Majdnem tragédiába torkollott a szúrás

2020.08.04. 13:59

A féltékeny nő mellkason szúrta élettársát Ácson

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a letartóztatásban lévő nővel szemben, aki féltékenységből mellkason szúrta az élettársát.

kisalfold.hu

A vádirati tényállás lényege szerint a nő 2019. szeptember 08-án a hajnali órákban ácsi lakásukban féltékenységből egy 12, 8 cm pengehosszúságú késsel, egy alkalommal, nagy erővel mellkason szúrta az ágyban fekvő élettársát. A szúrás következtében a sértett tüdejének egy részét műtétileg el kellett távolítani. A bekövetkezett sérülés életveszélyes volt, szakszerű orvosi ellátás nélkül a sértett halála következett volna be.

A nővel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség. Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, akkor a bíróság vele szemben 7 év börtönbüntetést, valamint 7 év közügyektől eltiltást szabjon ki.

Az ügyészség ezen túlmenően indítványozta azt is, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el az élettársa sérelmére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában