SopronFest 2023

2023.04.29. 07:04

Ázsiai tésztától a churrosig - Élmények és ízek a SopronFesten - fotók

A húrok közé csaptak az első fellépők a SopronFesten, ahol a fesztiválozók nemcsak koncerteken kapcsolódhatnak ki a hosszú hétvégén, hanem időzhetnek a borvidék standjai­nál a borfaluban és finomakat ehetnek a büfékocsiknál.

Papp Fanni

Hatalmas érdeklődésnek ör­vend a SopronFest, ugyanis már a fesztivál kezdete előtt elfogytak a bérletek és a szombati napijegyek, valamint a vasárnapi belépők is elkeltek. A pénteki kapunyitásra már érkeztek a fesztiválozók nemcsak a városból, hanem többek között Szombathelyről és Kőszegről is. – A helyszín nagyon tetszik, főként a nagyszínpad és a sátor, de az elrendezés és a világítás is hangulatos lett. Vas megyéből érkeztünk a fesztiválra, főként az előadók miatt. Lehet, hogy az időjárás nem lesz kegyes, de egyelőre azt látjuk, hogy családias a hangulat – osztotta meg az első benyomásait Németh Henrietta és Vass Júlia. Hozzátették, a buli előtt megnézték a Liszt-központban Kiss Tibi kiállítását is. 

A fő helyszínen a koncertsorozatot az Ivan & The Parazol nyitotta meg. Az est sztárvendége pedig Baukó Attila, művésznevén Azahriah volt. Az énekest úgy tartják számon, mint a magyar zenetörténelem legfia­talabb előadója, aki telt házas koncertet adott a Papp László-­arénában. Most sem maradt el a fergeteges hangulat az ötezer ember befogadására alkalmas sátorban. 

A koncerteken túl a fesztivál­élményhez szorosan kapcsolódik a street food is. A SopronFest területén a fesztiválozók nyolc büfékocsi közül választhatnak: vannak burgerek, lángos, pizza, görög, illetve halas ételek és a spanyol eredetű churros. A legolcsóbb étel az ázsiai instant tészta, ami különböző ízekben 690 forinttól kapható. Sült krumpli 1000 forint körül elérhető, burgereket 3000–5500 forintig kínálnak, a lángos 2000 forint körül van, egy pizzaszelet pedig 1200 forint. Az italokat itt is re­­pohárban kapják a fesztiválozók, ami 600 forintba kerül. A félliteres csapolt sör 1200, a dobozos közel 1500 forint, a röviditalok pedig majdnem 1800 forintba kerülnek. 

Finisben a SopronFest - A fesztivál utolsó napján, vasárnap a Rádió 1 színpadra lép a Margaret Island, a Punnany Massif, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda és Majka. Az estét a szókimon­dó Dzsúdló zárja, akit a Necc Party követ. Az Unicum színpadon Sopron bemu- tatja a helyi metálzenekart, a Plas- tic­Oceant. A zenekar a Kisalföld podcastjének vendége is volt, a beszélgetésben a banda gitárosa, Cihlár Helmut és a basszusgitáros, Csordás Bálint arról beszél, mit jelent számukra a szülővárosukban fesztiválon zenélni, de kulisszatitkokba is beavatják a hallgatóságot. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában