Koronavírus

2020.03.27. 20:21

Gondolnak az idős kollégákra a Széchenyi-egyetemen

Jutányos áron, házhoz szállítással kaphatnak ebédet a Széchenyi István Egyetemtől a 65 év feletti, volt és jelenlegi, Győrben és Mosonmagyaróváron élő kollégák a veszélyhelyzet idején március 30-tól. Az eddigi tapasztalatok szerint sokan élnek a lehetőséggel. Az intézmény célja a támogatással az, hogy a koronavírus szempontjából különösen veszélyeztetettnek számító korosztály tagjai minél kevesebbszer hagyják el otthonukat, s így megőrizzék egészségüket.

Széchenyi-egyetem

A szakszervezet támogatásával

A Széchenyi István Egyetem vezetése, dr. Földesi Péter rektor és dr. Filep Bálint kancellár, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete támogatásával úgy döntött, megszervezi, hogy az intézmény 65 év feletti aktív és nyugdíjas, Győr és Mosonmagyaróvár közigazgatási területén élő munkatársai és párjaik a rendkívüli veszélyhelyzet idején naponta meleg főételhez jussanak.

500 forint/adag

A kedvezményes, 500 forint/adag áron kérhető ebédet házhoz szállítással kapják meg azok, akik igénylik. A feladatra öttagú munkacsoport jött létre dr. Galli Csaba vezetésével, aki kérdésünkre elmondta: az egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy segítse jelenlegi és egykori idős munkavállalóit.

„A mostani járvány idején különösen lényeges, hogy a hatvanöt év feletti, veszélyeztettnek számító korosztály tagjainak minél kevesebbszer kelljen elhagyniuk otthonukat, hogy csökkentsék megbetegedésük kockázatát” – hangsúlyozta a szakszervezet helyi alapszervezetének volt vezetője. Hozzátette: ezért született meg a mostani döntés, ráadásul az egyetem munkatársai vállalták, hogy nemcsak a hétköznapokon, hanem a hétvégéken is házhoz szállítják az ebédet.

Dr. Galli Csaba – fotók: Májer Csaba József

Sikeres átállás

A lehetőséggel elméletileg csaknem 350 család élhet. Közülük azokat, akiknek rendelkezésre állt a telefonszámuk, felhívták, tájékoztatva őket a programról, emellett a helyi és megyei nyomtatott és online sajtóban is közzétették a részleteket. Nagyon sokan örömmel fogadták az egyetem ajánlatát. A heti menü és további információk az uni.sze.hu/nyugdijasok oldalon tekinthetők meg.

Dr. Szauter Ferenc, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete egyetemi alapszervezetének vezetője ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a mostani helyzetben nagyon fontos az idős, aktív és már nyugdíjas oktatók, munkatársak segítése, akik sokat jelentenek az intézmény számára.

„Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam: az egyetem március 23-val kitűnően állt át a távoktatásra, amiért valamennyi kolléga dicséretet érdemel – fogalmazott dr. Szauter Ferenc. – Az intézmény a jelenlegi nehéz helyzetben is figyelmes, toleráns, stabil, jó munkahely, erős célokkal. Ennek is köszönhető, hogy az új oktatási módszerre való váltás ilyen jól sikerült.”

Dr. Szauter Ferenc

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában