Erről írtunk 10, 15, 20 éve - Megkoronázás, új szív az új élet reménye

10 éve – Megkoronázás

A Szent Korona bérelt másolatával „koronázták meg” a hétvégén III. Ferdinándot az 1625-ben lezajlott ceremóniát felelevenítve, a soproni bencés templom új turisztikai látványosságként. A soproni augusztus 20-i ünnepségsorozat részeként első alkalommal elevenítették fel a Fő téri Kecsketemplom történelmének egyik epizódját, a királykoronázást.

Hatalmas tömeg tapsolta meg a királyt és a királynét, illetve csodálta meg a Szent Koronát, államiságunk folytonosságának ereklyéjét. A királyi jelvények másolatait és a korhű ruházatot erre az alkalomra béreltük. A hagyományteremtő látványosságot jövőre is szeretnénk megrendezni, ám a legközelebbi alkalomra már elkészíttetjük a Szent Korona, a kard, a jogar és az országalma másolatát – tudtuk meg az ötletgazda Horváth László atyától.

A Kecsketemplom, azaz a bencés templom az évszázadok során ötször (1553,1622,1625,1635,1681) országgyűlésnek, háromszor pedig koronázásnak adott otthont. Itt koronázták meg1622-ben Gonzaga Eleonóra és1681-ben Pfalz-Neuburgi Eleonóra királynét, 1625-ben pedig III. Ferdinánd királyt. 111. Ferdinánd kiválóan képzett volt a földrajzban, történelemben, diplomáciában és államtudományban. Emellett tehetséges zeneszerzőként és költőként is számon tartották. Róla írták azt, hogy „jogarát a kard és a lant fogta közre”. Apja már fiatalon bevonta az államügyek intézésébe, ő rejtjelezte a jelentéseket.1625. december 8-án Pázmány Péter esztergomi érsek a soproni – az akkori ferences, jelenleg bencés templomban, köznevén a Kecsketemplomban - Magyarország királyává koronázta. Az esztergomi érseki levéltártól kaptuk meg a koronázási szertartás eredeti leírását, abból írtuk a forgatókönyvet – magyarázta Horváth László atya, a templom igazgatója. – Az idegenforgalmi látványosság létrehozására és a keretprogramra több mint négymillió forint állt rendelkezésre,amit pályázaton nyertünk. A tizenöt százalékos önrészt az Örökség turisztikai Klaszter állta – tette hozzá Rigler Zsolt,az ötletgazda segítője, szervező-rendező. A koronázási ceremóniát a Petőfi Színház művészei jelenítették meg. A templom karzatán a Kórus Spontánusz működött közre. – Ez volt az első alkalom, hogy koronás főt kellett megjelenítenem - fogalmazott Horváth Andor színművész.

–Trónvárományosként már színpadra léptem, Hamletként, főiskolai vizsgán, akkor ötöst érdemelt az alakításom. – Kardinális már voltam, most királykoronázó érsek lehettem. Igaz, Mátyás királyként is szerepeltem már, így egyáltalán nem volt szokatlan a korona -fűzte hozzá Helyey László Jászai-díjas színművész. Horváth László színművész nádorként vett részt a ceremónián. Mint mondta, ez a második legmagasabb rang, amit ráosztottak, mivel egy középkori komédiában már császárt is alakított. A királyné Molnár Anikó volt. Korábban Vak Béla felesége, Ilona királyné szerepében is felléptem. Közelítek álomszerepemhez, Boleyn Annához, akinek élettörténetét szívesen eljátszanám. Kár, hogy még nem írták meg a darabot... Viszont igen jólesett az a szeretet és lelkesedés, amivel a Fő téren körülvettek bennünket, III. Ferdinándot és feleségét...

15 éve – Új szív az új élet reménye

Bő két hónap telt csak el, a győri Trajtlerné Zsuzsa mégis biztosan tudja: az új szívvel újjászületett. Ugyanezt mondta a műtétet végző Szabolcs professzor is, aki a Városmajori Klinikán végezte el az életmentő beavatkozást.

Víkendházas övezetben keresem anyát és lányát, akik minden túlzás nélkül életük sorsfordító napjait élik. Az asszony – csodával határos módon – két első és egy hátsó fali infarktust is túlélt, ám az orvosok egyöntetűen kijelentették: elkerülhetetlen a transzplantáció. Trajtlerné Zsuzsa óriási szerencséje, hogy mindössze hat hétig volt várólistán. – Olyan nagy fokban elhalt a szívizom, hogy a telet rossz állapotban és gyengén, jóformán végig kórházban töltöttem – meséli az édesanya.

– Reménykedtem, s lám, nem hiába. Egy 35 éves, agyhalott férfi szívét kaptam meg. Ennyi, amit tudok. Naponta megköszönöm neki, megsimogatom a mellkasomat, hiszen az új szív nekem egy új élet reményét jelenti – mesél Trajtlerné Zsuzsa. Az édesanyáért gyermekei, férje és nevelt lánya aggódott. Zsuzsa és nevelt lánya, Ramóna kapcsolata azért különleges, mert a ma 12 éves Ramit egy pár órás gyermekmegőrzés ürügyén egyszerűen nála „felejtették”. Később a szülőanya hivatalosan is lemondott a babáról, Zsuzsának viszont esze ágában sem volt intézetbe vinni a kicsit. Úgy volt vele, ahol elfér öt gyerek, ott a hatodiknak is jut egy szeletke kenyér. A gyerekeim már felnőttek, a maguk életét élik, sajnos kettő is albérletben, egy fiamat pedig baleset miatt temettem el – folytatta az asszony. – Elváltam, újra férjhez mentem, költöztünk, de Rami mindvégig csak velem élt, együtt csináltunk végig mindent. Sajnos ezeket a drámai napokat is, amelyek arról szólnak, vajon a szervezetem befogadja-e az új szívet, tudok-e majd vele élni.

Sóhajt, amikor a férjéről kérdezem, azután őszintén vall arról, hogy betegen nem akart szeretett párja nyakán maradni, meg aztán naponta a harmadik emeletre az új szívvel nem is lehetne lépcsőzni. Megegyeztek: Zsuzsa költözik – hát itt kapom a magyarázatot a Tűzmadár utcára, a víkendes környezetre, a félkész házra…

– A nagy fiam egy villanybojler kivételével minden szükséges anyagot megvásárolt – sorolja az asszony. – Takarékosan élünk, de a kórház, a betegség minden pénzünket elvitte. Szeretnénk egy kis fürdőszobát, mert jelenleg csak egy kis kád az, amiben fürdünk. Nehezet nem emelhetek, így télre bajban leszünk. Ennek ellenére gyűrjük a mindennapokat, a kislányom és a szomszédok mindenben a segítségemre vannak. Ramival kerek a világ, mi már egymásnak élünk. Remélem, az új szívvel elég időt kaptam ahhoz, hogy szeretetben felnevelhessem.

20 éve – Szász Endre elhunyt

Elhunyt Szász Endre Munkácsy-díjas festőművész. A művészt, aki az elmúlt években a Somogy megyei Várdán alkotott, hosszas betegség után, 78 éves korában, hétfőn délelőtt érte a halál.

A nyolcvanas évek közepe táján lehetett, amikor az akkori városvezetés hívására Szász Endre Sopronban telepedett le, sajnos csak néhány évig. Első beszélgetésünkkor – talán a városba kerülését követően egy-két év múlva – a Széchenyi-palotában lévő lakásában fogadott. Fehér fürdőköpenyben, nyakában nagy aranymedállal. Már világhírű művész volt, aki akkor tért vissza Amerikából. Mesélt ottani életéről, hogy mindent odahagyott, a fürdőmedencés villát, a felbecsülhetetlen értékű berendezést. Száz dollárral és kedvenc autójával érkezett vissza Magyarországra, hogy mindent újrakezdjen. Miközben beszélgettünk, egymás után szívta a cigarettákat, s közben a szívét masszírozta. Igen, a szívét, amely végül nem bírta hihetetlen élettempóját.

Ott, a Széchenyi-palotában mesélte, hogy egyik alkalommal Kairóban lett volna kiállítása, a festmények azonban nem érkeztek meg. Két nap alatt újraalkotta azt, ami elkallódott valahol a Földközi-tengeren. Legendás volt munkabírása. Éjszakákon át képes volt folyamatosan dolgozni. Csak cigarettát és kávét kért. Sopronba a nyolcvanas évek közepén nagy tervekkel érkezett. Akkor már túl volt a hollóházi stúdió megalapításán. Első látásra beleszeretett a városba. A hegyek övezte Sopron Csíkszeredára emlékeztette, ahová mindig visszavágyott, hiába járta be a világot. A szőnyeggyárnak egyedi, csak rá jellemző terveket készített. A soproni zsinagógáért alapítványnak képeslapokat és kendőket rajzolt. Olyan igazi „szászendréseket”.

Szeretett volna egy képzőművészeti központot kialakítani galériával, festőiskolával. Az elképzeléseiről ugyanolyan szenvedéllyel beszélt, mint ahogyan alkotott. A nagy művészekre jellemzően sohasem arról, milyen gyötrelmes utat járt be – börtön, mellőzöttség, később irigység –, hanem a jövőről. Arról a jövőről, amely – hitte – még sok örömöt és munkát tartogat számára. Ha jól emlékszem, 1991-ben költözött a Somogy megyei Várdára. Soproni terveit nem tudta megvalósítani. A város talán nem becsülte meg eléggé, vagy örökös kalandvágya hajtotta tovább. Várdán békességet talált. Tizenkét évig élt a maga teremtette világban, boldogan. Nála kevesebben szerették jobban az életet. Betegségével évek óta küzdött. Még szeretett volna ceruzát és ecsetet venni a kezébe, de ezt már sohasem teheti meg. Itt a földön biztos, hogy nem.