fogyasztói jogok

2021.09.27. 09:33

Év elejétől változott a jótállás, de sok üzlet még mindig nem tartja be

2021-től a bő másfél évtizede változatlan szabályozás átfogó korszerűsítésével új időszámítás kezdődött a jótállásban Magyarországon. A módosítások a javítási és csereigények érvényesítésének eszközét, a jótállási jegyet is érintették. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kereskedelmi szövetségekkel egyeztetett tartalommal jótállási jegy mintát készített, ezzel támogatva a vállalkozások jogkövető magatartását – közölte hétfőn a minisztérium.

Fotós: Shutterstock

A közlemény emlékeztet arra, hogy a kormány egyebek mellett az eladási árhoz igazodó, a korábbi egy évnél akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással frissítette fel a szabályozást.

A vállalkozásoknak rövid időn belül javítaniuk vagy cserélniük kell a meghibásodott jótállásköteles termékeket, megszűnnek a javítgatások és a végeláthatatlan szervizbe járások.

A vásárlók jogait erősítő újdonságokat infografika összegzi.

A jótállási jegy minimális tartalmi elemeit jogszabály részletezi. Szerepeltetni kell rajta a kereskedő nevét, címét; ha nem azonos a forgalmazóval, a gyártó nevét, címét; a termék beazonosítására alkalmas megnevezését és típusát, és ha van, a gyártási számát. A jótállási idő kezdete szempontjából alapvető jelentőségű a vásárlás vagy üzembe helyezés időpontjának pontos rögzítése. Ismertetni kell továbbá a fogyasztó jótállásból eredő jogait, érvényesíthetőségük határidejét és feltételeit. Az idei év elejétől a jótállási jegyen fel kell tüntetni a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a kiállítás során a képviseletében eljáró személy aláírását is.

2021. január 1-jétől fokozottan ügyelni kell arra, hogy a jótállási jegyen minden esetben szerepeljen a termékre irányadó jótállási idő, amely az eladási ártól függően egy, két vagy három év lehet.

Bár jogszabály nem írja elő, de ugyanezért célszerű a vételár feltüntetése is.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „A fogyasztóvédelmi hatóság az év eleje óta folyamatosan ellenőrzi az új szabályok betartását. Tízből hat üzletnek nem sikerült hiánytalanul lekövetnie a megváltozott előírásokat, sokan a korábbi rendelkezésekhez képest is mulasztanak. Az ITM a szakmai szervezetek egyetértését bíró mintával segíti a vállalkozásokat a jogszabályoknak mindenben megfelelő jótállási jegy kiállításában. A tárca a hatósági ellenőrzéseket végző kormányhivatali kollégákat is tájékoztatta a minta közzétételéről.”

A jótállási jegy mintája a fogyasztóvédelmi portálról tölthető le, használata nem kötelező. A vállalkozások általa teljes körű tájékoztatást kapnak az előírt tartalmi elemekről, így könnyebben ültethetik át gyakorlatukba az új szabályokat. 2021-től a papír alapú mellett elektronikus jótállási jegy is kiadható. A meghibásodott termékek javíttatását akár telefonra vagy mobilalkalmazásba letölthető e-számlával is intézhetjük, ha annak tartalma mindenben megfelel az előírásoknak.

Címkék#jótállás
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában