Az igaz szeretet

2023.01.25. 08:21

Boldoggá teszik egymás életét - két kisgyermekről gondoskodik a győri Zsuzsanna

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató azoknak a gyerekeknek nyújt otthont, biztonságot, érzelmi stabilitást, akik valamilyen oknál fogva nem nevelkedhetnek saját családjukban.

Ollári Gergely

Boldoggá teszik egymás életét – A győri Élőné Kovács Zsuzsanna két kisgyermekről gondoskodik, Hermina most tíz-, Tamara pedig tizenkét éves.

Fotós: Rákóczy Ádám

A gyermekvédelem rendszerébe bekerült fiatalok száma a szervezet szolgáltatási területén több mint hatezer. Győr-Moson-Sopronban 113 gyermek él ötven nevelőszülőnél.

Kevesen tudják, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban – korábban: állami gondoskodásnak hívták – lévő gyerekek ma már nem nagy létszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél, vagy kisebb, 10–12 fős lakásotthonokban élnek. Jelenleg közel huszonháromezer gyermek nevelkedik állami gondoskodásban hazánkban. A gyermekvédelmi gondoskodás felelősségteljes feladatát állami, egyházi és civil fenntartású szolgáltatók végzik.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató a főváros mellett tizenhárom vármegyében látja el feladatait. 

– A nevelőszülő feladata a gyermekek teljes körű ellátása mellett, hogy hozzájáruljon a testi, lelki, érzelmi fejlődésükhöz. Segítik őket traumáik feldolgozásában, a jövőkép felépítésében. A nevelőszülők átmeneti segítséget nyújtanak a gyermeknek –fogalmazott lapunknak András Katalin, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese. 

Hozzátette: gondoskodásuk addig tart, amíg a gyermek sorsa megnyugtatóan nem rendeződik. Vagy visszakerül vér szerinti szüleihez, ha azok helyzete rendeződik, vagy örökbefogadással lesz új családja, de az is megtörténhet, hogy az önálló életre a nevelőszülő készíti fel. 

Nevelőszülőnek lenni valódi hivatás: 2014-től a nevelőszülői jogviszony foglalkoztatási jogviszonnyá alakult. A nevelőszülőt a nála elhelyezett gyermekek után nevelési díj, valamint a család havi költségeinek fedezésére, a gyermekek szükségleteire ellátmány illeti meg. 

– A nevelőszülők a hivatás gyakorlása során nincsenek egyedül. Fontos megemlíteni, hogy a nevelőszülői tanácsadón kívül gyógypedagógusok, pszichológusok, élménypedagógusok, programszervezők segítségére is számíthatnak – részletezte lapunk kérdésére Barta László területi igazgató. 

Győr-Moson-Sopronban 113 saját családjából kiemelt gyermekről gondoskodik a Szent Ágota, ők 50 nevelőszülőnél él- nek. Emellett is sok a családjából kiemelt gyermek, akik elhelyezésre várnak, ezért is van szükség új és újabb nevelőszülőkre. 

Tizenhárom éve nevelőszülő a győri Élőné Kovács Zsuzsanna, akinek egy saját gyermeke van, Csaba, aki már 22 éves. Az elmúlt évek alatt kilenc gyermek nevelkedhetett nála, közülük ötöt örökbe fogadtak, egyikük visszakerült vér szerinti családjához. Jelenleg két lány él vele, egyikük három hónapos, másikuk tíz- napos korában érkezett hozzá. Hermina most tíz-, Tamara tizenkét éves. 

Tamara és Hermina teljes jogú családtagok. Mindent elmesélnek Zsuzsannának.
Fotós: Rákóczy Ádám

– Óvónő vagyok, az óvodai csoportban találkoztam először nevelt gyermekekkel. Megérintett a kiszolgáltatottságuk, a szeretetigényük. Úgy éreztem, szeretném szebbé, boldogabbá tenni a hozzám kerülő gyermekek életét. Hermina és Tamara teljes jogú családtagok. Mindketten iskolába járnak, boldogok és nagyon jó tanulók – fogalmazott Élőné Kovács Zsuzsanna. 

Mint mondja, a gyermekek könnyen beilleszkedtek, igazi családként élnek Győrszentivánon, Zsuzsanna családi házában. Az iskola mellett is hasznosan töltik szabadidejüket, örömmel sütnek, főznek, biztonságban nevelkednek, és mindent elmesélnek Zsuzsannának. 

– A szeretet a kulcsa mindennek. Tudjuk, hogy egyszer vége lesz, és ez mindannyiunkat meg fog érinteni. Szeretettel fordulok a lányok felé, és ők is felém. Volt egyszer egy kisfiú nálam, kilencévesen került hozzám, őt a nagykorúságáig neveltem. Ma is tartjuk a kapcsolatot – mesélte lapunknak a nevelőszülő. 

Hozzátette: a kölcsönös szeretet egységet képez. Nevelőszülőként az életünk a hivatásunk. Nem tudjuk, mit hoz az élet, majd eldől, de addig is a jelenben élünk és mindent megadunk egymásnak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában