Különleges ötletek

2022.04.06. 11:19

Palackokból építettek üvegházat a győri révaisok

Az üvegházba növényeket ültetnek, amit a szenzoros rendszerrel locsolnak. A biológia szakos tanulók újabb ötleteken gondolkodnak, következő tervük egy napelem és automatikus öntözőrendszer.

Ollári Gergely

Újrahasznosított anyagokból készült "üvegház".Tóth László, a Révai-gimnázium tanára és a 9. évfolyamos diákok, akik sokat dolgoztak a megvalósításon.

Forrás: Kisalföld

Fotós: Huszár Gábor

Újrahasznosított anyagokból készült "üvegház".Tóth László, a Révai-gimnázium tanára és a 9. évfolyamos diákok, akik sokat dolgoztak a megvalósításon.

Forrás: Kisalföld

Fotós: Huszár Gábor

Különleges vállalkozás a győri Révai Miklós Gimnáziumban – nemrég egy üvegházat építettek PET-palackokból. Az ezerhatszáz, másfél literes újrahasznosított hulladék jó célt szolgált, a kis ház már áll az iskola udvarán. A közösségi munka nemcsak élményeket, új ismereteket is nyújtott. Tóth László, a Révai Miklós Gimnázium földrajz és történelem szakos tanára szerint a diákok megtanulták: ha valamit már nem használunk, az nem lesz azonnal hulladék. 

 

– Bacher József biológia szakos kollégámmal beszélgetve merült fel az ötlet, hogy építsünk egy üvegházat. Rájöttünk, hogy nem szerencsés helyszín az iskola udvara. Ekkor jöttünk rá: készítsük el újrahasznosítható anyagokból, PET-palackból – mondta lapunknak Tóth László. 
 

Február közepén álltak elő a pontos tervekkel, a diákok pedig szinte napok alatt előteremtették a palackokat. Nem is keveset: a négy négyzetméteres házikó mintegy ezerhatszáz PET-palackból készülhetett el. 

 

Tóth László februárban egyedülálló projektet indított el, amelyhez rövid időn belül számos osztály csatlakozott. 
Forrás: Huszár Gábor / Kisalföld

 

– Egy erős vázra akartuk helyezni a palackokat. Kaptunk szülőktől felajánlásokat, például tetőlapokat, így a váz kivitelezése egyszerű volt. A diákok eltávolították a címkét, felvágták őket és egymásra fűzték. Ezek lettek az oszlopok. A munkában négy osztály vett részt, nagy örömmel csatlakoztak a feladatokhoz – tette hozzá. 

 

A vázat a diákok lefestették, majd rögzítették a palackokból felfűzött oszlopokat és falakat. A tetőről egy csapadékvíz-terelő ereszcsatornát is készítettek, ami egy kétszáz literes hordóba gyűjti össze az esővizet. 

 

A rögtönzött üvegház hamarosan újabb elemekkel bővül. 
 

– Egy napelem kerül a tetejére, majd szenzorok segítségével a belső részben kialakítunk egy automatikus öntözőrendszert is. Lesznek eszközök, amelyek mérik a páratartalmat és a hőmérsékletet. Egy meteorológiai állomás is lesz a tetején, ami a szélerősséget, szélirányt, a kinti hőmérsékletet és a csapadékmennyiséget méri, majd az adatokat továbbítja a biológiaterem számítógépeibe – sorolta Tóth László. 
 

A projekt nemcsak örömöt szerzett a diákoknak, hanem felhívta a figyelmüket az ökotudatosságra is. A biológia szakos tanulók újabb ötleteken gondolkodnak. A projekt révén a gyakorlatból tanulhatnak meg sok mindent a tankönyvek helyett. 
 

– A diákok megtanulták: ha valamit már nem használunk, az nem lesz azonnal hulladék, hiszen a jó szemét az, ami végül nem is lesz az – tette hozzá a pedagógus. 
Az iskolának nem ez az egyetlen, diákokat megmozgató különleges akciója, alumínium italosdobozokból terveznek majd napkollektort. Emellett az iskola udvarának vaskerítésén is ötletelnek már, miként tudnák átalakítani zöldfelületté. Ha növényekkel futtatnák be, az új csodaházikó biztosan gondoskodna róluk a hamarosan elkészülő automatikus öntözőrendszer segítségével. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában