindenki Pannonhalmán, illetve a rendi közösségben. Nehéz pontos számokat mondani, nem csak bencések éltek Pannonhalmán az ötvenes évek elejétől. 1951-ben olyan állami szociális intézményt hoztak létre az apátságban, ahová a feloszlatott férfirendek idős szerzeteseit száműzhették. Így gyökereiktől elszakított jezsuita, domonkos, ferences és kapucinus atyák szintén kerültek ide. Endrédy Vendel egykori zirci apátot is Pannonhalmán érte élete alkonya. Őt Grősz József kalocsai érsek perében vádolták meg, 1951 nyarától 1957 decemberéig börtönben volt. Sok kínzásban, erőszakban volt része, s a hatalom még haló porában sem kímélte. Halálában is kitiltották ugyanis Zircről. Nagy nehezen kapott külön „kegyelmet”, hogy aztán mégis ott temessék el. A KALOT reformmozgalom szervezője, páter Kerkai Jenő vagy a Mindszenty-perben meghurcolt ciszterci szerzetes, Baranyay Jusztin atya is városunkban hunyt el.

 

Endrédy Vendel zirci főapát

– A bántalmazott atyákat hogyan kezelték Pannonhalmán?

 

– Ők békével, csendesen viselték sorsukat. Nem csupán a nevüket tudom, személyesen ismertem meg egyéni tragédiájukat, a fájdalmat, amin keresztülmentek. A bántalmazott szerzeteseket tisztelet övezte a településen, a helyi emberek nagy része becsülte bennük, ahogy kitartottak hitük mellett és megingathatatlannak bizonyultak a legnehezebb pillanatokban is. Többségük Pannonhalmán nyugszik, a városi temetőben kettős keresztek jelzik rögös életútjukat. Amikor ellátogatok hozzájuk, olyan érzésem van, mintha haditemetőben járnék.

 

A szüleim borzasztóan féltettek

 

– A 1956-os forradalom leverése után is kerültek célkeresztbe egyházi személyek. A megtorlások utáni fagyos légkörben mennyire volt nehéz lépés csatlakozni a bencés rendhez?

 

– Beleszülettem a kereszténységbe, a családom hívő volt. A középiskolás éveim vége felé egyre erősebben éreztem a belső hangot, hogy Krisztust szolgáljam. 1962. augusztus 20-án részt vettem Marton József bencés atya első miséjén Sopronban, s ettől a ponttól kezdve sziklaszilárd elhatározásommá vált, hogy belépjek a rendbe. Az akkori közegről sokat mond, hogy a szüleim borzasztóan féltettek. Az iskolámban pedig hallgatást kellett fogadnom, nem beszélhettem a szándékomról, alig akartak érettségire engedni, miután megtudták a tervem. Az az erő azonban, amely hívott a bencés közösségbe, sokkal erősebbnek bizonyult, mint a társadalmi környezet.

 

– A döntés után hány kritikus pont adódott?

 

– Az első gyorsan megtalált: 1968-ban elvittek katonának. Három napot kaptam arra, hogy búcsút intsek a szerzetesi életnek és bakává változzam. Huszonkét hónapon át szolgáltam a Magyar Néphadseregben. Humorosan azt szoktam mondani: a seregben volt csak igazán lehetőségem megismerni az embereket. A hatalom lépten-nyomon próbára tett bennünket. Sok próbatételben volt részünk, kezdve azzal, hogy minden írt és kapott levelünket felbontották, olvasták. Lelkipásztori tevékenységem során mégis profitáltam abból, hogy sok emberrel hozott össze a sors a laktanyában. Később több bajtársamat eskettem, aztán a gyerekek keresztelőjét tartottam.

 

Taktikát váltott a hatalom

 

– A hatvanas-hetvenes években a hatalom taktikát váltott az egyházi személyekkel. A nyílt bántalmazásokat a besúgórendszer kialakítása követte a templomokban, a rendházakban. Hogy látja, az erkölcsileg súlyos lépés több kárt okozott, mint a verések az ötvenes években?

 

– Nagyon nehéz erre válaszolni. Akiket súlyosan bántalmaztak, akiket igaztalanul tönkretettek, az ő szemszögükből nézve nem célszerű viszonylagossá tenni a fizikai szenvedést. Az a fájdalom és szenvedés tanúsága volt. Az árulások kérdését azonban nem szabad megkerülnünk. Nem tisztem senki, vagy egyes egyházi személyek pálfordulását megítélni, de emberi ésszel csak azt tudom mondani: feldobni senkit nem szabad, inkább meg kell próbálni szembeszállni a hatalommal.

 

– Önt is beszervezték volna az állambiztonságiak annak idején?

 

– Többször tettek rá kísérletet. 1989 elején szenteltek püspökké, gyakorlatilag egészen addig igyekeztek különböző módszerekkel nyomást gyakorolni rám. Nem jártak sikerrel.

 

Kiszolgáltatottság

 

– Végezetül térjünk vissza Eperjes Károly alkotására. Ha a bencés diákok megkérdezik, hogy miért ajánlja a filmet, mit mond nekik?

 

– A film közel hozza, érzékenyen mutatja be azt az időszakot, amely közös történelmünk egyik legsötétebb korszaka. Láthatjuk azt, hogy mennyire kiszolgáltatottá válhatunk egyik pillanatról a másikra.

 

A Magyar Passió pannonhalmi bemutatóján Várszegi Asztrik beszélgetett a film főszereplőjével, Eperjes Károllyal. Fotó: Huszár GáborForrás: Huszar Gabor

Voltak, akiket rögtön Sztálinváros építkezésére vittek

 

Az 1949 és 1956 közt tartott koncepciós perekben 14 püspököt, több mint 1300 papot, 3100 szerzetest és apácát ítéltek börtönbüntetésre vagy internálásra. Ezeknek a kényszerítő intézkedéseknek esett áldozatul Mind­szenty József bíboros, Meszlényi Zoltán püspök és Sándor István szalézi szerzetes is. 1950. június 8-ról 9-re virradóan egyetlen éjszaka alatt sok ezer embert hurcoltak el erőszakkal a kolostorokból, rendházakból. Voltak, akiket börtönbe, másokat internálóhelyekre vagy egyenesen a ­sztálinvárosi építkezésekre vittek. Az utolsó börtönben lévő papot 1976-ban a pápa közbenjárására engedték szabadon közel két évtizedes fogság után.

 

Magyar passió

 

A Magyar Passió 1950-ben játszódik, amikor Leopold atya azon dolgozik szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, még a háborúban elrejtett kegytárgyaikat is visszakaphatták. Ez a „békés” állapot nem tart sokáig. Leo­pold atyát koholt vádak alapján letartóztatják, és – hogy megtörjék – kegyetlen vallatások alá vetik.

 

Volt diákját, a vallásnak hátat fordító fiatal tisztet, Keller főhadnagyot bízzák meg – Fjodo­rov őrnagy parancsára – a beismerő vallomás kicsikarásával, akinek az egyre durvább kínzások során a saját erkölcsi határait kell átlépnie. Az atya kitartása, ellenállása azonban mindent megváltoztat… Rendező: Eperjes Károly, Pájer Róbert. Főszereplők: Eperjes Ká­roly, Telekes Péter, Nemcsák Károly, Jakab Tamás, Pásztor Erzsi. Fotó: Nemzeti Filmintézet

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában