Év végi tűnődések - december 30.

Karácsony után, az esztendő utolsó vasárnapján, az egyház a Szent Család ikonját, példáját emeli hívei elé. Hiszen az ember - optimális esetben – családból jön, a család felé tart, illetve családban éli, majd fejezi be az életét. Sokak számára jelentenek erőt, vagy éppen traumát a gyermekévek.

Bárhogyan is legyen, az embert meghatározza a családhoz való viszonyulása. Életre szóló élményeink, eszmélődéseink helye, menedékünk, erősségünk – ahová jó visszatérni, hazatérni… 

Áldozatvállalás, kölcsönös megértés, kiengesztelődésre való nyitottság nélkül egyetlen emberi közösség sem működik. Azonban előfordulhat, hogy a jószándék és törekvés ellenére sem sikerül megvalósítani azt a harmóniát, amiről ifjan álmodik az ember. Sajátos sorsok és sajnos mindennapi élethelyzetek szolgáltatnak bőséges példát…

A gyermek fejlődésének alapvető közege a család. Ezért is tartotta fontosnak az evangélista megjegyezni, hogy miután a mózesi törvényeknek megfelelően, a gyermek Jézust bemutatták a jeruzsálemi templomban és mindent elvégeztek az előírások szerint, „visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek ott növekedett és erősödött. Bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne.” (Vö.Lk.2/21-40.)

Amikor ó- és újév küszöbén visszatekintünk a mögöttünk hagyott hónapokra az evangélium szavaival megkérdezhetjük magunktól, hogy választásaink, felelősséggel meghozott döntéseink tükröztek-e bölcsességet? Cselekedeteink összessége vajon kedves volt-e az Isten előtt?

Hálával tartozunk a Mindenhatónak, hogy megtartott. Hálásak vagyunk azokért a szeretteinkért is, akik az élet tengerén az öröklét partjaihoz értek: velünk marad a remény, a viszontlátás bizonyossága…

A hitnek és a jövőnek egyaránt bölcsője a család. Ha a családokban rend van: istenfélelem, szeretet és tisztelet uralkodik, akkor a társadalomban is rend, nyugalom és békesség van. Ha a család a társadalom perifériájára sodródik, vagy ha beférkőzik szentélyébe a fogyasztásközpontú, hagyományos kötelékeket elszakító liberális szabadosság, akkor lényegében roppan meg, s megrendül az az összetartó erő, mely társadalmat (is) építhetné...