UEFA Európa-liga

2023.03.08. 12:34

Tizenkilenc év után magyar kupatavasz a leverkuseni télben (videó)

Sztanyiszlav Csercseszov szerint a Bayer Leverkusen esélyesebb a Ferencvárosnál, ugyanakkor az orosz vezetőedző szerint ez semmit sem jelent a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntője előtt.

UEFA Európa-liga 5. forduló: FTC Ferencváros–AS Monaco (francia) labdarúgó-mérkőzés, 2022. október 27-én

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

A 2004-es debreceni UEFA Kupa-szereplést követően első magyar csapatként a Ferencváros maradt állva a nemzetközi labdarúgósorozatok tavaszi folytatására, de Leverkusenben téli körülmények fogadják majd a magyar bajnokot az Európa-liga nyolcaddöntőjében.

A zöld-fehérek parádés szerepléssel megnyerték a négyesüket a második számú európai kupasorozatban, így egyből a 16 közé jutottak, ahol az a Bayer Leverkusen lesz az ellenfelük, amellyel szűk másfél éve megküzdöttek a csoportkörben. Akkor Németországban és Magyarországon is egygólos hazai siker született, ami most hosszabbítást eredményezne. 

Noha a két meccs nem volt túl régen, mégsem szabad messzemenő következtetéseket levonni azokból az összecsapásokból, ugyanis azóta mindkét csapatnál új vezetőedző dolgozik.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetésével a Ferencváros toronymagasan vezeti a magyar bajnokságot, amelyben 13 kör óta veretlen, de az idei nyolc összecsapásán így is adós maradt az igazán jó és domináns játékkal. Az orosz szakember dolgát sérülések is nehezítik, ugyanis a kulcsjátékosok közül a támadó Tokmac Nguen és a védő Sammy Mmaee szereplése is kérdéses, de Pászka Lóránd sem egészséges. Az sem könnyíti a helyzetet, hogy a télen igazolt új játékosok közül csak a védő Myenty Abena és a csatár Nikolai Baden Frederiksen bevethető az El-ben.

A keretek értéke között óriási szakadék tátong, amíg a német együttes játékosai 416 milliót, addig a Ferencváros futballistái 44,5 millió eurót érnek. 

A közel tízszeres különbség ellenére korántsem kishitűen várja a párharcot a magyar bajnok, a klubelnök Kubatov Gábor korábban kijelentette: „a Fradi ott akar lenni a budapesti döntőben és meg akarja nyerni az Európa-ligát”!

A negatív gondolkodás olyan tényező, ami megbénítja a csapatot. A Fradiban az a szabály, hogy nem kezdünk úgy mondatot: az a baj, hogy... Inkább azt mondjuk: a megoldásra váró probléma az, hogy... Nem félig üres, hanem félig teli a pohár. Mindenki láthatja, hogyan hatott a klubra ez a szemlélet az elmúlt években

– hangsúlyozta a pozitív gondolkodás szerepét a sportvezető keddi Facebook-posztjában.

A gyógyszergyáriaknál tavaly október elején Xabi Alonso vette át a karmesteri pálcát, a spanyol szakember pedig a kieső helyről egészen a kilencedik pozícióig vezette a csapatot, amely Európában úgy maradt állva, hogy a Bajnokok Ligájából csoportharmadikként átkerült az Európa-ligába, ahol azt az AS Monacót ejtette ki az első tavaszi fordulóban, amely éppen a Ferencváros mögött végzett másodikként a csoportkörben.

A Ferencváros legutóbbi 12 idegenbeli európai kupameccséből csak egyet nyert meg, éppen a Monaco otthonában.

A Ferencváros az El-nyolcaddöntő 16 csapata közül egyedüliként regnáló bajnok, illetve általa a magyar lett a 24. nemzet, amely képviselteti magát a sorozat történetének nyolcaddöntőjében.

Csercseszov: esélyesebb a Leverkusen, de ez semmit nem jelent

Megnéztem mindkét 2021-es mérkőzést, mert mindenből lehet tanulni, sok változás volt azóta mindkét csapatnál. A Leverkusen nagyon jó, fiatal csapat, remélem, hasonlóan izgalmas meccseket játszunk, mint másfél éve

– mondta az MTI érdeklődésére a zöld-fehérek trénere, aki kiemelte, meg kell mutatniuk a tudásukat, azonban a legfontosabb számukra az eredmény.

CSERCSESZOV, Sztanyiszlav
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a csapat sajtótájékoztatóján a leverkuseni BayArenában 2023. március 8-án
Fotós: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Az együttesét sújtó sérülések kapcsán hangsúlyozta, hogy a szezon mostani szakaszában már minden klubnak vannak sérültjei és eltiltottjai, így nem szokatlan a probléma. Kifejezetten a védekező középpályás posztot említve – ahonnan Aissa Laidouni távozott, Muhamed Besic pedig kidőlt – arról beszélt, hogy megvannak a megfelelő játékosai Vécsei Bálint, Amer Gojak, Anderson Esiti és  Kristoffer Zachariassen személyében.

Örülök, hogy a rivális trénere jó csapatnak tartja a Ferencvárost, de a Monacóval összehasonlítva két nagyon különböző klubról beszélhetünk. Más típusú párharcra számítok, mint amilyen a nyílt sisakos Leverkusen-Monaco volt. E tekintetben nincs jelentősége, hogy mi mit játszottunk a Monacóval, mert az már a múlt. Mi célfutballt akarunk játszani

– fejtegette a várakozásait Csercseszov.

A játékosok részéről Botka Endre azt fejtette ki, hogy a zöld-fehéreknek minden posztra van két azonos képességű labdarúgójuk, így „mindenki tudni fogja, hogy mit kell csinálnia”.

Előnyt jelent, hogy 2021 őszén már szerepeltünk itt, mert jó kiindulási alapot nyújt, de azóta erősebb lett a Fradi. Legfőképpen támadójátékban, és egyébként is sokkal kompaktabb, céltudatosabb lett a csapat

– mondta az MTI-nek a válogatott védő, aki hozzátette, erre a két meccsre készültek igazán.

BOTKA Endre
Botka Endre, a Ferencváros játékosa a csapat sajtótájékoztatóján a leverkuseni BayArenában 2023. március 8-án
Fotós: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Botka az előző szezon csoportkörében vívott két találkozóra utalva megjegyezte, a leverkuseni eredménnyel nem lenne elégedett, mert akkor 2–1-re kikaptak, de az otthoni 1–0-s sikert elfogadná.

Gyors játékosaik vannak, jól cseleznek, de nem gondolnám, hogy azoknál a vb-n is szerepelt labdarúgóknál jobbak lennének, akikkel már találkoztunk

– mondta a riválisról a 28 éves védő.

Xabi Alonso egy szintre teszi a Ferencvárost a Monacóval

Xabi Alonso vezetőedző szerint a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele, a Ferencváros ugyanolyan játékerőt képvisel, mint az előző körben 11-esekkel felülmúlt AS Monaco.

A franciák elleni párharc nagyszerű tapasztalatot adott számunkra, mert azonos szinten van a két riválisunk

– jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a spanyol szakember, aki az MTI érdeklődésére elárulta, a két gárda másfél évvel ezelőtti két összecsapásából a leverkusenit nézte meg. 

Érdekes volt annak ellenére, hogy azért cserélődtek játékosok, de minőségileg nem változott a két csapat. Tisztelem a Ferencvárost, amely megérdemelten lett csoportgyőztes éppen a Monacót megelőzve. A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk ahhoz itt is és Budapesten is, hogy nyerjünk és jövő héten továbbjussunk.

A játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok tréner kijelentette, kellően felkészültek a csütörtöki találkozóra, melyen sérülése után ismét bevethető lesz a holland Jeremie Frimpong, valamint a korábban fegyelmi vétségek miatt nélkülözött honfitársa, Mitchel Bakker. Az argentin Exequiel Palacios és a német Robert Andrich viszont eltiltás miatt hiányozni fog, de Xabi Alonso szerint elég mély a gyógyszergyáriak kerete ahhoz, hogy ezen felülemelkedjenek.

Florian Wirtz az MTI érdeklődésére úgy válaszolt, nem igazán emlékszik a Ferencváros ellen szerzett győztes góljára, amellyel csapata hazai pályán 2–1-re felülmúlta a magyar bajnokot másfél éve, mert azóta túl sok minden történt vele.

Xabi Alonso irányítása alatt a játékosok erényeit jobban sikerül kidomborítani, illetve támadásban erősebb lett a csapat, amely ennek megfelelően több gólt ér el

– fogalmazott az október eleji edzőváltás kapcsán a 19 éves német válogatott támadó középpályás, aki térdszalagszakadást követően tért vissza ebben az idényben.

Jó formájával és gólerős játékával kapcsolatban arról beszélt, egyáltalán nem fontos, hogy ő talál-e a kapuba, csakis a győzelem számít.

Tarining Bayer Leverkusen
A leverkuseni Florian Wirtz akcióban a Ferencváros elleni mérkőzés előtti utolsó edzésen, 2023. március 8-án
Fotós: Federico Gambarini / Forrás: AFP

A csütörtökön 18.45-kor kezdődő találkozóra korántsem ideális körülmények között kerül sor a 30 ezer férőhelyes BayArenában, ugyanis a Ruhr-vidéket erős havazás sújtja, amelyet – az előrejelzések szerint – a meccs napjára esőzés vált fel. A visszavágót jövő csütörtökön a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.

A találkozót az M4 Sport és Kossuth Rádió élőben közvetíti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában