Tündérszépek 2024

2024.02.29. 12:03

Tündérszépek - Így hozd magad bomba formába – Lehet még jelentkezni szépségversenyünkre!

2024-ben, immár ötödik alkalommal indítja útjára a Mediaworks Hungary Zrt. a Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre február 5-től jelentkezhetnek a Győr-Moson-Sopron vármegyében élő, itt született vagy itt tanuló hölgyek. A szépségverseny a regionális fordulóval indul, ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így érdemes mihamarabb jelentkezni.

Kisalföld.hu

Tündérszépek fitten – A futás mellett kerékpározhatunk is, amit ugyancsak nem kötelező a természetben végezni. A lényeg, hogy fitten tartsd magad!

Fotó: Mediaworks Archívum

A Tündérszépek országos szépségversenyre február 5-től jelentkezhetnek a Győr-Moson-Sopron vármegyében élő, itt született vagy itt tanuló hölgyek. A szépségverseny a regionális fordulóval indul, ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán. 

Tündérszépek fitten – A futás mellett kerékpározhatunk is, amit ugyancsak nem kötelező a természetben végezni. A lényeg, hogy fitten tartsd magad!
Tündérszépek fitten – A futás mellett kerékpározhatunk is, amit ugyancsak nem kötelező a természetben végezni. A lényeg, hogy fitten tartsd magad!
Fotó: Mediaworks Archívum

 

Nevezz még most, mielőtt betelnek a helyek. Saját portfólióval is lehet jelentkezni, de profi fotóssal el is készítjük első saját fotósorozatát annak, aki ezt kéri. Komárom-Esztergom vármegye szépségei Vas, valamint Győr-Moson-Sopron hölgyeivel versengenek majd a továbbjutásért. A regionális előválogató április 8-án indul. NEVEZZ MIELŐBB, mert a regionális fordulóba legfeljebb ötven hölgy juthat be. A zsűrizés a jelentkezéssel együtt indul!

Fontos a felkészülés a Tündérszépek szépségversenyre

  • Hozd bomba formába magad!
  • Készítsd fel alakodat a fotózásra!
  • Tartsd magad fitten!

Mielőtt a fotózásra jössz, nem árt ha bomba formába hozod alakodat. Akinek nincs ideje a munka vagy éppen az iskola mellett edzőterembe menni, az otthon is elvégezhet tuti edzésterveket. A saját testsúlyos edzést ajánljuk elsősorban a lányoknak, amihez eszköz sem kell, és odahaza is könnyen elvégezhetőek a gyakorlatok. 

Mielőtt a fotózásra jössz, nem árt ha bomba formába hozod alakodat.

  1. A csípőemelést gyakran használják a lányok, amivel a fenék, a comb és a csípő környéki izmokat is meg tudjuk mozgatni. 
  2. Az egyik talán legmegerőltetőbb edzésforma guggolás, amit sokan nem szeretnek. Az eredmény viszont kiemelkedő, amit elérhetsz vele. Ezzel a farizmokat, a vádli és a comb izmait, de a törzsedet is megmozgathatod. 
  3. Aztán ott van a fekvőtámasz, aminek több variációját is elvégezhetitek. Ez a mozgásforma a legtöbb edzéstervben megtalálható, a professzionális edzéseknek is. 
  4. Az iskolai testnevelés órákon mindenki utálta a négyütemű fekvőtámaszokat. Pedig minél többet csinálsz belőle, meglesz a hatása. Emellett ne felejtsétek el a hasprést sem, amit érdemes lassan csinálni, annál jobb eredményt érhetünk el. 
  5. A legjobb tevékenység ami megmozgat, nem más, mint a futás. Szerencsére már az időjárás is tavasziasra fordult, így ha tehetitek, akkor irány a természet! Mindenképp figyeljünk oda, hogy milyen helyszínt választunk, és nem árt olyan helyen futni, ahol megfelelő, jó talaj van hozzá. Elsősorban füvön végezzük, vagy kialakított futópályákon. Aki viszont nem a szabad levegőn szeretni futni, szerezzen be magának otthoni futópadot, amit télen is gyakran használhat ahhoz, hogy fitten tartsa magát. A futás mellett pedig kerékpározhatunk is, amit ugyancsak nem kötelező a természetben végezni.
     
Tündérszépek szépségverseny –  nem árt ha bomba formába hozod alakodat!
Tündérszépek szépségverseny –  nem árt ha bomba formába hozod alakodat! Akinek nincs ideje a munka vagy éppen az iskola mellett edzőterembe menni, az otthon is elvégezhet tuti edzésterveket.
Fotó: Mediaworks Archívum

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában