2024.01.27. 13:25
Telt ház fogadta a János vitézt Mosonmagyaróváron – A Lajta Néptáncegyüttes hétszer szerepelt a táncjátékkal
Hét sikeres előadást tudhat maga mögött a Lajta néptáncegyüttes a János vitéz című táncjátékával.

Harmadszor vitte színre a Lajta néptáncegyüttes a János vitézt, mindig alakítva rajta.
Éppen húsz éve mutatta be először a Lajta néptáncegyüttes a János vitézt, mellyel újból színpadra álltak Mosonmagyaróváron. A táncfeldolgozás Kukorica Jancsi kalandos életét kíséri végig János vitézzé válásán keresztül egészen Iluskával kötött házasságáig. A produkciót eddig 25 alkalommal mutatták be, 2010-ben a második szereposztással Felvidékre és Erdélybe is eljutottak.
Most a Palenik József és Balogh Tímea vezette csoport ismét felújította az előadást és a Széchenyi Terem után a Fehér Ló Közösségi Házban újra színre vitték.
– Óriási sikere volt a János vitéz című táncjátékunknak, melyet hét alkalommal mutattunk be, valamennyit telt ház előtt – tudtuk meg Palenik Józseftől.
A táncpedagógus arról is beszámolt, hogy húsz éve jött a gondolat, hogy koreografáljanak egy táncjátékot és ehhez találták meg Petőfi Sándor János vitézét.

– A Petőfi 200 emlékév kapcsán jött a gondolat, hogy újítsuk fel az előadást. Decemberre nem sikerült vele elkészülnünk. Míg a korábbi előadást feleségemmel, Balogh Tímeával álmodtam meg, mostanra fiam, Vendel is hozott új ötleteket. A főszereplő, Szakál Zsombor a nagymegyeri Hajnal néptáncegyüttes szólistája, a zenét Fajkusz Attilának köszönhetjük. A saját táncainkra építettünk, köztük szigetközi, rábaközi táncokkal. A célunk az volt, hogy a gyermekek és a verset ismerő felnőttek számára is élvezhető legyen. Óvodás és iskolás csoportok is láthatták most, illetve tervezzük a további bemutatókat is: így például ötödikesek is megtekinthetik, illetve szlovákiai magyar közönség elé is elvinnénk – tette hozzá az együttesvezető.
