Összefogás a közösségért

2023.10.14. 07:36

Lendületben a faludíszítők ősszel Győr-Moson-Sopronban - fotók

Egyre több településen öltöztetik őszi díszbe az utcákat, parkokat. Sok helyen a lakókat is arra kérik, hogy varázsoljanak az évszakhoz illő hangulatot portájuk környékén, de a felajánlások révén az önkormányzatok is feldíszítik falujukat.

Kisalföld.hu

Képünkön Teilinger Imre polgármester és a Nagybajcsi Napsugár Óvoda apróságai, akik minden évben örömmel segítenek a dekorációk elkészítésében.

Fotó: Csapó Balázs

  • Őszi hangulatba öltöztek a falvak – szebbnél szebb dekorációk összefogással.

A nagybajcsi önkormányzat minden évszakban feldíszíti a települést. A helyiektől kapott szénabálák már mosolyogva várják a községbe betérőket. Teilinger Imre polgármester büszke azokra, akik mindig segítenek a faludíszítésben.

Az óvodások is segítenek

– Nemrég helyeztük ki az őszi dekorációkat a falu központjában lévő tó mellé. Az óvoda dolgozói készítik általában el ezeket, így a tököt, a szalmabálák ruházatát, a gombákat és a sündisznót. A gyermekek nagy örömmel segítenek, a napokban terményeket és kukoricacsuhét készítettek – fogalmazott a polgármester, és hozzátette: az önkormányzatnak mindez nem kerül pénzbe, sok díszítőelemet kapnak felajánlásként a helyiektől.

Összefogva díszítenek

Tápon minden évben rendeznek szüreti felvonulást, az alkalomra dekorációkkal is készülnek. Csikár László polgármester lapunknak elmondta: az őszi díszítőelemeket az önkormányzat dolgozói, a Táp Fejlődéséért Alapítvány tagjai és önkéntesek készítették. Sosem költenek rá, a tököt most is az egyik falusi gazda ajánlotta fel, és a szénabálákat is úgy kapták ajándékba a helyiektől.

Ajándékok Gusztinak

Mosonszentmiklóson Vámosi Eszter kulturális referens évről évre szebbnél szebb dekorációval örvendezteti meg a falu lakosságát és az ’56-os térnél közlekedőket.

– A buszfordulónál lévő dekoráció közösségépítésre is szolgál. Most egy szalma­traktoron ülő bábut raktunk ki. Guszti várja az ajándékokat, a különféle terméseket. Már nagyon sokan vittek neki zöldségeket, tökféléket, de az ovisok gyűjtöttek gesztenyét is. Sokan látogatnak el hozzá és fotózkodnak vele – számolt be Vámosi Eszter, aki szerint ez a tér így közösségi hellyé is alakult. A kulturális referens örömmel számolt be továbbá arról, hogy húsvétkor együtt díszítették fel a falu tojásfáját.

A mosonszentmiklósi óvoda Cica csoportja Gusztinak dísztököt és rengeteg gesztenyét vitt a napokban.

A karácsonyfára minden évben sokan hoznak saját készítésű díszeket. A közös munka öröme Számtalan Sopron környéki település öltözött díszbe a szüreti mulatság tiszteletére. Peresztegen az általános iskola diákjainak szerveztek szalmabála-díszítő versenyt, és egy családi nap keretében tárták a közönség elé a kreációkat. – Sok szép alkotás született, sőt, kaptunk régi zsíros­bödönöket is, amiket az egyik kolléganőm lefestett, és őszi virágokkal ültettük be – mondta el Maráz Kornélia, a peresztegi iskola igazgatója. Hozzátette, az osztályok kreatívabbnál kreatívabb jeleneteket alkottak meg: volt boszorkány, szőlőtolvaj, aki a biciklijével a szalmabálába esett, és teherautó pótkocsival.

A peresztegi diákok közösen készítettek őszi dekorációt. Fotó: Sz. K.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában