Győri festő - A végtelenben minden összeér

A család három gyermeke – öt unokával – már régen saját életét építi, s ha nem szól közbe a pandémia, Popperék is a többi nyugdíjasként élhetnék mindennapjaikat: „A bezártság hozta felszínre a fiatalkori álmaimat – említi a három és fél éve indult ambíciójáról. – Akkor régen az élet más irányt szabott, három éve azonban karácsonyra festőkészlettel lepett meg a család, ettől kezdve nem volt akadálya a szenvedélyem kibontakozásának.”

Képzésben soha nem volt része, példaképe azonban akadt, mégpedig a Marc Chagallhoz hasonlóan vityebszki születésű Leonid Afremov személyében. A világjáró, négy éve Mexikóban elhunyt orosz–izraeli művész különleges technikával érzéseket és pillanatokat fejezett ki, szívesen ábrázolt képein tájakat, városokat, állatokat. „Az ő stílusa ihletett meg, művészetét megismerve fordultam elsősorban tájak ábrázolása felé. Magam is meglepődtem az eredményeken, képeim száma már megközelítette a százat, és egyre többen biztattak, hogy lépjek velük a nyilvánosság elé” – mondja Popper János a folytatásról.

Ennek ideje akkor érkezett el, amikor a győri örmény önkormányzati kisebbség évtizedek óta jóbarát vezetői meghívták Popper Jánost a függetlenség napja ünnepi eseményére: a tárlat elnyerte a résztvevők, és a néhány napig látható bemutató látogatóinak tetszését. „Szeretek játszani a fénnyel, a színekkel, a portré­témák kevésbé fognak meg – vallja tevékenysége tartalmáról. – Ez kicsit összefügg a végzettségemmel, a gépipari technikummal, ahol megtanultam, hogy a végtelenben minden összeér, és ez segít az egyes alkotásokon belüli arányok megtalálásában.”

Szerényen hárítja el a jövő terveit firtató kérdést, mint mondja, művész már nem lesz, festményeinek egy részét a barátainak ajándékozza. Festészete megmarad autodidakta módon remélhetően még sokáig űzött hobbinak. „Úgy látszik, a vér tényleg nem válik vízzé, Csizmadia István unokatestvérem művészetéből talán rám is ragadt valami” – mondja búcsúzóul.