Hívjatok Marinak! – győri kollégánk emlékei a Nemzet Színészéről

Velemről érkezett a Kisalföld TAPS-díjait átadni Törőcsik Mari hat évvel ezelőtt a Győri Nemzeti Színházba, hogy életében először lehessen egy színpadon unokájával, a gála műsorvezetőjével. Nagyanyja meselemezein és sanzonjain nőtt fel Járai Máté, akit láthatóan kritikus szemmel nézett „Mari mama”, miközben énekelte egyik kedvenc közös dalukat, az Egyiknek sikerül, a másiknak nem című Zerkovitz-slágert. A megkönnyezett produkció után nem fukarkodott unokája dicséretével. Törőcsik Marit sofőr hozta limuzinnal a hosszú úton, akit annyira magával ragadtak a művésznő történetei, hogy a visszautat nem engedte át kollégájának.

Érkezéskor elveszett a hatalmas hátsó ülésen, törékeny teste kisebb volt, mint képzeltem. Rám bízta a retiküljét, bizonytalan lábait, és kérte, ne szólítsam művésznőnek, ő Mari. Vagy Marika. Ezt a kérést annyiszor elismételte, ahányszor művésznőként üdvözölték. Kurázsi mama visszatért. Láthatóan meghatódott, az ismerős folyosók, öltözők, lépcsőház az emlékeket életre keltették. A színház Győrben vele született. És Mari mesélt. Major Tamásról, aki megtanította szöveget tanulni, Keleti Éváról, aki úgy fotózta, hogy életében először szépnek látta magát, Zsótér Sándorról, akinek nem tud nemet mondani, és Velemről, ahonnan érkezett.

„Tudok örülni, ha kisüt a nap, dühöngök, ha fázom. Jól vagyok, boldog vagyok. Megfogadtam, hogy erről soha nem beszélek, de most elmondom. Tudja, nagyon nehéz Velemen, mert mint egy értelmiségi házaspár, úgy terveztük, hogy ott fogjuk az életünket befejezni Maár Gyulával. Volt annyi pénzünk, hogy vasárnap, ha úgy volt kedvünk, felugrottunk Bécsbe kávézni, vagy átmentünk Rohoncra vásárolni, hogy jó lazacot vegyünk. Belebetegszem a hiányába. Ennyi.”

Az ügyelő hangja megszólalt a hangszóróban: Törőcsik Marit kérem a színpadra. A művésznő zúgó tapsban eljátszotta a díva szerepét és elhittük, hogy a halhatatlanok örökké élnek. Drága Mari, holnap újra vasárnap. Folytatódjon minden, ami abbamaradt!