Tűzesetek, műszaki mentések

2022.06.27. 13:36

61-szer vonultak a tűzoltók Győr-Moson-Sopronban a múlt héten

Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten hatvanegy eseményhez riasztották a hivatásos tűzoltókat. A tűzesetek és műszaki mentések során hatan sérültek meg - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

kisalfold.hu

A katasztrófavédelem felvétele

A katasztrófavédelem felvétele

Lesodródott az úttestről, majd a fák közé hajtott egy gépkocsi hétfő délután az M1-es autópálya 110-es kilométerszelvényénél, Győr térségében, a Budapest felé vezető oldalon. A győri hivatásos tűzoltók kiérkezéséig a mentők egy embert kiemeltek az autóból. A jármű másik utasát a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőszolgálatnak. A mentők mindkét embert kórházba szállították.

Egy társasház első emeleti lakásában keletkezett tűz kedd délelőtt Győrben, az Ifjúság körúton. A győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók az ablakon keresztül kihúzós létra segítségével bejutottak a lakásba, ahol rövid időn belül megfékezték a lángokat. A tűz három helyiséget érintett. A lakásban ketten tartózkodtak, velük együtt összesen tizenöten hagyták el a lépcsőházat az oltás és szellőztetés idejére. A tűzoltók átvizsgálták a környező lakásokat és a homlokzati szigetelést is megbontották. A tűzeset során nem sérült meg senki, a lakás viszont lakhatatlanná vált, ezért az ott lakók rokonokhoz költöztek.

Szerda délután mintegy öt hektárnyi területen tarló, őszi árpa, valamint az egyik oldalt határoló erdősáv és aljnövényzete égett Hegyeshalom külterületén. A lángokat a mosonmagyaróvári, a lébényi és a csornai hivatásos, valamint a rajkai és a hegyeshalmi önkéntes tűzoltók oltották el a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. A munkálatokat a terület körbetárcsázásával erőgépek is segítették.

Udvaron felhalmozott nagy mennyiségű hulladék és egy melléképület égett csütörtök éjjel Hegyeshalomban, az Alkotmány utca egyik családi házának udvarán. A mosonmagyaróvári és lébényi hivatásos, valamint a helyi önkéntes tűzoltók több vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat, majd hőkamerával átvizsgálták a területet. Személyi sérülés nem történt.

Tarló és gabona égett mintegy harmincöt hektárnyi területen péntek délután Nagyszentjános külterületén. A tűz egy kombájnra is átterjedt. A helyszínre a pannonhalmi, a győri, a kisbéri, a lébényi és a komáromi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett öt vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. A tűzoltók munkáját erőgépek is segítették.

Árokba hajtott, majd az oldalára borult egy kisteherautó vasárnap délelőtt Csornán, az Eszperantó és az Andrássy út kereszteződésénél. A csornai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A balesetben nem sérült meg senki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában