Elismerések

2021.11.27. 14:23

Átadták a megye civil szervezete és a Civilként a köz szolgálatáért díjat – mutatjuk a kitüntetetteket – fotók

A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa szervezésében Civil Napot tartottak Győrújbaráton, a Timaffy László Művelődési Házban.

kisalfold.hu

A programot a Téti Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület nyitotta meg előadásával, majd beszédet mondott dr. Iváncsics János, a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője, Németh Zoltán a megyei közgyűlés elnöke, valamint Kóbor Attila Győrújbarát polgármestere.

A köszöntők után átadták a megye civil szervezete 2021. díjat. Az elismerést a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség, a mosonmagyaróvári szervezetek ernyő szervezete kapta. Szolgáltatásaikkal és programjaikkal a helyi szervezetek fejlődését segítik, annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődés útjára tudjanak lépni. Céljaik között szerepel a civil társadalom fejlődésének elősegítése, érdekképviselet biztosítása, a környezet és természetvédelmi kultúra fejlesztése, kulturális értékek feltárása, ápolása, közösségi színterek biztosítása. A díjat a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke, Nagy Sándor vette át.

Az eseményen elhangzott: a civil életben nem csak szervezetként lehet maradandót alkotni. A Civilként a köz szolgálatáért 2021. elismerést Zajovicsné Vízer Bernadett, a Lurkó Alapítvány vezetője vehette át. Neve az elmúlt 20 esztendőben egybeforrt a Lurkó Alapítvány nevével. A méltatásban kiemelték: ő az aki munkatársaival próbálja könnyebbé tenni a kórházba került gyermekek és szüleik számára a betegség időszakát. A vezetésével három játszóházat alakítottak ki, és számos műszerhez segítették hozzá a győri kórházat.

Az elismerések átadása után a Csobolyó Néptáncegyüttes műsora, majd a Csornai Bárdos Lajos Kórus Egyesület, és a No Limit Dance Crew formáció szórakoztatta a közönséget. Az esemény végén a Közösségi értékeink Győr-Moson-Sopron megyében című fotópályázat díjazottjainak elismerése következett. Első helyen Dombi Alajos „Rétes” című fotójával végzett,. A második helyezett Tuller István „Együtt az úton” című fotója lett, míg a harmadik helyet Kissné Molnár Edina „Apró településünk önzetlen összefogása” című fotójával szerezte meg.

A programok közben és után standjaiknál a megyei civil szervezetei is bemutatkoztak: többek között a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetég, a Vörös Barátok Településeinek Hagyományőrző Szövetsége, a Kisalföldi Népművészek Egyesülete, a Sokorópátkai Nőegylet és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület.

Ezek is érdekelhetik