Műemlékkutatók

2024.05.26. 07:00

Tíz éve kutatják a várakat a győri Hild-iskolásai

Várakat mér fel, rekonstruál és készít róla 3D-s maketteket, rajzokat, tablókat, kiadványokat a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum műemlékkutató szakköre.

Gyurina Zsolt

Építészet, történelem, műemlékvédelem – Nikodém Barnabás, Bertalan Tamara, Fürjes János, Csuka István és a makettek jó részét készítő Hardi Gergő Imre. Fotó: Csapó Balázs

Várakat kutatnak immár tizedik éve, a jubileumi alkalom kapcsán pedig kiállítást nyitottak. Nem is akárhol: az évek óta bezárt Apátúr-házban mutathatták be munkájukat egy hónapon át a Hild Minősített Tehetséggondozó Műhely tevékenységeinek részeként. Fürjes János szakkörvezető informatika- és történelemtanár, a régészeti feltárások tevékeny résztvevője, míg társa, Csuka István a Győri Vasutas Természetjáró Egyesület elnöke. 

– Három fő projektünk van, az egyik Szádvár, ahová szinte minden évben eljutunk a szádvári baráti kör jóvoltából – kezdte Fürjes János szakkörvezető.

– Azokat a tanulókat, akik a tanóra keretein belül alig mozgósíthatók, érdekes módon a várfalról szinte úgy kell lecibálni. Úgy érzem, hogy többet kapnak, mint egy frontális órán. 

Évente rendeznek régésztáborokat, kéthavonta rövid, egynapos tanulmányi utakon vesznek részt a Felvidéken, Ausztriában, illetve hazánkban, általában szombatonként. De többször voltak hosszabb utakon várakat felmérni, Erdélyben barlangvárakat, „parasztvárakat” és várkastélyokat, eljutottak Svájc, Franciaország, Olaszország, Németország váraiba is. A makettek többsége az iskola 3D-nyomtatóján készült, de van, amit saját kézzel készítettek a tanulók. 

– Az iskola profiljában nemcsak az építészet szerepel, hanem a műemlékek védelme is. Célunk, hogy diákjaink kutassák a múltat, megszeressék a régi korok építészetét és egyben óvják is. A kirándulásokra, egy-egy várhoz bozótot irtani, követ pakolni előfordul, hogy ötvenfős buszokkal megyünk, a heti foglalkozásokon 10–15-en vesznek részt, ők azok, akik minden munkában benne vannak –mondta Fürjes János. 

– Fontos, hogy van egy kis valóság az iskolában tanultak mellett. A romoknak és a rekonstruált épületeknek megvan a maguk szépsége – mondta lapunknak a diákok egyike, a 9. b osztályos Nikodém Barnabás, míg Bertalan Tamara úgy fogalmazott: szép látvány, ahogy kitűnik, az alapoktól hogyan épülnek fel a várak. 

Külön sarokban állították ki Baráth Dániel építészmérnök alkotásait. Ő a kezdetektől tagja volt a szakkörnek, ebből írta az építész-diplomamunkáját is. Külső konzulens Fürjes János. 

– Nagyon örülök, hogy a Hildben több alkotóműhely működik, amelyeket lelkes, elhivatott tanárok vezetnek. A várkutató szakkör tematikájában jól kapcsolódik a műemlékfenntartó szaktechnikusi képzésünkhöz is – fejtette ki Józsa Tamás, az iskola igazgatója. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában