Évforduló

2020.06.22. 21:08

Újraalapításának 30. évét ünnepli a Budapesti Értéktőzsde

Újraalapításának 30. évfordulójáról többek között jubileumi logóval, a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérmével emlékezik meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a vasárnap tartott ünnepségen Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a BÉT elnöke mondott köszöntő beszédet – közölte a BÉT hétfőn.

A közleményben ismertetik, hogy az 1864-ben megalakult tőzsde mintegy ötvenéves kereskedési szünet után 1990-ben nyithatott újra.

Indulásának első tíz hónapjában a BÉT összesített forgalma 10 milliárd forint volt, amely ma a napi átlagos részvényforgalomnak felel meg.

A BÉT legfőbb részvényindexe, a BUX kezdetben 17 részvényt tartalmazott, és 1000 pontos bázissal indult. A 2019-es évet 46 ezer pont felett zárta az index, anely az elmúlt három évtized során átlagosan évi 14 százalékos hozamot generált, ami vetekszik a legnagyobb külföldi tőzsdeindexek teljesítményével írják a közleményben.

A tájékoztatás szerint a Budapesti Értéktőzsdén 1990 óta közel 130 részvénykibocsátó fordult meg, a magyar tőzsde meghatározó szerepet tölt be mind Magyarország, mind a közép-európai régió tőkepiacán, a 30 év alatt elért dinamikus fejlődésnek köszönhetően a BÉT a régió egyik leginnovatívabb piacává vált, amely a legmagasabb, a fejlett piacok standardjainak megfelelő szolgáltatási színvonalon szolgálja ki az értékpapír-kibocsátókat, kereskedőket és befektetőket a világ minden pontjáról.

A közleményben rámutatnak arra is, hogy 2020 nem csupán a harmincéves évforduló, hanem az ötéves, 2016-2020-as időszakra vonatkozó stratégia lezárásának éve is. Az év második felében megújítják a stratégiát, a fő irányvonal a következő években sem fog változni, ugyanúgy egy átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program hazai megvalósítása a cél a különböző tőkeági szolgáltatásokon keresztül, amelynek eredményeképpen tovább növekedhet a tőkeági forrásbevonás szerepe a hazai, elsősorban kis- és közepes méretű vállalatok finanszírozásában.

Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke a közlemény szerint elmondta,

a 30 éves jubileum kapcsán köszönettel tartoznak azoknak a befektető magánszemélyeknek és vállalatoknak, akik bizalmat szavaznak a Budapesti Értéktőzsdének azzal, hogy részvényeket adnak és vesznek a tőzsdén, a részvénytulajdonosokon túl köszönik a brókercégeknek, a kibocsátóknak, a privátbankároknak, a vendoroknak, a partnereknek és mindazoknak, aki a tőzsde munkáját segítik.

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója hozzátette: az elmúlt évek során a BÉT folyamatosan arra törekedett, hogy a hazai cégvezetőket a vállalati építkezés újabb szintre lépésére ösztönözze. A jövőben is törekedni fognak a transzparens áralakulást biztosító kereskedés fenntartására, a megfelelő befektetési lehetőségek biztosítására, valamint a magyar vállalatok finanszírozásának elősegítésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!